Harangszó, 1920
1920-09-26 / 38-39. szám
218. HARANGSZÓ. 1920. szeptember 26 Teleki József gróf gyászéneke. Irta: Payr Sándor. Egy régi szép halotti éneket közlök itt, melynek tartalma, szerzője, keletkezése és későbbi története egyaránt érdekes s ezért nem is maradhat ki a magyar himnológiából. Mikor a legtöbb magyar főűr szé- gyenelte s már el is feledte a nép nyelvét, Teleki József gróf akkor írt kitűnő magyarsággal és a kötött nehéz formában is oly könnyen folyó verseléssel és jó rímekkel, hogy abban a korban kevés költő veteked- hetik vele. Már Kis János méltán számította őt a legjobb magyar költők közé és Atyafiui Barátság Oszlopa című elégiáját Győry Vilmos és Endrődi Sándor is felvette a magyar poéták újabb kincses házába. Teleki József gróf református szülőktől Huszton, Mármarosmegyében 1738-ban született. A tudós Bőd Péter tanítványa volt s a külföldi egyetemeket, sőt Olaszországot is bejárta. Nagy értékű könyviét gyűjtött. Il-ik József őt protestáns létére is főigazgatónak nevezte ki a pécsi tankerületbe. Főispán, titkos tanácsos és koronaőr volt egymás után. A nevezetes 1791. évi országgyűlés egyik vezérszónoka s mint főgondnok a budai zsinat elnöke. 1796-ban halt meg 58 éves korában. Evangélikus egyházunkhoz is erős szálak fűzték. 1762-ben Királyfalvi Roth Johannát, a műveltségéről és százezer forintos alapítványáról ismeretes buzgó evang. nőt vette feleségül Szirákon, Nógrádmegyében, akinek jótéteményét tanulóitjaink a »Roth- Teleki-stipendium« neve alatt ma is élvezik. Kis János püspökünk a göt- tingeni egyetemen 1792-ben találkozott Telekivel s egy szép költeményben üdvözölte a tudománykedvelő főurat. Gyászéneke is nem a református, hanem az evang. énekeskönyvekbe került bele, amint hogy evangélikus volt az is, akinek halálára készült. Teleki József ezt az éneket anyósának, Vatay Borbálának, Királyfalvi Roth Tamás özvegyének halálára írta 1784-ben, aki felett Ráth Mátyás győri lelkész mondott halotti beszédet s az ének és beszéd Győrött jelent meg nyomtatásban 1785-ben. A szép ének feltűnést keltett már akkor is. Kis János felvette a győri énekeskönyvbe 403. szám alatt, de a dallam miatt erősen megváltoztatott formában. És innen vettük át mi is 533. szám alatt az űj dunántúli énekeskönyvbe is Sántha Karoly áttiírtgozásában. Éreztük rajta valamely nagyobb költő kezenyomát, de csak most a fentebbi nyomtatványból tudtuk meg, hogy Teleki József gróf éneke. Eredeti formájában sokkal jobb és szebb, mint a későbbi csonkított alakban. A Krisztusba mint egyedüli Megváltóba vetett hit nagy erővel csendül ki belőle és éppen ezért mély és igaz vallásos vigasztalás van benne. íme itt közöljük szószerinti hűséggel. ki magát e szent munkából. Az idők nehézsége mentségül nem szolgálhat, mert hiszen épen ez teszi kötelességgé a segítést. Azt se vélje senki, hogy az ő hozzájárulása nem lényeges. Mindenkire szükségünk van, mindenkinél zörgetünk. Isten lelke ihlesse meg a szíveket, erősítse áldozatra a kezeket 1 Ügyünket, kérésünket újólag a hitfelek áldozatkész jóindulatába ajánlva, vagyunk testvéri szeretettel Szombathely és Répcelak aug. hóban. Kapi Béla s. k. püspök, elnök. Szentmártoni Radó Lajos s. k. elnök. Olvassuk a bibliát. Zsolt. 119, 105.: ? Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincs. Tanyát a sátán ütött ott, De Isten nem lel hajlékot. Nehemiás: 4, 15—21. Küzdelemmel foly a munka. Jób: 5, 6—16. 1 Isten megvigasztalja a 5, 17—27. j nyomorultakat. „ 9, 2—15. A bűnös ember meg nem állhat Isten előtt. „ 12, 7 — 15. Az Urnái van bölcseség és hatalom. „ 19, 25—29. Jól tudom, hogy az én megváltóm él. „ 21, 7—16. A gonoszok jóléte elmúlik. „ 28, 1—17. Istennek elrejtett bölcsesége. ü TÁRCA.'! iHiMiimiiNHiiniiiuiiiiiiiimnamiiiiiiiiiimmmmiiniiiiiiiii Hajlék előtt. Irta: Porkoláb István. Nyárvégi alkonyat volt, azok közül való, melyet azért teremtett a jó Isten, hogy az is lássa a mindennapi szépet, aki máskülönben elmenne mellette. Ilyenkor a szerény marga- retta is tetszik, nemcsak a büszke tubarózsa és az őázibogár szordinós muzsikáját szívesen hallgatja még az is, aki máskor észre sem veszi. A simonyi hegyen voltunk Zongor Samu urambátyám hajlékánál, ahonnét legszebb a kilátás Kemenesaljára és elgyönyörködtünk a bennünk környező szépségekben. Olyan hely ez, ahol elfeledi az ember, ha fáj valami, csak megnyugtatót, szépet, barátságosat lát s a méhzümmögés mellett szelíd hangulatokba süpped el a lélek. Körülöttünk fehérfalu, öregesen hajtott hátú pincék, pislogató ablakszemeikkel, zöldelő szőllők, csüngő gerezdekkel, gyümölcsfák, gyermekarcként mosolygó gyümölcsökkel hívogattak, kinálgattak; mögöttünk a nap volt lemenőben s intett aranysugárból szőtt keszkenőjével búcsút az elibénk simuló tájnak: Kemenesaljának. A hullámos síkon szaladó szemeink elé tárultak a balatoni hegyek, szelídítő kékjükön megnyughat a legvadabb tekintet, keletről a Bakony látszik előőrsével, Somlóval, látásukra mintha szebb lenne az élet, emidébb a Marczal lapálya kanyarog tova s viszi magával a szemlélő lecsitult lelkét s az egész panorámát megkoszorúzza a sik közepén agg- legényes társtalanságban álldogáló Sághegy és beborítja a közeledő őszt jelentő bárányfelhős égbolt. Feledhetetlen kép ez a kemenesaljai ember előtt, aki köztudomás szerint legnehezebben tud megszokni más vidéken s még késő öregségében is vissza- vágy a szelíd dombhajlatok árnyékába. Berzsenyi Dániel haláláig visszavágyott s éppen a Kemenesalján töltött éveket tartotta mindig élete legszebb idejének. Meghatóan dalol „Búcsuzás a Kemenes Aljától“ című költeményben: Messze sötétedik már a Ság teteje, Ezentúl elrejti a Bakony erdeje, Szülőföldem, képedet: Megállók mégegyszer s rátok vissza nézek. Ti kékell# halmok! Gyönyörű vidékek! Vegyétek bús könnyemet. Abban a kis kemenesaljai faluban, Egy házas hety én, ahol Berzsenyi bölcsője ringott, élt és írta költeményei legjavát, született egy másik poéta is és pedig hasonlóan régi nemes családból : Kunos Endre, aki ha hatásában nem volt is akkora, mint nagynevű földije, költő volt izig-vérig és
