Harangszó, 1920
1920-10-31 / 44. szám
1920. október 31. HARANQSZO. 243. / & A honszeretet. Irta: Gyurátz Ferenc. 1848-ban űj áldozatkészségben nyilatkozott meg a honszeretet. Az idő intő szavát megértve a nemesi rend önként lemondott előjogairól. Befogadta az alkotmány sáncaiba az addig ezen kívül állott népet is, megosztotta vele a jogokat ’s a közteher viselést. Ezzel szélesebb alapra helyezte az alkotmányt, közkinccsé tette a polgárszabadságot. Az uralkodóház azonban osztrák környezetének tanácsára ellensége lett az alkotmánynak, elvetette az ezt biztosító, már szentesített törvényt s’ támadásra hívta fel ellenünk a nemzetiségeket. A csalódott nemzet a szabadság lángszavu apostolának, Kossuthnak buzdítására fegyvert fogott törvényen alapuló jogai védelmére. A nemzeti zászlók alatt a honszeretettől lelkesített honvéd sereg csatáról csatára, győzelemről győzelemre haladva verte le ellenségeit. Ekkor a dinasztia az óriás orosz birodalom urát, a cárt hívta segítségre s a két császárság egyesült erejével szemben a nemzet elvesztette a függetlenségi harcot. De az erkölcsi diadal az övé maradt. A szabadságért hősiesen vívott küzdelmét a népek rokonszenve kísérte. A szabadságharc emléke által nevelt nemzeti önérzet 1867-ben kivívta a magyar alkotmány elismerését. Ily erővel imádkozni Nem hallott még hős Eberhard. Áment mond az imádkozó S nagy lesz ennek a visszhangja: Eberhard űr ajtót nyit rá, Hogy szomszédját megláthassa. Szerény lovas-zubbonyt visel, Nincs semmi feltűnő rajta, Nyílt, bátor a tekintete, Olyan vándorlovag-fajta. Ámde amint Eberhard űr Párbeszédbe kezdett vele, Látta, bármily szerény ember, De nagy, fennkölt a szelleme. Szóltak Isten igéjéről És emberi találmányról; Feltűnt, hogy a vándorlovag Annyit tud a bibliából. Folyt a beszéd egész éjjel, A szolganép pihenhetett, Eberhard feledte dolgát, Sót inni is elfeledett. De hajnali kakasszóra 1914-ben kitört a világháború, melyben Ausztria Magyarországgal együtt mint Németország szövetségese vett részt. A magyar a hosszú, véres küzdelemben mindenütt kitűnt bátorságával. Barát és ellenség elismeréssel beszélt vitézségéről. Végül a központi hatalmak ereje a többszörösen nagyobb számú ellenségekkel vívott harcon kimerült, letört. De joggal mondhatjuk, hogy a magyar hadsereget nem az ellenség fegyvere verte le, hanem a hazát, egyházat megtagadó nemzetközi szélső szociáliz- mus mételyezte meg veszedelmes tanaival ’s vette reá a honáról, elődei hűségéről megfeledkezésre, úgy hogy fegyverét elhányva szétbomlott Ennek következtében védelem nélkül, nyitva állottak a hon határai az ellenség előtt. Itthon a zavar, feloszlás jelei tűntek fel minden téren. Az előtérbe jutott szociáldemokrácia kikiáltotta a köztársaságot ’s elnökéül gróf Karolyi Mihályt. Ä szociáldemokrata kormány sem belül rendet teremteni, sem kívül tekintélyt szerezni ’s az ország épségét biztosítani nem tudván, néhány hónap múlva lejárta magát ’s 1920. március havában átadta helyét a proletárdiktatúrának. Ez a tulajdonjog megszüntetését, az egyházak megsemmisítését, a hon- és szabadságszeretet kiirtását vállalta feladatul. Zsarnokfosztogató rendszerével, a honfiak kegyetlen üldözésével Ó is kezdett feleszmélni És szólt! >Oh mint felvidítál, Kár, hogy búcsút kell már venni. Luthert, a bősz Antikrisztust Kell énnekem utolérnem És mivel te szent ember vagy, Munkámhoz áldásod kérem.« > »Ha más dolgod nincs - szólt amaz - Ezt hát nyomban elérheted ; Akit kergetsz, előtted áll, Elfoghatod, megkötheted.«« Eberhárdnak könnye csordul És felkiált: »Ügy segéljen! Én tégedet akartalak, S te fogtál meg íme engem. Ejts hát foglyul mindörökre, Mind testemmel, mind lelkemmel És jer velem kastélyomba, Hű nómhöz, jer, siessünk el. Nagy ég! Mit szól majd pártfogóm, Az érsek úr s mi lesz veler Ha hallja, hogy Odenwaldban Csattog a száz fülemilel« Fordította: Payr Sándor. átkozottá tette nevét ’s ötödfél hónapi uralom után megbukott. E változások alatt az ellenséges kapzsi szomszédok, csehek, románok, szerbek mint zsákmányon osztozkodásra özönlöttek védtelen maradt hazánkba ’s ennek legnagyobb részét megszállva, gazdasági eszközeitől, ipari, gyári, vasúti felszerelésétől megfosztották, termését elrabolták. Most a magyar kirablottan, gazdaságilag tönkretéve, megcsonkított honában Ínségtől ostromolva gyászol egykori jó hírnevének, jólétének romjai felett. Tört reménnyel, csüggedten elfogadd az ellenségtől diktált békét, mely hazájának legnagyobb részét ellenséges szomszédainak ajándékozta zsákmányul. Be kell vallanunk, hogy a honszeretet megbénulása, az erkölcsi kötelékek meglazulása, idegen isteneknek — a szerencsejavaknak, nyereségvágynak bálványozása-törték le nemzetünknek magasbra vívó szenvedelmét s gyöngítették meg önfeláldozásra készségét a szent ügyért ’s rántották le a szégyen, nyomor örvényébe. Szomorúan kérdezi a honfi: derül-e még szebb jövendő Árpád honára. ..? A válasz e kérdésre így hangzik: Ha nem tartja népünk lelkét béklyóban az önzés, ha a honszeretet lesz vezércsillaga, a haza és ennek szabadsága előtte a főcél, melyért nemcsak filléreket, de vért és életet is kész áldozni, ha a hon oltára körül egy szívvel, lélekkel egyesülve, testvéri egyetértéssel ’s az igazság diadalába vetett hittel növelik a honpolgárok a nemzetfentartó erőt: akkor a magyar megtalálja az utat, mely mai szánalmas helyzetéből kivezet. Akkor honszeretetével minden akadályon diadalmaskodva az elhunyt apái vérétől annyiszor áztatott hazai bildet, amint elődeitől átvette, sértetlen határokkal, szabadságban hagyhatja drága, szent örökségül utódainak. (Vége.) Miért támogatom és terjesztem a Harangszót ? Mert a mai válságos időben ez az egyetlen néplap, amely az evangélikus közönséget tájékoztatja, erősíti és a távollevő hitrokonokat közel hozza egymáshoz t Mert ennek támogatása és terjesztése minden egyházát szerető embernek érdeke és kötelessége! Mert ez a mi lapunk s támogatását mástól. nem várhatjuk!
