Harangszó, 1920
1920-02-08 / 6. szám
XI. évfolyam. 1920. február 8. 6. szám. Felaló* szerkesztő és kiadó: SZALAY MIHÁLY. Tónszerkeiztő: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovászpatonára [Veizprémmegye), előfi- zétéil dijak, reklamációk ■ HARANGSZÓ kiadóhivatalának 8zentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. / evangélikus néplap. Alapította: Kapl Béla 1910-ben. Szerkeszti s a kiadóhivatal vezetője: CZIPOTT GÉZA 8ZENTGOTTHÁRD (Vasvármegye.) A „Harangszó“ előfizetési ára: egész évre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 16 korona. A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Megjelenik minden vasárnap. Siralom az emberiségért. KI tudna remélni, hogy jobb napot ér? A csillagokig feccsen föl a vér. A nyomor látása is éget. Siratom az emberiséget. Szédületes gyorsan, száguldva haladt, Évezredet élt félszázad alatt, Fenn szállt, magasabban a sasnál, A mi rejtély, oldva van az már. Föld, víz, levegő s a titkos erők, Hódoltak az emberi elme előtt. A ravasz sátáni Ígéret, A tudás termése, megérett. S a büszke tudás elkezdte merész ilaugon hirdetni, hogy islet.. az ész, S nézve öröknek a kis buborékot, Azt hitte, az ember a vég-ok. De hogyha bezárul a sugaras ég, Elsápad a színes szappanbuborék. Felhőkből szózat dörgött a világra: „Megbüntet ten bűnöd átka." S nőtt a kaján önzés, szűk lett ez a föld. „Utadban a szomszéd? vesszen el, öld!" S felgyújtva a négy sarkán a világot, Harc lett, aminőt a vén föld sohse látott. Már tenger a vér, s még egyre csorog, őrület és Ínség torzan vigyorog, Arat a halál, míg száz Babilonban Fény, zaj, zene, tánc, vígalom van. De közéig a nagy éj komor-feketén, Elnémul a zaj, kialszik a fény. Sötétben az ember sírját maga ássa, S felharsog a sátán -rémes kacagása. 1917. november 25. Vargha Gyula. Egyetértés. Irta: Fábián Imre. Nevezetes,wklentőségteljes időt sokat élt át nemzetünk; sok olyan tele volt, amehgnefc hidege évszázadok reményvirágait elfagyasztotta; sok olyan nyara volt, amely -eső helyett vérrel és könnyel áztatta vetéseit; sok olyan tavasza, amely nem engedte kikelni az elvetett jó magot; sok ősze, amelyben vidám nótás kedv helyett komor gondokkal homlokán szüretelt a magyar gazda Tokaj lejtőin. Változatos történetünkben is alig van azonban idő, amely jö- vőnkre annyi jelentőséggel bírt volna, mint a mostani idő. Vesztett háború után állunk, a kommunizmus borzalmas pusztításai után. Megbízottjaink az antant hatalmaival tárgyalnak, hogy tőlük kérjék életünk legelemibb feltételeinek biztosítását; uj képviselőházat állítottunk össze, uj egyéneket bíztunk meg, hogy helyettünk, érdekünkben éveken át munkálkodjanak, intézzék nemzetünk sorsát. Újból állapítjuk meg édes szomorú hazánk jövendő államformáját, hogy a régebbi idők királysági — vagy az újabb idők köz- társasági államformájában éljünk-e? Külön-külön is milyen fontos mindegyik I Milyen fontos a békekötés munkája, szinte létünk, nem létünk függ tőle! Milyen fontos az új képviselőház: jóvátudja-e tenni a múlt sok nagy hibáját, vagy még tovább ront, pusztít 1 Milyen fontos az államforma új megállapítása! Évszázadok óta a magyarság most élhet e szent jogával először. Igazán nem a jelennek, legalább is elsősorban nem a jelen számára szóló feladatok. A jövő világa, a jövő Magyarországa, a gyermekeink, unokáink Magyarországa alakul ki előttünk, részben miáltalunk. E sok, nagy és súlyos feladat azt kiáltja fölünkbe: egyetértés ! Egyetértés és pedig olyan egyetértés, amilyen nem sok volt, sajnos, nemzetünk életében: »Átok verte meg a magyart, hogy ez soha össze nem tart.c Jgy volt! Nem tartott össze a magyar a tatár ellen; külön vált, mikor a török gyilkolta, sőt még a negyvennyolcas nagy napokban is megengedte magának azt a passziót, hogy a vezetőség is egyenetlenked- jék 1 Ma már negyvennyolc is a múlté, akik akkor küzdöttek, jobbára elaludtak. Azóta hazánk legtöbb iskolájában azon a kedves olvasmányain nevelik gyermekeinket, amely szerint egy végrendelkező kegyes öreg betegágyához hivatta civakodó gyermekeit, lelkűkre kötötte, hogy az egyetértésben levő nagy erőt felhasználják. Hozatott velük egy kéve venyigét, abból a szálakat eltördeltette velük, de az egybekötött kévét nem tudták eltörni. így véste a jó öreg fiai leikébe ti egyetértés áldását, hasznát, így akarja bevésni a mi emlékezetünkbe is! Nem is igen próbálom megkérdezni, hogy használt-e azóta nekünk ez a kis történet s az élet nagy története? Ezt hallom, amint mindenfelé beszélik: velünk marad a széthúzás, velünk született, velünk múlik! így van ez a világon mindenütt! Mikor Izrael népe Egyiptomban a Fáraók alatt nagy nyomorúságban élt, az Ur meg akarta szabadítani őket, Mózes azt a parancsolatot adta népének, hogy Izrael népéből való minden család kenje be éjjelre a kapu félfát egy leölt bárány vérével, ez lesz számára a menekülés. Ebben azután a különben pártos izraeliták egyet is értettek, Ez az egyetértés, a bárány vére által teremtett egyetértés megmentette elsőszülöttjeik életét és megnyitotta számukra a szabadulás útját! Ekkora egyetértés azelőtt se, azután se volt Izrael népében, ilyen nagy munkát nem is végzett soha azután! Újból találkozunk a báránnyal, mint egy szíveket összekötő erővel az első keresztyének életében. Hányféle nemzet gyermekei éltek ott Rómában I A nagyokat s a kicsinye
