Harangszó, 1920
1920-09-26 / 38-39. szám
222 HARANQSZO. 1920 szeptember 26. nagy szittya népcsaládot. Addig a skótok együtt éltek Európa északnyugati részén a magyarok őseivel. E szerint a honfoglaló őseink nem egyenesen Ázsiából jöttek a Kárpátok-övezte Duna-medencébe hazát alapítani. Az olaszországi borzalmas földrengés. Olaszországban ismét megmozdult a föld az emberek lába alatt és egy pillanat alatt falvak, városok, pusztultak el. Legsúlyosabban Villa-Collemandina, San-Ro- manas és Piazza a Sachia szenvedtek, amelyek úgyszólván teljesen elpusztultak. Monoglóban a föld több helyen nagy szélességben megnyílt, körülbelül 15,000 ember van csak itt hajlék nélkül. A carrarai márványbányák is sokat szenvedtek, itt is több halottja és sok sebesültje van a földrengésnek. Nagy károkat jelentenek Massából. Spe- ziában néhány sebesült van, de a pánik óriási, a környék falvaiban rettenetes állapotok vannak. Firizzanó, gyönyörű kis város teljesen elpusztult. A halottak száma aránylag kicsi, 30—35, a súlyos sebesültek száma azonban meghaladja a hétszázat. Egy Mozatti nevű postatisztviselő feleségén kívül 5 gyermekét veszítette el. Több mint 2000 lélek van fedél nélkül. Modena környékén szintén nagy károkat okozott a földrengés. Kilenc kisebb falu teljesen elpusztult. A halottak száma még ismeretlen. EGYHÁZI közélet. Küldöttségek. A vasmegyei népgondozó szövetség által rendezett ünnepély alkalmából egyházkerületünk küldöttségi- leg tisztelgett a vármegyeházán gróf Teleky Pál miniszterelnöknél. A miniszterelnök Kapi Béla dunántúli püspök támogatást Ígérő üdvözlő szavaiért köszönetét mondva kijelentette, hogy a magyar protestánsok mindig nagy támaszai voltak külügyminiszteri működésében. A külföldi protestáns egyházakat felvilágosító munkájukkal óriási szolgálatokat tettek. A református testvérek küldöttségét Szűcs László őrségi esperes vezette. A Keresztény Egyházak Nemzetközi Szeretetmunkájának Világszövetsége Augusztus hó 26-án tartotta meg konferenciáját Szankt-Boatenbergben. A konferencia megállapította azokat a vallásos alapelveket, amelyek szerint ezután dolgozni fog. Elnökké Canterbury érsekét választották meg. Alelnökök lettek a többi közt az upszalai érsek, az athéni metropolita és Raffay Sándor magyar evangélikus püspök. Bizottsági ülés. A magyar honi evang. egyetemes gyámintézetének bizottsága szeptember hó 15-én Budapesten bizottsági ülést tartott. Igazgatósági ülés. A dunántúli evang. nyomda r. t. igazgatósága folyó hó 19-én Győrött az ev. egyház tantermében igazgatósági ülést tartott, amelynek tárgyát a Benkő-féle soproni nyomda megvétele, a közgyűlés előkészítése, összehívása, az igazgatóság újjáalakítása képezte. A Keresztény Diákok Világszövetségének főmegbizottja Budapesten. A leghatalmasabb diákszervezetnek, a Worlds Studens Christian Federation-nak európai főmegbizottja, Hoffman Konrád egyetemi tanár a magyarországi viszonyok tanulmányozására Budapestre érkezett. A főmeg- bizott a magyar diákság részére kilátásba helyezte a világszövetség anyagi és erkölcsi támogatását és megígérte, hogy a se- gitőakció lebonyolítására a közeljövőben Budapesten állandó kirendeltséget fognak főállitani. Az amerikai evangélikusok segítsége. A dunántúli egyházkerület 180,000 korona amerikai segélyben részesült, mely összegből kapott: Nagyszokoly 20,000 K-t, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár, Du- naföldvár, Szekszárd, Szentgotthárd, Dombóvár, Szombathely, Sárvár, Veszprém, Nagyvázsony, Akaii 10—10,000 K-t, Bánfalva, Lajtaujfalu, Pálfa, Vágod, Tés, Zala- galsa 5 - 5,000 K-t, Börcs 4,000 K-t, Győr- szemere, Alsólövő 3 — 3,000 K-t. Mint értesülünk, az egyetemes egyház vezetőségéhez immár újabb amerikai szeretetado- mányok érkeztek, melyeknek értéke milliókra rúg. Az amerikai evangélikusok részéről megnyilatkozott testvéri szeretet, evangé- liomi lelkűiét magunkba szállásra késztet, bennünket. Kérelem. A rácalmási 40 evang. lélekből álló nagyon szegény gyülekezet düle- dező imaházának javítására könyörgünk a jó Isten nevében némi könyöradomány nyújtásért. Elsősorban a „Harangszó“ nemes gondolkozásu, jólelkü olvasóiba vetjük minden reménységünket. Csak egy kis jóindulatot kérünk, csak néhány koronát. Oly jól esnék az ev. testvérek részéről a testvéries jóindulat, a krisztusi szeretet megnyilatkozása a rácalmási szegény, de imádkozó 40 gyülekezeti tagnak. A jó szívvel nyújtandó adományokat özv. Stifelrejter Istvánná gyülekezeti gondnok címére Rácalmás, Fejér megye kérjük küldeni, ki az adományokat időről-időre a „Harangszó“- ban nyugtázza. Az amerikai egyházi élet hatalmas fellendüléséről tanúskodik az a körülmény, hogy 42 protestáns, egyház elhatározta, hogy a 1925-re a missziónáriusok számát 7517-ről 17,245-re emeli és négy éven belül 1330 millió (H/3 milliárd) dollárt, vagyis évente 330 millió dollárt gyűjt össze. Tanügyi hír. Mosonvármegye tanfelügyelője a lébényi népiskolához Lenhardt Emma menekült állami tanítónőt osztotta be, aki állását szeptember 1-én elfoglalta. Balthazár püspököt a konvent fölmentette. Gábor Béla dr., a budapest- vidéki államrendőrség főkapitánya az egyetemes református konventhez régebben beadványt intézett, amelyben kérte, hogy indítsanak Balthazár Dezső dr. debreceni református püspök ellen fegyelmi eljárást ama vádak dolgában, amelyek a püspökről a forradalmak és a román’megszállás idején állítólagos hazafiatlan magatartásáról széltében-hosszában elterjedtek. A konvent rendkívüli bírósága a püspököt minden vád alól fölmentette. A sok panasz legsúlyosabb része a püspöknek a román megszállás alatt tanúsított magatartására vonatkozott: a püspök örömmel fogadta a bevonuló román csapatokat és Nagykárolyban hódoló beszédet intézett a román királyhoz. Erre vonatkozóan Balthazár püspök azt felelte, hogy a bevonuló román csapatokat Debrecenben ugyanolyan örömmel üdvözölték, mint Budapesten. Az igaz, hogy ö volt az, aki Mosoiu tábornok előtt fölvetette a magyar-román perszonális unió eszméjét. A román királynak nem hódolt, csak vallásos köszönetét mondott neki azért, mert az országot fölszabadította a vörös uralom alól. Egyébként Romanellinek díszkardot adtak. Tournadre ezredest pedig Szegeden ünnepelték, holott ezek is ellenségek voltak. A Presbiteri Világszövetség kiküldöttsége Budapesten. Curtis professzor, Mr. Flemmig és Webster volt budapesti skót lelkészből álló küldöttség érkezett Budapestre, honnan Erdélybe ment. A skót misszió nagytermében angolnyelvü istentiszteletet tartottak, amelyen megjelent Horthy Miklós kormányzó is. A Ráday-utcai teológiai értekezleten, amelyen Petri Elek püspök elnökölt, Pongrácz József pápai teológiai tanár, Victor János diákszövetségi főtitkár és Forgács Gyula péceli lelkész tartottak előadást a magyar református egyház jelen helyzetéről angol nyelven. Az előadások végeztével Antal Géza dr. volt országgyűlési képviselő fejezte ki köszönetét a felolvasók és a küldöttség tagjai iránt. Curtis edinbourghi tanár meleghangú szavai után az értekezlet a 90. zsoltár éneklésével ért véget. A soproni theol. akadémián szeptember 13-án volt a tanév ünnepélyes megnyitása, mely alkalommal Kiss Jenő theol. tanár imádsága után Stráner Vilmos igazgató intézett az egybegyült hallgatókhoz buzgóságra, hűségre intő beszédet. A r. előadások szeptember 14-én kezdődtek. Az 1920/21. tanévre összesen 25 hallgató iratkozott eddig be, még pedig az I. évf.-ra 7, a II.-ra 5, III.-ra 8, a IV.-re 5. Egy megszállott területen (Muraszombatban) lakó tavalyi hallgatónk még eddig nem jelenj/ kezett; hír szerint a „jugoszlávok“ besorozták katonának. Egy a szünidő folyamán már jelentkezett hallgató (Gömörmegyei) hozzátartozóinak meglátogatására a „határt“ átlépvén, alighanem a csehek kezére került. Nyugdíjazás. A vallás és közokt. miniszter Molnár Ferenc máriafalvai evang. tanítót nyugdíjazta. Az „Ecclesia“ Egyházművészeti és Áruforgalmi r. t. öt millió alaptőkével szeptember 2-án alakult meg az összes felekezetek kiküldötteinek jelenlétében. — Igazgatója: Herceg. Hohenlohe Károly Egon prépost lett, dr. Horánszky Dezső udv. tanácsos és Landgraf János ny. államtitkár. A választmány elnöke Angyal Pál dr., társelnökei dr. Rótt Nándor veszprémi r. kath. püspök, Novák István eperjesi r. kath. püspök, Révész Kálmán miskolczi ref. püspök, dr. Raffay Sándor Budapesti ev. püspök, dr. Nedelykovits Velemir s. kel. esperes. Egyházgazdasági ügyv. igazgató dr. Rejőd Tiborc. A társaság központi irodája: IV., Koronaherceg-utca 7, I. emelet, ahol részvények folytatólagosan jegyezhetők, mivel az alapítók módot adtak arra, hogy érdeklődők a megalakulás után is jegyezhessenek részvényeket. Az alaptőke nagymérvű túljegyzése folytán az alaptőke felemelésének szüksége már most felmerült. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Esküvő. Zimmermann Károly mérnök, volt cs. és kir. t. hadmérnökkari százados, több front-kitüntetés és a német vaskereszt tulajdonosa, néhai Zimmermann Károly vaskereskedö és városi tanácsos fia szept. 14-én vezette oltárhoz a szombathelyi ev. templomban Weiss Ilonkát, Weiss Ödön Phönix biztosító társasági titkár leányát. Az esketést Kapi Béla dunántúli ev. püspök végezte.