Harangszó, 1920
1920-11-21 / 47. szám
1920. november 21. hiszen egy emberi élet csak tűnő perc az anyaszentegyház s a nemzet életéhez képest. A Dunántúli Luther- Szövetség elsősorban erre az egyház- építő nagy munkára vállalkozott, de abban a szent meggyőződésben, hogy a templomot építő, a régi buzgósá- got mentő kezek a legáldottabb munkát végzik a nemzet életében Is 1 Hiszen, aki teljes őszinteséggel és becsületességgel áll egyházunk mellé, az ugyanakkor elkötelezte magát hazájával szemben is. Most, hogy az idők változtak, nem törvényeket, nem paragrafusokat, hanem embereket, igazi vallásos hittől áthatott hazafiakat akarunk adni a hazának. S gondoljuk el, milyen nagy szükség van erre. Annyi emberből kiveszett a kötelességteljesítés komolysága, a lelkekben elhalvá^odott az egymás terheit hordozó önmegtagadásnak biblikus gondolata, s kiáltó bűnök hangos beszéde még soha ilyen merészen nem csúfolódott velünk, mint a mostani időkben. A hazaszeretet, a nemzethez való ragaszkodás igen sok emberben alig-alig hogy pislákol s mindaddig nem várhatjuk a hamvadó tűz fellobogását, amíg mindnyájan meg nem látjuk Krisztusban a hazaszeretet eszményképét. Az idők követelte szociális reformokat, amelyekről napjainkban olyan sok szó esik, csak az kezelheti /biztos kézzel, akinek értelmi világát f még inkább szívének rejtekét öntudatosan, vagy öntudatlanul az evangélium hatja át. sek, látta maga előtt a végtelennek teccő rétséget zizegő nádasaival, víztől csillogó berkeivel, a dús fűvön legelésző ménest, egy varkocsbafont hajú, tagbaszakadt pásztorembert: az apját, amint karikással elfog egy vad méncsikót s feldobja rá őt, a hatéves gyermeket. Szinte hallani vélte az ostorcsördülést, melyre meg- iramlik a mén s egybesimulva lovasával, rohannak keresztül-kasul, át a vadvirágos rónaságon... A puszták szellője nyájaikat őriző komondorok felelgetését hozta el a vár bástyafokáig, hogy tovább vigye Deli aga lelkét1 az emlékek szárnyain. Eléje tűnt a nádfedeles tanya is, a porbán heverészö, nagy fehér komondorok, a gádor s őszbecsavarodó édesanyja, ahogy esténként a tök- magolajos mécs gyér világánál pörgeti a halkszavu rokkát, közben imát morzsol, zsoltárt zeng s ő a kisgyermek, áhítattal hallgatja... A kedves szép emlékek elmaradtak, HARANQSZÓ. Vallásos ünnepélyek rendezése, előadás-ciklusok, szövetségi ünnepségek tartása, mind a hívek új lelkületének kialakítását célozza, de a Szövetség a maga gondozó, óvó, mentő és építő munkájával lenyúl az ifjúsághoz is, hogy tőle telhetőleg irányítsa a jövendő kialakulását. S vájjon nem joggal várhat-e jobb időket az a nemzet, amelynek körében egy lélekben erős, hitben diadalmas új nemzedék él ? Minéf jobban kiépül evang. anyaszentegyházunk úgy a maga egységében, mint tagjaiban, annál inkább vállalhatja szent örömmel azo-' kát a kötelességeket, amelyeknek teljesítését méltán várja tőle — a magyar haza. így találkozik Dunántúli Luther- Szövetségnek elsősorban vallásos célja a nemzet érdekével. Míg evang. egyházunk felemelkedését, felébredését munkálja, a százados kapcsolatnál fogva belenyúl a nemzet életébe s ott is éreztetni fogja jótékony hatását a nemzet sebeinek gyógyulásánál. Adná az Isten, hogy evang. egyházunk újra birtokába jutna annak a hódító erőnek, mely diadalmasan kísérte végig a magyar földön megtett négyszázados vándorutián, hogy újra elvégezhetné azt a nagy újjáteremtő munkát, amely reá vár a jövőben. Mi pedig komoly elhatározással s megújult bizodalommal mondjuk el a nagy munka előtt a régi jelszót: »Sokat várnak tőlünk, nyomukba tűntek a fájók, sötétek. Már tisztán emlékezett egy napra, amikor török martalóc had tőrt a tanyára, az édesanyját leszúrták, az apját rabszíjjra fűzve elhajtották. Hova? — K> tudná., ót is elhurcolták, sokadmagával a Héttorony árnyékába s neveltek belőle először törököt, azután janicsárt és a harcok jó katonát. Közben elfeledte a bölcsődalt, a szülőhazát, mindent. De most, hogy messze maradtak el mögötte a Héttorony falai, az eget és az emlékeket elfogó albán hegyek, kisimult előtte a puszták végtelenje, körül- csókdosta a gyermekkor szelid szellője, feléledtek az elfeledett emlékek: megérezte és reá eszmélt, hogy ez az a föld, ahol született, ahol tűz- csóvát vetettek az apai házra, kést szúrtak szülőanyja szívébe... Hajnalodott. A vörös barátok templomában harangoztak. Deli aga lelke megreszkedett: harangszó 1... Újra maga előtt látta az édesanyját 267. de hisz arra vagyunk teremtve, hogy sokat elbírjunk!« Tövisek és virágok az élet mezején. Irta: Oyurátz Ferenc. A Bibliában olvassuk, hogy az első bűneset alkalmával így hangzott az ítélet az Isten parancsát megszegő ember felett: »tövist és bogácskórót teremjen ndked a föld, arcodnak verejtékével egyed a te kenyeredet.« Ezen ítélettel eltűnt az önzés szolgálába tévedt halandó elől az éden. Pusztában érezte magát, ahol bármerre ment, bárhol ütött tanyát, mindenütt tövisekre akadt. A maga s családja fentartásáért fáradozva új és új akadályokba ütközött. Minél előbbre haladt az élet ösvényén, annál több veszteségre, tört remények omladékára eltemetett kedvesek sírjára tekinthetett vissza. A száz alakban támadó bajok, csalódások, aggodalmak, szenvedések között vergődve azon meggyőződést hagyta firól fira, hogy az élet bujdosás mezeje, siralom tanyája, amely tövisekben gazdag. A sokszor sikertelen munka a jólétért, az egészséget .ostromló betegség, fájdalom megtaníták sóhajtani, tördelték életkedvét, úgyhogy végül a kínos életharcot megszüntető halált nem mint ellenséget, hanem mint jóbarátot várta. Az ókor népeinek életéből fenmaösszetett kezekkel, imátkozva. Kemény ökle önkénytelen csúszott le a rubintos kardmarkolatról, kezei egymásba kapcsolódtak, imátkozni akart, ámde elfeledte az imát és nemjutott eszébe az Isten neve. Pelnézett a csillagokra: ha eszébe jutna 1 De a csillagok némák, alig is látszottak már, mert a Bakony mögött felbukkanó hajnal elnyelte a ragyogásukat. — Hol, merre lehet a nádfödeles tanyaház, hol az anya sírja ? — vetődött fel a kérdés az aga lelkében. Az egyre suttogó szellőtől, a kialudni készülő pásztortűzektől, a nyerítő méntől, amind halkabban felel- getö komondoroktól kérdezte, — talán megmondják ?!... * * * A pápai törökök lovascsapata kémlelődve poroszkált a bakonyi országúton. Zsákmányszomjukat kielégíteni Deli agával élükön portyát jártak. Nem igen kedvezett a sze-
