Harangszó, 1920
1920-07-18 / 28-29. szám
182. HARANQSZO. 1920. július 18. A bojkott. A nagy hangon hirdetett kommunista-bojkott, amint várható is volt, köznevetségbe fúl. Az amszterdami nemzetközi iroda megbízottakat küldött Bécsbe, ahol meggyőződtek a nemzetközi urak, hogy a nemzetközinek szánt bojkottot csak az osztrák kommunisták hajtják végre, de a bojkott nem Magyarországot, hanem Ausztriát, elsősorban Bécset sújtja. A megbízottak szerettek volna tárgyalásba bo- csájtkozni a magyar kormánnyal, a magyar kormány azonban nem volt hajlandó tárgyalni, noha Renner, a bukott vörös kancellár ugyancsak nagy buzgalommal közvetített és igyekezett a magyar kormányt tárgyalásra bírni. A bécsi magyar követ felvilágosította az amszterdami kiküldötteket, hogy azok az állítások, amelyekkel a bojkotthatározatot megokolták, szemen- szedett valótlanságok, közönséges hazugságok. Fimtnen úr és társai hazautaztak, a bojkott pedig szépen összeomlik, noha az osztrák kormány hivatalosan is segítségre sietett azzal, hogy a Magyarország felé való vonatközlekedést teljesen beszüntette. Ez a támogatás is elkésett, a bojkott visszavonhatlanul végelgyengülésbe esett. Bizonyítja ezt az is, hogy az osztrák lapok amszterdami jelentéseket közölnek, hogy az amszterdami iroda a bojkottot egyelőre felfüggeszti. A nem szociálista lapok azonban nyíltan megírják, hogy a bojkottot az osztrákok nem bírják s mivel a külföldi munkásság nemcsak hogy nem csatlakozott, hanem egyenesen elítélte a bojkottot, a kudarcot így akarják takarni. A vörösök nagy erőpróbája tehát nem sikerült. A magyar nemzet diadalmasan került ki a megpróbáltatásból. Népbiztosok a vádlottak padján. A büntetőtörvényszék Budapesten megkezdte a fogva lévő népbiztosok bűnperének tárgyalását. Tíz népbiztos ül a vádlottak padján, akik mind tagjai voltak a tanácsköztársaságnak nevezett vörös anarkiának, •nely ötödfél hónapig dúlta, sanyargatta, 1 osztogatta ezt a szerencsétlen országot. \ vádlottak sorából azonban hiányzanak a proletárdiktatúra fő gonosztevői: Kun Béla, Pogány József, Vágó Béla és társaik, akikkel együtt ezek a másodrendű kártevők a nemzet vesztére szövetséget kötöttek s akiket Ausztria vendégszerető kegyeibe fogadott, hogy a megtorlás ellen megoltalmazza őket. A törökök megtagadták a békeszerződés aláírását és elhatározásuknak mindjárt nyoinatékot is adtak azzal, hogy a török területen levő ántáncsapatokat megtámadták és több helyen meg is verték. Az ántánt most nagyobb csapatokat indított utnak Törökországba, hogy tekintélyét megmentse, de a törökök ettől se ijedtek meg. Az egész mohamedánság lázasan fegyverkezik és irtó háborúra készül. A török vezérek kijelentették, hogy inkább felgyújtják a Sztambult és elpusztítják a törökök e szent városát, mintsem hogy átengedjék a gyűlölt ántántnak. A német béke revíziója, úgylátszik, küszöbön áll. A spaai konferencia, amely a minap kezdődött, nemcsak a német kártérítés összegét fogja megállapítani, hanem íz összes kérdéseket megtárgyalja, amelyek a békével összefüggenek. Mint francia lapok is megállapítják, tulajdonképen ez lesz az igazi béketárgyalás, amikor mindkét fél megbízottjai szóhoz jutnak. Az olasz kormány elismerte Albánia függetlenségét. Olaszország és Albánia egyezményt kötöttek, mely szerint az olasz kormány elismeri az Albán kormányt. Albánia függetlenül adminisztrálja tartományait, az olasz csapatok elhagyják az albán területeket, az albán nemzet maga fogja megvédelmezni integritását. Az uj oláh parlamentet a legnagyobb botrányok közepette nyitották meg a román királyi pár jelenlétében. A parasztpárt a király bejövetelekor tüntetőleg ülve maradt, a szocialisták pedig nem jöttek el. Az ülés folyamán egy közbekiáltás hangzott el, hogy Erdélyben jobb volt a magyarok alatt. Erre nagy botrány tört ki, amelyet Ava- rescu miniszterelnök alig tudott lecsillapítani. EGYHÁZI KÖZÉLET. Püspökünk Sopronban. Kapi Béla dunántúli püspök e hó elején ismételten megtisztelte látogatásával a soproni iskoláinkat. Részt vett a theologusok vizsgálatain, nemkülönben elnökölt az érettségi és tanítóképesitő vizsgálatokon. Lemondott egyházmegyei felügyelő. Ostffy Lajos nyug. főispán a kemenesaljai egyházmegyei felügyelő állásáról lomondott. Ostffy Lajos felügyelőnek távozását a kemenesaljai egyházmegye éléről mélyen fájlaljuk. Egyetemes egyház. A magyarhoni ev. egyetemes egyház különböző bizottságai folyó hó 6-án Budapesten ülést tartottak, amely bizottsági üléseken Dunántúlról részt vettek, az egyházkerület felügyelője dr. Berzsenyi Jenő és Kapi Béla püspök. Egyházmegyei közgyűlés. A vasi közép ev. egyházmegye ez évi rendes közgyűlését július 19-én és 20-án Szombathelyen tartja. A vasi felső ev. egyházmegye július 21-én Rohonczon tartandó közgyűlésén iktatja be hivatalába felügyelőjét, rohonci Pranger József udvari tanácsost és dr. Schneller Aurélt másodfelügyelőnek. Megalakult a Protestáns Tanítók Országos Szövetsége. Vasárnap délelőtt alakult meg a Protestáns Országos Árvaház nagytermében Brocskó Lajos kir. tanácsos elnöklésével a Protestáns Tanítók Országos Szövetsége, amely a református, evangélikus és unitárius tanítóság egy táborba tömörítésével igyekszik biztosítani közös erkölcsi és anyagi érdekeik érvényrejutását és a nemzeti művelődés munkájában gyiimöl- csöztetni a protestantizmus nagy szellemi tőkéjét. Az alapszabályok letárgyalása után megalakították az ideiglenes tisztikart. Elnök Brocskó Lajos árvaházi igazgató, ügyvezető alelnök Kiss János dr., titkár Vikár Kálmán, pénztáros Ungváry Elemér, jegyző Koczor Ferenc lett. Kemenesmagasiban a Luther-Szövet- ség május 2-án tartott propaganda ünnepélyt. A templom ez alkalomra virágdíszbe öltözött. A gyülekezet közéneke s oltár i ima után, melyet Szabó István lelkész mondott, Varga Gyula esperes tartott gondolatokban gazdag irásmagyarázatot. A szövetség célját Molitorisz |ános ostffyasz- szonyfai lelkész ismertette a hívek meleg érdeklődése mellett. Guoth Erzsiké, Kozma Andornak „Krisztus mindenütt“ című költeményét szavalta meleg érzéssel, szép hatással. Nagyban emelte az ünnepély sikerét Pálffy Mihály tanító vezetése alatt a vegyeskar szép zsoltáréneke: „Várjad óh én lelkem az Urat“ s nevezett tanító által előadott hatásos szólóéneke: „Jöjj Krisztusodhoz, ö esdve kér.* A szép ünnepélyt Szabó István lelkész oltári imája után a Himnusz zárta be. Az ünnepély offertóriuma a szövetség javára 38495 K tett kí. — A nő- egylet pénztárnokává egyhangúlag Guoth Erzsiké választatott meg. — A sajtóalapra befolyt pünkösd első napján 147 06 K. — A cseh megszállás miatt Pozsonyból Budapestre menekült ev. theologusok részére elrendelt offertórium és gyűjtés eredménye 729*04 K. — A vasvármegyei inségakció javára 100 K-t adott az egyház. — A gyülekezeti gyámintézet bevétele és kiadása 294*50 K volt. — Bodor Antal és neje sz. Horváth Juliánná, úgyszinte Horváth M. János és neje Bolla Erzsébet elhunyt Karolina nevű leányuk, illetőleg unokájuk emlékére a harangalapra 30Ó K, ill. 100 K-t adományoztak. — Eröss József és neje Mórocz Juliánná pedig tragikus véget ért László fiuk emlékét azzal örökítették meg, hogy a harangalapra 400, a Harangszóra pedig 100 K-át adtak. A külső somogyi egyházmegye közgyűlését Iharosberényben tartotta június 29-én, amely alkalommal Balog István porrogszentkirályi evang. lelkész prédikált a gyámintézeti istentiszteleten. Az eredmény 1120 K offertórium és Novák János 1000 K adománya Nagykanizsának. Kezdetét vette most a Luther-Szövetségi ünnep: Mesterházy S. ismerteti annak célját „Viharban“ énekli az ihberényi ev. férfidalkör. „Magyar ének 1919-ben“ szavalta Eröss Vilma k. a. Ifjúsági egyesületek fontosságáról beszélt Hajas Gyula tanító. — Idáig tagul belépett Iharosban 51, Ihberényben 120, Prgszentpéteren 38. A gyűjtés folyamatban. Iharosberényben a nagyon szép sikerrel fellépő férfidalkörön kívül megalakult 80 taggal az Ev. Ifjúsági Egyesület is. Vajha megtudna felelni kitűzött céljának: megtanítani az ifjúságot a Krisztus, a haza és egymás szeretetére. A Luther-Naptár szerkesztősége tudomására adja az érdeklődőknek, hogy az 1921-ik évre szóló naptár már nyomás alatt van s idejében kapható lesz Sopronban. A hántai ev. egyházban Farkas Lidi elhunyt apja emlékére az egyházi épületek tatarozására 1000 koronás alapítványt tett. Templomalapra adományoztak: Letenyei Pisti 1'10, Krall Károlyné 20, Halász |ános 20, ifj. László Józsefné 100, Fábián Jánosné 50, Letenyei Juliska 50, Letenyei János 20, Major Mihályné 20, özv. Farkas Sándorné 50, Nemes Lajos és Balogh Erzsi 50 K-t. Pénztári alapra: Korodi Mihályné (Gfébics- ről) 50, Takács Róza 20, Horváth Laci 20, Barányi Marci 50, Dallos Feri 20, Korodi Andris 20, Barabás Mihály 100, dr. Renner Róbert (Bpest) 50 K-t. Harangalapra: Barabás Mihály 50 K-t. Ezeken kívül a Szibériából hazatérő foglyok részére befolyt 73 05 K. Luther-Szövetségre 102*62 K. Ev. sajtóra 54 K. A magyarkereszturi ev. nöegylet június 27-én műkedvelői előadást tartott, mely alkalommal belépési díjakból 4490 K, felülfizetésekből 820 K, a nőegylet tagjai által adott süteményekből 2036 K, összesen 7346 K folyt be. A tiszta jövedelem, mely részben az iskolai pad-alapra, részben az elesett hősök helyi emlékoszlop javára solgál, 3550 korona.