Harangszó, 1920

1920-03-21 / 12. szám

1920. március 21. lomok, alacsony templomok égfelé rutató tornyok, mind megannyi út- elzöi az oltárokat építő kér. léleknek, anubizonyságai a vallásukért áldozni, verejtékezni, dolgozni, élni tudó elö- jöknek, kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt. A fennálló templomok mind arról beszéltek, hogy valamikor ott hangzott a szívek rejtekében — az biztosan tudja, aki a szíveket vizs­gálja — a zsoltár szava: >Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem, hogy lakhassam az Úrnak házában életem­nek minden idejében, hogy nézhessem az Urnák szépségét és gyönyörköd­hessem az ó templomában!« (27. zsoltár 4 ) És ezek a gondolatok, amelyek a romokról, a széthullott kövekről, a fennálló díszes templomok felé fordították tekintetemet, egy pil­lanatig vigasztalóig hatottak, de a következő percben egy rövid sóhaj­tásba mégis ezt foglaltam bele: óh ! hacsak az az egy templomrom lenne ott a bobai temetőben, hacsak az az egy beszélne letűnt nehéz időkről, ha nem volna több, talán sok olyan templomunk, amelynek már évek óta epen csak régi kövei jelölik helyét és beszélik egykori dicsőségét! Ma még fennállanak ugyan, magas tor­nyaik tetejéről aranyozott kereszt világít bele az éjszaka homályába; külső díszük talán meg van, — hi­szen az elődök alapítványai erről gondoskodnak — de ha úgy ünnep­napon végig tekintünk az üres pad­sorokon, s hallgatjuk a kevesek aja- káról elszálló fáradt éneket, úgy tűnik fel az egész alkotás, mintha csak rendezett kőrakás lenne az a templom, „Mit csinálnak Magyarhonban ? Esznek, isznak és dalolnak,“ — álmodoznak, szókkal hadakoznak, de nem cselekszenek. Jól van, úgy­mond, — í Csakhogy aztán Majd ha ember kell a gátra, Korhely gyáván, ne maradjon senki hátra!* »A sors és a magyar ember« c. költeményben sivár képét rajzol ha­zánkról : gaz veri föl a gazdag föl­det, könyvet nem vesz senki, mert csak a kutyabőrnek van becse, gab- nánkat, szüretünket a szomszéd söpri el, rút posvány fedi a földet, a nép >Megvásárolt kezekkel — Egymást kiölni kész«, — és mindez azért van, mert a magvar a sors szeszélyére bizta magát. De majd ezután másként lesz! A szeszélyes sors helyett a magyar maga veszi kezébe hazájának irányítását és munkálkodni kezd. Ki nem ismerné a »Fóti dalt«, mely HARANGSZÓ. amely valamikor sokaké volt, de ma már csak néhány öreg ember ragasz­kodik hozzá. Én az ilyen temlomokat, amelyekbe kevés ember tér be, ame­lyeknek áhitatos csendjében csak néhányan akarják igazán vasárnappá, áldott ünnepnappá szentelni a pihe­nésre szánt hetedik napot, úgy tekin­tem, bármily fényesek legyenek is különben, mintha romok volnának, lassan porladó köveik ma is szomorú időről beszélnek, lehulló vakolatuk a leggonoszabb ellenségnek, a közö­nyösségnek, egy-egy újabb diadalát hirdeti! Földmíielés és növénytermesztés. Irta: Németh Dénes áll. kertészeti felügy. Melegágyak. A melegágyba mindaddig ne he­lyezzük el a földet, amig arra alkal­massá nem vált, vagyis amig a trágya-alap keret közötti, illetve az ablakok alatti része át nem melege­dett, vagy — amint egyik humoros kertmunkásom szokta nevezni — kiiz­zadt, begyulladt, átbagózott, mert a frissen összerakott trágyaalapból kez­detben fejlődő ártalmas gőzök és a túlságos meleg a talajt könnyen hasznavehetetlenné teszik. Amint azonban ez 4—5 nap múlva már megtörtént, ne késlekedjünk s föld belehelyezésével. A melegágyba he­lyezendő földnek jó tápdusnak és gondosan átrostált kerti talajnak kell lenni s hogy nagyobb vízáteresztő csengő pohár mellett lelkesít, hogy tenni is kellene már egyszer valamit. Ott van végül a Szózat, az ősök vérével megszentelt magyar földnek parancsa, a rendületlenül! Hány ezer es millió magyarnak acélozta meg mir az a Szózat lelkét és karját, hány gyöngébe, kishitübe, ingadozóba varázsolta vissza a hazaszeretetet, a hitet és reményt, hány ezer idegenbe szakadt magyart parancsol vissza az ősi hanthoz! Számos hasonló szellemű költe­ménye van még Vörösmartynak, de a fölhozott néhányból is tisztán lát­juk, hogy benne is össze volt forrva Széchenyi két nagy eszméje: a nem­zetérzés és a haladás, a munka, a reformok sürgős megvalósításának gondolata. így találjuk ezt a többi költőnél is, nagynál, kicsinynél egy­ar^nk (Folyt kÖT.) 93 = Hogyan = lábolunk ki? I A nagy világégés üszkei lepted a magyar földet. Ezer-| éves hazánkat romjaiból kell 5 újjáépíteni. Az elkövetkezői nehéz idők mindenkitől vílá-1 gos kötelességtudatot, a fele-1 lősség átérzését és hű köte-§ lességteljesítést kívánnak. Krisztusnak lelke nélkül el-g pusztulunk. Egyedül az evangéliom isteni Éj hatalma menthet meg bennün-l két. | Méltán számíthatunk tehát! a jóakaratu emberek támoga-| jutására azok az intézmények, 2amelyek az evangéliomi szel- ilem megerősítését, Krisztusi gügyének diadalra juttatását^ I tűzték ki célul. A Dunántúli Luther-Szö- '£ vétség az evangéliom védel-jj mére alakult. Legyen Ön az első tízezer jj között, akik a Szövetség tag- ? jaivá lesznek. Senki sem re-8 mélheti, hogy csak a maga 8 erejére hagyatva elérhet any-i nyit, mint abban az esetben,^ ha összefog a vele egy aka-i raton levőkkel, egy cél feléri törekvőkkel. Egymásra va-| gyünk utalva. A Dunántúli Luther-Szövet- ségnek szüksége van Önre; Önnek szüksége van a Dunán­túli Luther-Szövetségre. Jelentkezzék belépésre lel­készénél, tanítójánál, vagy Szombathelyen az evangélikus püspöki hivatalnál! Tagsági díjak: I. alapító tagság 200 K, 2. rendes tag­ság egyesnek 6 K, családnak 9 K. 3. segítő tagság 2 kor. mUhHnEBmSp

Next

/
Thumbnails
Contents