Harangszó, 1920
1920-03-14 / 11. szám
XI. évfolyam. 1920. március 14. II. szám. Feleld* szerketztd é* kiadd: SZALAY M1HÄLY. Tár**zerke*ztd: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lováizpatonára (Veazprémmegye), elöfl- zeté*l dijak, reklamdclók a HARANQ9ZÓ kiadóhivatalénak Szentgotthárdra (Vnavármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. HARANGSZO EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szerkeszti a a kiadóhivatal vezetője: CZIPOTT GÉZA 8ZENTOOTTHÄRD (Vasvármegye.) A „Harangszó" előfizetési ára: egész évre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 16 korona. A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányo- kat küldünk. Megjelenik minden vasárnap. Szenvedésben. ípa leoerl a bánaf, föoises Deli1 utam, Égre tafiintattem, benned bíztam, Uram ! $ enyhébb lett a bánat, nyugedtabb lett [lelkem, Benned jó atyámban nyugodalmat leltem. Megélj, igaz Isten, minden bajban, oészben ßsak Te rád tekintsek, Te légy reménységem, A zúgó oészek közt imádkozna járjak, így a régse napon nyugodtan megállják. Böjti hangulat. Irta: Nagy István. Újra szétteríti fekete hollószárnyait a keresztyén világ felett a bánatos emlékezet. Itt van a kereszthordozók, a nehéz lélekkel járók, a gol- gotha-utat taposók ünnepe: a böjt. Máskor, más esztendőkön, más viszonyok között olyan nehéz volt minékünk átmenetet találni a farsang örömöt kínáló, kacagással ébresztő napjaiból a böjtnek lemondást, türelmet, önvizsgálatot, magunkbaszállást követelő napjaiba. Csak lassan-lassan tudtuk beleélni magunkat ennek komoly hangulatába. Most úgy érezzük, mintha farsang és böjt mind egybefolyna. Keressük, de nem találjuk az elválasztó határt; keressük, de nem találjuk azt a hangulatkülönbséget, mely a múltban e két esztendőrész idején emberi természetünk sajátossága és ismertetője volt. Máskor ilyenkor tettük reá lábunkat a golgothai kálvária első lépcsőfokára, most úgy érezzük, hosszú utat tettünk meg már rajta, nap-nap után azon járunk nehéz szívvel és ki tudja mily hosszú út meredezik még előttünk ? 1... Talán sohasem ünnepelt böjtöt őszintébben, igazabban, a lélek mélyéből előtörő igazabb érzelmekkel az emberiség, mint épen most. Miért? Azért, mert a Qolgothát járó Jézus szomorú sorsába belekapcsolódik most az egész világnak, az egész emberiségnek s közelebbről nemzetünknek, országunknak, fajunknak, egyházunknak, családunknak sorsa s a ml saját egyéni, emberi sorsunk is. A magunk szenvedéseinek tükörében látjuk és vizsgáljuk az Istenember szenvedéseit, a magunk gyötrő, kinos, lelketgyilkoló tépelődései odasimulnak az övéhez. Jézust kisérjük a golgothai utón. Készt kívánunk szenvedéseiből, osztályosai akarunk lenni gyötrődéseinek. Vigaszt, reményt, erőt, kitartást akarunk meríteni elszántságából, hogy lelkének tüze reávilágitson a mai hamvadó tüzü, sokszor csüggedő emberi lelkünkre. Böjtöt akarunk ünnepelni és azt akarjuk, hogy ezek a napok csakugyan a magunkbaszállás, önmagunkban való elmélyedés, a szenvedések lesújtó csapásai után a lelki felemelkedés napjai legyenek reánk nézve. Böjtöt akarunk ünnepelni és kivetni magunkból, elvetni és meggyűlölni mindent, aminek káros hatását tapasztaltuk. Megúsztyjni akarunk; a bűnt megutálni, az erényt az oltárra helyezni, Istenhez térni, emberré lenni. * Ám ha a böjt igazi hangulatát megérteni és abban lelkünket meg- fürözteni akarjuk, a szenvedő Jézus arcára kell tekintenünk, arra a szenvedő arcra, mely az igazi hősiesség mintaképét mutatja előttünk. Tudom, köztünk is sokan vannak a szenvedő, lemondó, reményeikben sokszor csalódott emberek. Tudom, sokan vannak az anyák, kiknek gyermekeikért fáj a szíve, fiatal hitvesek, kiknek korán elhervadt boldogsága, sokan akiknek a meg-megűjuló szenvedések miatt szinte nem is idegen ez a lemondó, búsongó böjti hangulat, hanem megszokott köznapiasság. Sokan, — akiknek lelkében sokszor felvetődött már sajgó fájdalmaik közben a „miért“ kérdésre s akik már- már lankadó lélekkel nem egyszer így sóhajtottak fel: »nincsen olyan bánat, mint az én bánatom.« Ezeknek figyelmét én most a golgothai keresztre s azon is a mi bűneinkért ártatlanul szenvedő Jézusnak arcára szeretném irányítani. Ótőle tanulhatja meg a világ s őtőle tanulhatjuk meg mindannyian, hogy a szenvedés, a csalódás Isten kezéből származnak, ezeknek türelemmel, békén, megadással hordozása oly erény, amely lelkünket ékesíti, oly virág, mely a világ minden kitüntetésénél többet ér, oly képesség, mely valóban isten gyermekeivé tehet bennünket. Tanuljuk meg és higyjiik el, hogy egyéni életünkben mi is csak a szenvedések golgotha-utján juthatunk a boldogsághoz. Amíg azután futunk, amit a reménység ígért, amíg sikert hajszolunk törekvéseink nyomán, addig sok-sok szenvedés, háborúság, csalódás jut osztályrészül, sok sóhaj röppen el ajkunkról, sokszor vérzik a szívünk, sok könny hull szemünkből, de a szív, ez az igazi martir épen a szenvedések között gyűjti a földi boldogság és az örökkévalóság koszorújához a legszebb babérleveleket. Oly igaz meggyőződéssel moudja a költő: »Van a szenvedésben Van valami édes,
