Harangszó, 1920
1920-01-18 / 3. szám
szavukat ellenőrzik, minden sorukat megbírálják; hirt nem küldhetnek, üzenetet nem kaphatnak; betegség gyötri és lelki kín fojtogatja őket. Értjük tehát, hogy ezeknek a legszerencsétlenebbeknek az érdekében meg akarják mozdítani az egész társadalmat és ezért a legmelegebb érdeklődésébe ajánljuk mindenkinek a támogatásra fölhívó szózatot, a mely a többi közt ezt mondja: Hadifoglyaink fölsegitésére és hazahozatalára országos gyűjtést nyitunk. Az ő fölszabadításuk életmentés, több annál: a magyar nemzet becsületének megoltalmazása, melynek, hogy mikép felelünk meg, a világ- történelem fog ítélkezni. Elfogadunk minden adományt; pénzbeli, arany, ezüst és ékszeradományt, melynek átvételére a Belvárosi Takarékpénztár vállalkozott. Ruhanemű átvételére a Magyar Vöröskereszt Egyesület (Nagy- korena-utca 13.) vállalkozott. Lehet csomagot küldeni egyes foglyok részére is a keletszibériai táborokba, Irkutskig bezárólag. A csomagok nem tartalmazhatnak Írásbeli közleményt vagy romlandó anyagot. Pontos címzéssel ellátva, név, rang, ezred, fo- golytábor(lehetőleg oroszul is), viaszos vászonba bevarrva vagy kis erős ládában fenti raktárba küldendő. Kiküldendő csomagok legkésőbb január végéig a raktárban kell, hogy legyenek, a honnan a dán főkonzul szíves közbenjárásával Kopenhágán át, Vladivosztokba juttatjuk. Ha hozzátartozóink részére küldünk csomagot, küldjünk ruhaneműt azok számára is, a kikről nincsen a ki gondoskodjon vagy nem áll módjában segíteni hozzátartozóin. Százszoros értéke van annak az adománynak, a melyet a szeretet sietve nyújt szenvedő fiainknak. Minden adomány életmentés, minden megmentett élet a hazáé, hogy megmentsük vagy visszaszerezzük azt, a mit még bírunk és a mit elvesztettünk. Próbálkozásban e valóban szána- lomraméltó magyar fiuk kiszabadítására és hazahozatalára nem volt hiány. Kaptunk Ígéretet és láttunk jóakaratot. De ez bizony édeskevés. Haza kell hoznunk és addig is meg kell segítenünk az oroszok fogságában levő fiainkat. Ha mindenki, az is, a kinek senkije sincs a messzi fogságban, a fölhívás értelmében támogatja a hadifoglyok hozzátartozóinak egyesületét, akkor bizonyára nemsokára valósággá válik az eddig hasztalan reménykedés. 1920. január 18. A lipcsei „Evang. lutheri Misszió“ jelentésiből. Missziói munka s hazai egyház. A világháború sok német misszioná- náriust elűzött munkamezejéről. A legtöbben abban a reményben vállaltak ideiglenes munkát valamely hazai gyülekezetben, hogy nem sokára visszatérhetnek régi helyükre. Várakozásuk hosszú évekig húzódott és most a rettenetes béke feltételek arra mutatnak, hogy hiába is volt, mert Anglia és Franciaország teljesen elzárják a német missziónáriusokat a pogány világtól. Ilyen körülmények között az idősebb misszionáriusok kénytelenek a hazai egyházban rendes állás után nézni. Mivel azonban a misszionáriusi oklevél senkinek sem adja meg a jogot arra, hogy a hazai egyházban rendes lelkész lehessen, az egyházi hatóságokra vár a feladat, hogy a misszionáriusoknak e tekintetben segítségére legyenek s számukra a választáshoz szükséges vizsga letételét lehetőleg megkönnyítsék. Misszionáriusok pótlása. A legsúlyosabb kár, amit a háború a lipcsei Missziónak okozott, sok derék, missziói szolgálatra készülő munkaerő elvesztése vagy alkalmatlanná létele a tropikus éghajlat elviselésére. Míg a háború előtt a szemináriumnak 28 növendéke volt, a jelenben 14 azoknak száma, akik az 1919. év tavasza óta oktatásban részesülnek. A jelentkezők száma egyre nő s mihelyt a jelenlegi bizonytalan helyzet jobbra fordul, még nagyobb lesz azoknak serege, akik örömmel készülnek missziói szolgálatra. A „Lipcsei Misszió“ anyagi helyzete. A hazai missziói gyülekezet áldozatkészség# folytán annyi adomány folyt be a háború alatt, hogy körülbelül kellő fedezetet nyújt az afrikai munkatéren felvett kölcsönök kiegyenlítésére, aminek a béke életbelépésétől számított fél éven belül meg kell történnie. Az adósságok teljes összege még nem ismeretes, de részlet-lefizetések már folyamatban vannak; a legutóbbi részlet (6000 dollárt) az amerikai hitrokonok fizették, hogy a nagy valuta veszteséget elkerülhessük. Minthogy nemcsak az agyagházak és sok erősebb épület is jelentékenyen megrongálódtak, hanem több templom építésére is gondolni kell, épen ezért az építések miatt akkora összegre lesz HARANOSZÓ 19. szükség, amekkora eddig ismeretlen volt a kilimandzsárói misszió történetében. Mindehhez hozzájárul az egész föld kerekségére s így a missziói területekre is kiterjedő nagy drágaság. Azért ha a háború nehéz viszonyai között a bennszülött keresztyének hozzá szoktak is nagyobb, anyagi áldozatokhoz, mégis nélkülözhetetlen lesz a hazai gyülekezetek áldozat- készsége. A „Lipcsei Misszió* irodalmi munkássága. A háború következtében egyes missziói telepen elzárt misszio- náriusek irodalmi téren sem maradtak tétlenek. Kitűnik ez az 1918-ban egyiptomi fogságában elhunyt misszionáriusnak, Dannholznak hozzánk eljutott kéziratából, mely 331 foliólapra terjed és Lute (Az átok) cim alatt azt tárgyalja, hogy micsoda rettenetes hatása van a páriák életében az átoknak. Egy másik misszionárius, Qutmann a dsagga-jogot irta meg 56 fejezetben, ezenkívül épületes könyvet irt a benszülöttek nyelvén a gyülekezetek számára. Itthon meg Oepke lelkész a missz. szeminárium tanára irta meg >Pál missziói prédikációja« c. munkáját, melyért a lipcsei egyetem theologiai fakultása doktori címmel tüntette ki. Végül még az amerikai hitrokonok segítségét kell meg említenünk, akiknek megbízásából öt tagból álló bizottság utazza be Németországot, hogy segélyt nyújtsanak a német szeretetmunkásságnak. A bizottságnak két tagja: Q. A. Fandrey és H. I. Schuh több napot töltöttek a lipcsei Misszióház-ban és tárgyalásokat folytattvk, mikép lehetnek az északamerikai hitrokonok a veszélyeztetett lutheri missziónak segítségére. Új bonyodalmak—biztató jövő.*) — Bellaághné jövendölése 1920-ra. — Épp egy éve, hogy elmondta a Budapesti flirlap-nak, hogy 1919. lesz nemzetünknek legnehezebb, Megpróbáltatásoktól legterhesobb éve. Hogy belső torzsalkodások, rémuralom, idegen járom és végtelen nélkülözés, szenvedés szántanak végig rajtunk. Mély nézésű, álmatag szemeiben tusakodást, önmagával való belső harcot látok, a mikor kérdően lesem, minőnek mondja majd az újesztendőt. — Úgy érzem, — mondja Bal- laághné — hogy az 1920. esztendő *) A Budapesti Hírlap jan. 1. számából.
