Harangszó, 1920

1920-03-07 / 10. szám

XI. évfolyam.

1920. március 7.

10. szám.

Falai*, izerka.ttő ót kiad*:

SZALAY MIHÁLY.

Tóntiarkatztó:

NÉMETH KÁROLY.

lózlrattk Lovótrpatonóra Vetrprémmagy«), előft- dijak, reklamációk jjftARANaaZÓ klndóhiva- latinak SzantgatthArdra Vuavórmagya) küldendők Flőfiietó.t elfogad r lndan avarig. leiké.r é.

tanító

EVANGÉLIKUS NÉPLAP.

8z.rke.zti a a kiadóhivatal vezetője:

CZIPOTT GÉZA szentootthArd

(Vacvirmegye.)

A „Harangazó" elóflzeté.l Ara : egész évre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 16 kerona.

A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk.

Alapította: Kapi Béla 1910-ben.

Megjelenik minden vasárnap.

A mélységből.

Uram, kegyelmed véglietetlen;

Ez gyújt ma is bizalmat bennem,

Hogy népemért elédbe álljak 5 a mélységből hozzád kiáltsak

Tudom, tengerré nőtt a vétkünk A jó útról regen letértünk Téged dacos dühvel tagadtunk,

Hitelt csak a sátánnak adtunk.

Addig dobáltunk sárt az égre,

Hogy elveszett az égi béke;

5 ördög, pokol torkát kitátva Szennyes tii/ét mind ránk okádta.

Rongy lett a lelkünk, roncs a testünk, Miud ránk szakadt, amit kerestünk Amért csupán a földre néztünk:

FoiOdti von.igiáj leit a részünk

Népemmel együtt összetörve S kemény önvádtól meggyötörve,

Halál mélységes pitvarából Kérlek, ki nem vagy itt se távol.

Kérlek, könvörgök, esdve kérlek:

Ne ejts alább! Ne vess el végleg 1 Ne engedd, hogy ránk alkonyuljon S fölénk nehéz sírhant boruljon 1

Ne nézd tovább tenger bűnünket, Kegyelmedért szánd meg ügyünket.

A jobbak lelke csupa bánat,

Szálljon reánk ezért bocsánat.

Bukás után emelj magasra;

Telünk után vígy új tavaszba;

Vak éj után fürössz sugárba,

Ne járass végig gyászruhába.

Indíts jövónknek rád tekintve,

Te is nézz folyton lépteinkre;

Hintsen kezed áldást utunkra Sűrűbben, mint szánk kérni tudja !

Szalay Mihály.

Egyházi beszéd,

melyet a soproni evang. gyülekezet templomában 1920. évi január hó 25 én tartott Kapi Béla püspök azon alkalommal, hogy a Magyar- ország kiküldötteinek átnyújtott, de

általunk még el nem fogadott békefeltételek Sopron városát és Nyugat- magyarországot Ausztriának Ítélték oda.

Alapige: Ezsaiás XXVIII. 14—18.

„Halljátok az Urnák beszédét ti csúfolódó férfiak, akik uralkodtok e népen.

1 i így szóltok: Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk.

Az Úristen pedig eképen szól: Íme Sion- ban egy követ tettem le, egy próbakövet, szegelletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut. A jogosságot mérőkötéllé teszem, az igazságot szinelővé. És eltöröltetik a halállal való frigyetek és a sírral való szüvetségtek megtörik.“

Szeretett gyülekezet 1

Sötét és nehéz időben hozom !s ten igéjét tihózzátok. Szavamban nemcsak az én, hanem az egész egyházkerület fájdalmának sirása, de egyszersmind rendíthetetlen istenbizalmának izzása jut kifejezésre. A gyülekezetek hosszú sorának értetek való csendes imádkozását csendítem meg e szent hajlék boltívei alatt. A dunántúli evangélikusok százezreinek szelid biztatását hozom : ne féljetek! »Amint bőséggel kijutott a Krisztus szenvedéséből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is a Krisztus által. És amint nyomorgattatástok üdvösségtek- ért van, úgy vigasztalástok is üdvös- ségtekre lesz.« (11. Kor. I. 5—6.) És jöttem, hogy égzengésben, földindulásban, hantok mozdulásában, lelkek rendülésében mindnyájunk megtörhetetlen nagy meggyőződését hozzam hírül: >A mi reménységünk erős felőletek I< (II. Kor. I. 6.) Ezt a vigasztalást és bizodalmát hoztam falaitok közé, fogadjátok szeretettel a szívetekbe.

Szükség van mindegyikre. A megpróbáltatás nehéz időszakát éljük. A bizonytala 4ág sötét köde feketébe vonja a ^emhatárt. Kétségefckedés őrli idegerónket. Hasztalan irthatjuk a kibontakozás és új alakuláSsiehetóségeit, a történelem forrongó nagy káoszából érthetetlen kérdőjelek merednek felénk.

Egy rettenetes ítélet zúgott el fejünk felett: »Frigyet kötöttünk a halállal, szövetségre léptünk a sírral!« Széthasogatják térképünket, eltördelik államiságunkat, kimondják felettünk a halálos ítéletet.

1. Emberek Ítélete hangzott el. Rettenetes Ítélet, melyet nemzetünk hősi magatartása, mérhetetlen áldozata után nem vártunk.

Lehettek és vannak kiáltó nagy hibáink. Lelkűnkön és jellemünkön őrölhet az a rettenetes szú, mely a legkeményebb fái is szélporla>zija. De mindenkinek el kell ismernie, hogy a magyar nemzet a világháború forgatagában nagy volt. Tudott lelkesedni, áldozni, lemondással és életáldozással bizonyságot tenni hazaszeretete nagyságáról. Hány ezren vannak, kik elmentek és soha többet vissza nem érkeztek? Egyszerű fakeresztes, vagy talán jeltelen sírokban alusszák álmukat a Kárpátokban, az orosz mezőkön, avagy a Doberdón. Hánynak életútja kanyarodott a bizonytalanság sötét ködébe? Befogta őket az éjszaka, alakjuk elveszett a nagy ismeretlenségben. Élnek-e, meghaltak-e, senkise mondhatja meg. És hányán érkeztek vissza szerencsétlen nyomorékon, hogy egész életükben öntestükön mutassák a háború rettenetességét. Ha elindulna a világtalanok, bénák, féllábuak, félkezüek, elhomályosodott elméjüek csendes menete, a szemünk nézéssel, a szívünk meg erővel győzné-e azt végignézni ? Utána jött a két forradalom mérhetetlen szenvedéssel, anyagi és erkölcsi elszegényedésünk. Eszményeink elhalványultak, oltáraink széthullottak, a nemzet leikéből, a nemzet öntudatából kisugárzó fényesség beleveszett történelmünk eme leggyászo