Harangszó, 1920

1920-11-21 / 47. szám

XI. évfolyam.

IC

1920. novemberül.

47. szám.

fislelő* »zerkesiztó A* kiadó:

SZÁL AY MIHÁLY.

Tár*szerkesztő:

NÉMETH KÁROLY.

Ktzlratok Lcvászpatonáia (Veszprémmegye), előfizetési dijak, reklamációk a HARANG9ZÓ kladóhlva tatának Szentgotthárdra tVnsvármegye) küldendők Előfizetést elfogad minden evang. lelkész éi tanító.

8zerkasztl a a kiadóhivatal vezető ja:

CZIPOTT GÉZA 9zentqotthAro (Vasvármegye.)

EVANGÉLIKUS NÉPLAP.

Alapította: Kapi Béla 1910-ben.

A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA.

A „Harangszó" előfizetési ára: fél évre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 18 korona.

A „Harangszó" terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányo- kát küldünk.

Megjelenik minden vasárnap.

Sántha Károlyhoz.

i ősz költö, kit az örök ifjúságnak ; Babérja díszít hamvas homlokán,

Kihez- dalai tölünk visszaszállnak,

■ Amiket zengett évei sokán;

Csodás szív, fészke száz dalos madárnak, Zengövé téve éltünk vadonát:

Felé hálánk buzgó forrásként árad,

; S dallal köszöntjük hitünk dalnokát 1

[ Ősz lantos I ím seregbe gyűlve össze,

| Kinek daloltál: néped ünnepel.

[Lelkűnkbe’ templomi áhitat csöndje, f S Istenhez hálaimánk zengve kel.

[ Ö adott nékünk. É3 Te, felkent papja S AUsz most hitének nagy népe előtt.

I Dalod még gyújt, a lelkünk elragadja,

S hitedből nékünk ad hitet, erőt!

Te nem csupán egyházad papja voltál, — Minden templomban felzeng éneked,

Imád csendül fel minden sirhalomnál, _

S holtainkat vele Te temeted,

A búsulót szent dalod vigasztalja,

A csüggedő nyer Tőled új reményt: Szószék, oltár, s az iskolának padja Szavaddal tanít és tanul erényt.

Költőnk, s papunk voltál s vagy egy személy- így ünnepel Téged e kis világ, [ben: S midőn hajol már élted napja éjbe, Buzgó kéréssel száll égre imánk:

Tartson az ég közöttünk még sokáig, Zengjen tovább imád és éneked,

S körülötted, mely ünnepelve áll itt, Tanítsd soká ünneplő nepedet.

Kutas Kálmán.

Van-e ránk szükség?

Irta: Nagy Miklós.

»Lutherani omnes* capiantur et comburantur... a lutheránusokat mind össze kell fogdosni és meg kell égetni...« 1525-öt írt a krónikás tolla, amidőn ez a határozat beleke- tült a magyar törvénykönyvbe. Szinte látom a Rákoson összegyülekezett

Í

iendeket, amint a közelgő török veszedelem hírétől összerezzenve, szen- „vedélye.s hangon kiáltják: Lutherani comburantur 1... meg kell égetni őket.

'

Majd ismétlik az 1523-diki ország- gyűlés határozatát: nyilvános eretnekek, Máriának s a hazának ellenségei, nincs reájuk szükség!... És az 1523. óta eltelt négy századon keresztül, hányszor volt már olyan idő, amikor ennek a szegény országnak vezetősége djra meg djra elmondotta azt a mindannyiszor végzetes szót: a lutheránusokra nincsen szükség ! Básta, Barbianb Jakab (1600 körül.) 1. Lipót (1657— 1705.), a pozsonyi vértörvényszék (1673.), Sze- lepcsényi, KoHonics, a sárvári, kapuvari, komáromi börtönök hosszú századokon keresztül ismételten azt hirdetik : A protestánsokra itt nincsen szükség! De most, amikor egy küzdelmes s éppen küzdelmeiben áldásteljes múlt, 400 esztendő áll a hátunk mögött, megkérdezem ezt az én szegény, megszaggatott magyar nemzetemet : mit tart most felőlünk! ? A nemzet szempontjából van-e reánk szükség! ? Érdemesek vagyunk-e a jövendő életre 1 ?

A felelet adásnál mindenkinek segítségére akarok lenni. Mielőtt bárki válaszolna, jöjjön velem ; nézzük meg a múltat s tanúbizonyságok mellett mondjuk ki az ítéletet!

Csodálatos, mennyire összeforrott négy évszázad tűzében a protestantizmusnak és a Magyarországnak a sorsa. Mohács véres mezeje után-a protestáns prédikátorok kezdték élesztgetni új reménységgel, új birodalommal a nemzetet. Nemzeti dicsőségünk széthullott oltárkövei között hódító utat vágott magának az evangélium s egyszercsak elért a nemzet szívéhez. Sorsunk ettől a pillanattól kezdve össze volt kötve. Amikor a magyar protestáns egyházak virágzottak, nemzetünkre is jobb idők virradtak, amikor ezek szenvedtek, nemzetünk is a megaláztatás könnyes útait járta.

Nem szükség ezt hosszasan bizonyítgatnom, hiszen >az egész reformáció, s a prot. egyházak mindegyike az dj kort mozgató egyik nagy eszmének, a nemzeti eszmének is úttörője volt.« Mégis oda mutatok azokra a magyar országgyűlésekre, amelyek a protestánsok vallásszabadságával együtt vívták ki nemzeti függetlenségünket. Ott ragyog előttünk az 1606-iki bécsi béke, amely midőn kimondja a prot. vallásszabadságot, egyszersmind elrendeli a magyar alkotmánynak teljes érvényre juttatását. A prot. Bocskay az első, aki a magyar nemzetnek vezető hatalmát, szuverenitását biztosítja, az idegenek és az idegen ajkú városokkal szemben. A prot. Bocskay az első, aki a régi Magyarország határai közt lakó összes népeket egy nemzetnek nyilvánítja. Valóban a protestánsok élethalál harcából megszületett »bécsi béke volt az az alkotás, amely az újkori Magyarország nemzeti politikájának alapjait századokra megszabta.«

1621-ben véget ér Bethlen Qábor szabadságharca, de a protestánsok a nikolsburgi békénél nem elégednek meg vallásuk szabad gyakorlatának biztosításával, hanem ugyanakkor kötelezik a királyt, koronázási esküjének, a magyar nemzet alkotmányos jogainak és kiváltságainak tiszteletben tartására.

S ha megállunk a harmadik nevezetesebb, a vallásszabadságért vívott küzdelem eredményénél, ott is ugyanezt látjuk. Az 1645-iki linci béke I. Rákóczi György harcai után a hazai protestantizmusnak egyik legragyogóbb diadala. Bocskay vívmányai újra feltündökölnek s mikor a protestánsok vallásuk szabadságának védelmére új bástyát emelnek, egyszersmind alkotmányosságra kényszerítik az uralkodót olyan időben, amikor az összbirodalom többi államában