Harangszó, 1920
1920-01-04 / 1. szám
1920. január 4. HARANGSZÓ 3. adatairól csak abban az esetben szólhatunk, ha az egyházban él valamely akarat, amely célokat, feladatokat, teendőket szab meg, s amely azután az események folyamát e célok, feladatok és teendők szerint tagolja, hasogatja, irányítja és felhasználja. Ennek az akaratnak segítségével tudunk az események árjából kiemelkedni, helyzetet és feladatokat felismerni, mérlegelni, értékelni. Mindenekelőtt tehát ezt az egyházi közakaratot kellene vizsgálódás tárgyává tennünk, annak erőfokát, tartalmát, irányát meghatároznunk, s csak azután, s annak alapján mehetnénk tovább. Ei az egyházi közakarat pedig elég szerényen fest. Szerfölött igénytelen, s majdnem bocsánatot kér, hogy egyáltalán lenni merészel. Az eseményeknek az egyházi közakarathoz való viszony szerinti bírálata valami ódonszerü, dohos, vértelen dolognak tűnik fel, amiből semmi reális eredmény nem szár- mazhatik. No, amig így gondolkozunk, amig az egyházi közakaratot valami másod- vagy harmadrendű akarásnak, vagy egyensúlyozó, avagy éppen kerékkötő akarásnak tekintjük, addig az egyház helyzetét és feladatait úgy fogjuk látni, mint egy torz tükörben, amely mindent elferdít, összezsugopt, vagy megnagyobbít, csak a valóságot nem adja. Ellenben ha ezt az egyházi közakaratot elismerjük egy legutóbb is olyan mértékben jogosult akarásnak, mint a szociáldemokratát vagy a konzervatívok akarását, akkor a helyzet és a feladatok is életet, kínt, valóságot nyernek. Ügy áll a dolog, hogy még az úgynevezett egyházi körökben is szüksége mutatkozik annak, hogy az egyházi közakarat tekintélyét helyre állítsák, s elismerjék, egyúttal elismertessék olyan jogosultnak, mint bármely más testület akarását. Főleg pedig az szükséges, hogy akarjunk. Ne pedig mindig csak várjunk. Régi bajunk nem az hogy szegények vagyunk, sem az hogy kevesen vagyunk, az a bajunk, hogy nem tudunk akarni; s nem tudjuk, hogy ha akarnunk kellene, akkor tulajdonképen mit is akarnánk. Ennélfogva azután a helyzetünk mindig olyan képet mutat, amilyet a társadalom, az állam, a gazdasági élet előírnak, sohasem olyat, amilyet az egyháznak saját lényege szerint kellene a társadalmi, áz állami, a gazdasági és szellemi életre ráveti- teni. Feladataink mindig azok, amit mások az egyháznak meghagyni kegyeskednek, nem pedig azok, amelyek az egyház lényegéből folynak. Például egy ilyen, az egyház lényegét elmellöző, az egyházi közakarást tekintetbe nem vevő helyzetkép és feladat vázlat körülbelül ez volna: Az évekig dúló háború s a forradalom rombolásai az egyházat olyan nehéz helyzetbe sodorták, olyan nagy feladatok elé állították, hogy a keresztyén államnak s a keresztyén társadalomnak legmesszebbmenő támogatására szorul, annál is inkább, mert az erkölcsi rombolás óriási arányokat öltött. Ki ne ismerné fel ebben a mondatban egy szokványos gondolatjárásnak menetét? Pedig ez a helyzetkép, ez a rimánkodás az egyház lényegétől, s e lényeg által meghatározott akarástól, vagyis valóságtól olyan távol esik, mint Makó Jeruzsálemtől. A valóság ez: a háború és a forradalom az államot és a társadalmat elgyöngitették és a tönk szélére juttatták. A mező érett az aratásra. Az egyház feladata, hogy kétszeres erővel működjék azon, hogy az emberek megismerjék Istent s isten akaratát, és eljussanak Isten lélekben és Igazságban való imádására. Mert az egyház feladata nem egy tökéletes áilam- rendnek, vagy egy tökéletes gazdasági rendnek megvalósítása, hanem az evangéliom hirdetése által az egy igaz Isten megismertetése s annak helyes iinádása. Az egyházi közakarásnak ezt a feladatot, ezt a célt, ezt a munkát mindenek fölé és mindenek elé kell helyezni. Ha arról megfeledkezik, ha ezt másodsorba helyezi bárminek a kedvéért, akkor tévútra jutott, önmagáról feledkezett meg. Nem felesleges ma ennek a hangoztatása. Mert az egyházat ma sokan szeretnék más feladatok szolgálatába szegődtetni. S bizonyára az egyház sok irányban tesz szolgálatokat államnak, társadalomnak, kultúrának egyaránt De ezt saját lényegének megtagadása nélkül csak az esetben teheti, ha első feladatának a tanítók. Csakhogy akkor már oly erős a protestántizmus a Kemenesalján, hogy kiirtani lehetetlen. Sőt! 1720-ig inkább női, mint fogy a számuk. 1724-ben tételnek erősebb intézkedések a tiszta protestáns Jánosháza templomának az elvételével. A térítés különben csak a jobbágyság körében jár sikerrel, nekik — akarták, vagy sem — követniük kellett a földesúr vallását, — e szerint igazodnak. Nem így a független kisnemesség, mely legkorábban vette fel az uj vallást, ezt nem tántorítja el semmi. — Ismert nevek viselői: az Ostffyak, Vidosok mellett a küzdők táborában, mint egy embert, találjuk ott az egész kemenesaljai nemességet. Minden falunak meg van a maga bujdosó prédikátor és névtelen kurta nemes hőse. Albini, Hörcsöky, Petánczy, Miskey, nevekhez egy darab egyháztörténet fűződik. — »Égjen, pusztuljon el minden!“ — voll a török jelszó. És elpusztult a falu is, a lakói is. — Csak egy ház maradt meg, az egyház: a templom, mely kőből volt; a többi porig égett, mert legtöbbnyire fából volt. így pusztult el sok más faluval együtt Vadas-Ülés. A parochia a szomszédos, védettebb Bobára költözött, hol helyét, emlékét napjainkig megőrizte a »plébánia ház“ elnevezés. A falu helyén pedig nem maradt más, mint a templom és körüli a temető. A templomot azután még egy ideig fenntartották a bobaiak és a kocsiak, kik bár ekkor tájban már — 1630 körül járt az idő, — a, Kemenesalján rég elterjedt evangélikus vallás követői voltak, — a régi templomunkban dicsérték az Urat."— A vadas-ülési templomba jártak előbb is — egy- házilag hozzája tartoztak — oda jártak ki ezután is imádkozni és hallgatták benne békésen Maróthy Győző, Albini, Hörcsöky prédikátorok szent beszédeit. Hallgatták .. mindaddig, mig az ellenreformáció viharai Kemenesalján is végig nem söpörlek. — 1670 táján kezdődik az ellenreformáció : az üldözés, a templomok elvétele. Nehéz, viharos idők mindenütt, a Kemenesalján is!. . . Nézzünk akármerre, közeire, távolra, emlékeket talál a kereső tekintet. .. Az a kissomlói domb, ott, felénk integető fehér pincéivel, nem-e Magyary Mihályról és Kozáry Istvánról beszél ?! . Avagy elfeledtük őket? — Magyary Mihály, 167^-ben kissomlói prédikátor, az üldözés elől a hegyi pincébe menekül. Kozáry István nemes rejtegeti és gondoskodik róla — 10 évig!... Földön futók lesznek a papok,
