Harangszó, 1921
1921-04-03 / 14. szám
XII. évfolyam. 1921. április 3. 14. szám. FeUlfl» M«rk«aitd ét kiadó: SZALAY MIHÁLY. Tártszarkatztó: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovéazpatonára (Vaszprémmagya), alófl- zatéal dijak, reklamációk a HARANQ8ZÓ kiadóhivatalának Bzantgotthárdra (Viiavármagya) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkéaz éa tanító. Megjelenik minden vezér , nap. Szerkeszti óa ■ kiadásért falaidé: CZIPOTT OÉZA •zentootthArd (Vaavármegye.) A „Harangazó" előfizetési ára egész évre: Luther* Szövetségi tagoknak elm- szalagoa küldéssel 86 K, csoportos küldéssel 80 K, a nem Luther-Szövetségl tagoknak clmszalagos küldéssel 84 K, csoportos küldéssel 88 K. A „Harangazó" terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányo kát küldünk. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA. A wormsi birodalmi gyűlés 400 éves jubileuma. Néhány nap múlva, április 18-án 400 éve lesz annak, hogy dr. Luther Márton ajkáról elhangzott a wormsi birodalmi gyűlésen hatalmas ellenfelei, bírói előtt az ó világtörténeti fontosságú hitvallástétele szent meggyőződéséről az Igazsághoz, az Istenhez való tántoríthatatlan, halni kész hűségéről: »...mindaddig, amíg a Szentirásból, vagy világos észokokkal meg nem győznek, tanításomból visszavonni semmit sem tudok és nem akarok, mert nem tanácsos, hogy az ember a lelkiismerete ellen cselekedjék. Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen!...« Az egész reformáció, az egész új korszak középpontja, fő mozzanata ez a világtörténelmi jelentőségű jelenet, mikor a lelkiismeret, az egyéni meggyőződés jogát, szabadságát vívja ki egy félvilág ellenséges akaratával szemben az Isten hős szolgája: dr. Luther Márton, aki itt emelkedik a világtörténelem legnagyobb emberei közé. Méltatlan, korcs utódjai, örökösei lennénk a reformátoroknak, buzgó ősapáinknak, ha e nagy fontosságú történeti esemény négyszázadik évfordulóját nem ünnepelnénk meg méltókép s viszont mérhetetlen erkölcsi haszonnal jár épen napjainkban ily méltó, kegyeletes emlékezés: látni az Igazságért mindenre kész hős férfi nagy lelkét, szent dacos erejét, szilárdságát. E nagy esemény méltó megünneplésének tervszerű előkészítése már buzgón folyik dunántúli egyházkerületünkben s hisszük, érezzük, hogy az mély, gazdag lelki hasznot fog hajtani híveink ezreinek az életében. Egyházkerületünk püspöke, K&pi Béla még ez év január 23-án kibocsátott ez ügyben egy főpásztori levelet az egyházkerület lelkészeihez, tanítóihoz és tanintézeteihez, amelyben a jubileum jelentőségére és méltó megünneplésének módjaira mutat rá. A jubileum közeledtével alább egész terjedelmében közöljük e főpásztori levelet, hogy híveink körében ezúton is előkészítsük e nagy esemény méltő megünneplését. A főpásztori levél így hangzik: »Az 1921. év a reformáció történetében az Istent magasztaló emlékezés esztendeje. 400 évvel ezelőtt, április 18-án lépett Luther Márton Wormsban a birodalmi gyűlés elé s ekkor pecsételte meg a reformátort munkáját ünnepélyes vallástételével. A wormsi birodalmi gyűlés úgy a reformáció, mint Luther Márton reformátort egyéniségének kialakulása szempontjából is történelmi jelentőségű. A nagy reformátori iratok megjelentek, a pápai átokbullát elégette. És most az egész birodalmi gyűlésen bizonyságot tesz arról, hogy nemcsak a pápai hatalom túlkapásait támadja fellángoló nemzeti önérzettel, hanem első sorban az egyház visszaéléseit ostorozza az evangélium alapján. Itt emelkedik Luther a reformátor igazi magaslatára. A gyűlésen és az azt követő tanácskozásokon átvonul az írás egyedülvalóságának és feltétlen felsőbbségének a gondolata. 1521 április hó 28-án írja V. Károly császárhoz: »Mivel az én lelkiismeretem az Isten igéjében, melyet könyveim alapjául vettem, fogva vagyon, semmiképen sem vagyok képes bármit is visszavonni, ha helyesebbről ki nem oktatnak.« A wormsi birodalmi gyűlésen kialakul a reformátor egyénisége. A tudós theológus és vitázó szerzetes itt erősödik minden fenyegetésen és veszedelmen keresztül a vértanuságra hajlandó reformátorrá. Érzi, hogy eszköz az Isten kezében. Még 1520. év végén, mikor a kihallgatásra szóló meghívást már várta, írja egyik levelében: »Az Úr hív, mikor a császár hív. Dolgomat Istenre kell bíznom, mert ugyanaz az Isten él és uralkodik, aki a három férfiút a babyloni király tüzes kemencéjéből megmentette. Nem szabad törődni a veszedelemmel, nem szabad menekülésre gondolni.« Staupitz barátja lelkét nyugtatja 1521. március 29-én kelt levelében: »Ha Krisztus velem van, nem futamodom meg és nem hagyom cserben az Isten igéjét.« Mikor április elején útnak indult, ezekkel a szavakkal búcsúzik Melanchtontól: »Ha ellenségeim megölnének, ne hagyd abba a dolgot, taníts tovább s maradj meg az Ige igazságában!« Útközben mindenütt Isten igéjét hirdeti. Igazán, mint Isten igéjének az eszköze megy Wormsba. Beteg, erőtelen, alig vonszolja magát, mégis elmegy. Ellenségei gyűlölettel készülnek elveszítésére. A közbeeső városokban már kihiidették a császárnak az ő könyveiről mondott kárhoztató ítéletét. Mégsem ingott meg. Jelleme határozott. Nem ingadozik, mert amint ő mondja: »Lelkiismerete kötve van az Isten igéjében.« Ez óvja egyfelől a gyengeségtől, másfelől az elbizakodottságtól. A wormsi birodalmi gyűlés előtt imádkozó Luther bepillantást enged Istennel való közösségébe: »Nem a magam személye miatt vagyok itt. Tied ez az ügy Uram s a Te ügyed igaz és örök!« Erős lélekkel mindig átérzi rendeltetését, ö csak eszköz az Isten kezében. Frigyes szász választó fejedelemhez Írott levelében írja önmagáról: »Semmit sem tettem vaktában, meggondolatlan, megfontolatlan önfejűségből, sem pedig ideig tartó világi dicsőségért, vagy
