Harangszó, 1921
1921-04-24 / 17. szám
XII. évfolyam. 1921. április 24. 17. szám. Feléló» »zórkecztó kiadd i SZALAY MIHÁLY. TAretzerkaeztd: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovátzpntonára (Vaazpréirmafra), eldfl- zatézl dijak, roklaméclók a HARAN08ZÓ kiadóhivatalának Szantgotthárdra (Vuavármagya) küldendők Eldflzatéat elfogad minden avang. lelkéaz éa tanító. Megjelenik minden vasárnap. EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. •zerkeeztl éa a kledéiért falaidat CZIPOTT OÉZA •zintqotthAbd (Vaavármegye.) A „Harangazá" eldflsetéal ára egéaz évre: Luther* SzOvetaégl tagoknak alm- azalagoa küidaaeel 00 K, caoportoa küldéaael 00 K, a nem Luther*8zAvekeégl tagoknak elmazalagea kg|. déaeel 04 K, eaoportea kdl- déaael 08 K. A „Harangazá" terjeaa- téaére befolyt adományok- ból azérványban laká híveinknek Ingyenpéldánye- kat küldünk. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA. A keresztyén társadalom. Irta: Jacobi R. Viktor. Olyan korban élünk, különösen mi szegény, elhagyatott magyarok, amelyben gyarló emberi sorsunk nap-nap után újabb küzdelemre serkent és amelyben a tűnő napok nyomában egyre csak szenvedés és nehéz bánat fakad. Az idók mostohasága feldúlta lelkünk békéjét és az emberi gyarlóság még ezekben a nehéz órákban is elnyomja mindazt a szépet, jót és igazat, ami bennünk Isten képére teremtettségünknek legerősebb bizo- rvítéka. Az ember még ma sem érti meg embertársát, a gazdag nem hajol le a szegényhez, mert lelkét a nemtörődömség fekete iszapja takarja. Pedig a világ kezdete óta ember ember mellett éldegél és amióta Krisztus e bűnteli világra jött, hogy békéjével és szeretetével minden sóhajt, minden panaszt elnémítson és minden könnyet felszárftson, azóta az ember is megtanulhatta volna, hogy mi a rendeltetése. Az ember gyarlósága azonban épen abban áll, hogy még ma sem tudja érvényre juttatni a maga életében, a maga cselekedetei által azokat az igaz és mély erkölcsi törvényeket, amelyeknek megértését és átérzését célozta Megváltónk. Keresztyén társadalomról pedig csak ott beszélhetünk, ahol Krisztus nyomdokain halad minden emberi Fájdalom, a mának társadalma még mindig nem Jutott el a fejlődés ama fokára, amelyen a keresztyén jelzőt valóban kiérdemelhette volna. Első kérdéseink, melyek feleletre várnak: Mi a társadalom ? Mi a ke- resztyénség ? és e kettőt összegezve: Mi a keresztyén társadalom ? Az ember, mint egyén csak úgy fejlődhetik, ha közösségben él embertársaival, mert lelkileg csak így tökéletesbe és csak a társadalmi érintkezés és kölcsönhatás folytán juthat érvényre a maga sajátos egyéni tehetsége és erkölcsi személyisége. Egy dolog már most is világosan szembetűnik: az embernek szüksége van társadalomra, mint a növénynek az éltető napra. A társadalom lényege a közösség, célja: a fejlődés és haladás biztosítása. Ha közelebbről meghatározzuk, akkor a társadalmat oly közösségnek kell tekintenünk, amely magában hordja annak a lehetőségét, hogy az őt alkotó, érző, godolkodó és akaró ember szabadon fejlődhessék, magát testileg-lelkileg kiművelhesse ; benne egyik ember a másik javára munkálkodhassék és ennélfogva az emberek összessége teremthesse meg a közjólétet. Ezt, sőt ennél többet tűzött maga elé a keresztyénség, amely igazságos eszméivel új életet árasztott mindenfelé, amely mindenben megértésre és összhangra törekedett. A keresztyénség, amelynek alapja az evangélium, lényege a krisztuzi szeretet és letéteményese maga Krisztus, sohasem jutott ellenkezésbe a társadalom gondolatával. Már pedig, ha igaz lenne, amit a híres német természettudós: Haeckel hirdet, hogy a keresztyénség nem egyéb, mint megvetése és megtagadása sok mindennek, ami a társadalmat valójában teszi, megvetése és megtagadása az egyénnek, a kultúrának, a családnak, a nőnek, akkor nem hozhatnánk kapcsolatba a keresztyénséget a társadalommal, akkor a keresztyén társadalom merő utópia lenne. De nem. A keresztyénség ellenkezőleg az egyén fölsegítője, a kultúra kezdeményezője, a család és a nő megvédelmezóje. Egy igazságot kíván tényként leszögezni: a szellemnek örök diadalát. Az igazi keresztyén ember elsősorban a szellemnek, a léleknek embere ; élete a belső ember élete. Az érzékiség elhatalmasodása ellen küzdött a keresztyénség, nem pedig a szükséges faj fenntartása allen. Ezt igazolják az evangélium eme szavai: »De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen és minden asszonynak tulajdon férj«.« (Pál I. Kor. 7. *.) És ha az evangélium örökérvényű igéit tovább olvassuk, akkor látni fogjuk, hogy a ka- resztyénségben akkora erő nyilatkozik meg, aminő csak a legjobb értékek kiaknázására alkalmas. Amikor az evangélium munkára hív (I. Tess. 4.H.), amikor hirdeti, hogy »jobb házasságban élni, mint égni,« amikor Jézus az elbukott nőt felemeli mondván: »Aki közületek nem bűnöz, az vesse rá először a követ« (Ján. Vili. t.) és amikor a ■nőt megillető szeretetteljes tiszteletről olvasunk (Efész. V. ei—m, . •».), akkor lehetetlen el nem ismernünk, hogy az evangélium épen az egyén, család és nő boldogulásának, a kultúra felvirágzásának evangéliuma. Tehát e keresztyénség nem tagadja a társadalom létjogosultságát, hanem ellenkezőleg indokolttá teszi. A keresztyéniesség abban áll, hogy az ember érzésben, gondolkodásban és akarásban, beszédben és cselekvésben követi Krisztust. De őt követni csak a társadalmi élet keretén belől lehel, mert küzdelem, szenvedés, megpróbáltatás csak ott éri az embert. Ezek által nemesedik és tökéletesedik a társadalom. A rossz elleni küzdelemben fejlődik a jó, mert örök igazság rejlik Goethe szavaiban, amit az Úr mond a Sátánnak: „Az emberösztön gyorsan fásul, S elszunnyad, hogyha megpihen: Te állj mellé ingerlő, céda társul S alkotni légy mint ördög kénytelen *
