Harangszó, 1920
1920-07-18 / 28-29. szám
XI. évfolyam. 1920. július 18. 28—29. szám. Falaid* szerkesztő *s kiadó: SZALAY MIHÁLY. Társszsrkasztó: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok LovAazpatonára (Veszprémmegya), előfizetési dijak, reklamációk a HARAN08ZÓ kiadóhivatalának 8zentgotthárdra (Vnsvármegya) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. w EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szerkeszti s a kiadóhivatal vezetője: CZIPOTT GÉZA 8ZENTQOTTHÁRD (Vasvármegye.) A „Harangszó“ előfizetési ára: fél évre közvetlen küldéssel 20 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 16 korona. A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányo- kát küldünk. Megjelenik minden vasárnap. A „DUNÁNTÚLI LUTHER-SZÖVETSÉG“ HIVATALOS LAPJA. Egy kis idő... Egy kis idő s a rózsa elvirul Csillag leesik, minden megavul, Mikor szerencsénk s szép napunk letűnt, S bús alkonyatra hajol életünk, Csak egy marad meg a romok felett: Az édesfájó szent emlékezet. Egy kis idő és szíved nem dobog, Akik szeretnek, azok boldogok. Szeress, szeress szivedből amíg élsz, Késő szeretni már, ha síjtfia térsz. Elleneiddel békülj ki hamar, Amíg sírodnak hantja nem takar. Egy kis idő s nem vagy elhagyott: A porbul az Igazság ki ragyog, S melyért könny csillog annyiak szemén, Megkoszorúzva áll a szent erény: Erényed tűrő hú honszerelem, A most reánk borult bús éjjelen. Egy kis idő és mintha jó anyánk Bölcsődalát még most is hallanánk. Bölcsödal és gyászének összecseng, És elnyeli a temető csend. Egy kis idő — de mindörökre él A lélek, mely szeret, hisz és remél. Sóntha Károly. Új nemzeti veszedelem. Irta : Nagy Miklós. Ezen a címen egyik rövidéletü folyóiratunk 1916-diki számában egy igen tanulságos, mélységesen igaz, igazságaiban elszomorító tanácsaiban mélyen megszívlelendő cikket olvastam. Dr. Káth-Végh István kir. ítélőtáblái biró a fiatalkorú bűnösök bírája írta a közleményt. Amikor még a legtöbben csak azt hallották, mint zúg határainkon kívül a háború véres küzdelme s úgy gondolták, hogy tőlünk, a magyar faluk csendes otthonaitól, messze vidékeken jár csak a veszedelem, s úgy érezték, hogy csak azoknak a jövendője, élete, testi és lelki tisztasága forog kockán, akiknek tekintete ellenséges akadályokra, robbanásoktól felszaggatott, hullámos földre esik, egyszóval, amikor az emberek átlaga a háborúnak csak külső pusztításait látta, a biró szeme mélyebbre tekintett, s észrevette az új veszedelmet, a háború belső pusztításait, meglátta a lélekrázó jelenséget: a magyar ifjúság dfámájának, züllésének, pusztulásának fekete lapjait. Felemlíti, hogy 1916-ban a budapesti és a pestvidéki törvényszékek területén 30.000 (harmincezer!) fiatal- • koru bűnüs került a bírák elé különböző súlyos bűntettel vádolva. Szinte sírva beszél, amint arra gondol, hogy nyolcas sorokba állítva őket, a szomorú csapat vége szemeink elől eltűnnék már a látóhatár homályába ; egy győzelmes hadsereg veszett el, — jövendőnknek egy darabja törött ösz- sze bennük, s nehézzé válik a lélegzés a hirtelen támadó gondolatra: a gonosztevőknek micsoda fekete ármádiája kerül majd ki ezekből a züllött gyermekekből, s szabadul rá a társadalomra. harmincezer fiatalkorú bűnös egy aránylag kicsi földterületen: Festen és vidékén I Mennyi lehetett a számuk az egész országban ?. k. Azok a nyolcas sorok mintha a vétlenségbe nyúlnának; az ifjúság züllésé nek fekete lapjait összegyűjtvéTvastag könyv heverne előttünk. Harmincezer fiatalkorú (10—18 éves) bűnös 1916- ban! Hol tarthatunk már azóta! ? Hiszen 1916 után még két nehéz háborús esztendőn vergődtünk keresztül, s a háborúnak lelkeket mérged hatása, romboló ereje főleg még csak azután mutatkozott. Gondoljuk el: hogyan megszaporodott az a siralmas szám az ifjúság »fekete« serege, amikor a naptárunk 1918. október végét mutatta. S amint tovább peregtek le a hónapok, velünk együtt bizony az ifjúság is egyre mélyebbre sülyedt. Az elzüllés szekere, melyről a kerékkötő láncokat leszaggatták, új lejtőt kapott a kommunizmusban ; a romlás patakja folyóvá dagadt, s a törvényszékek nem is akarták, de nem is tudták volna befogadni a fiatalkorú bűnösök seregét. Ma azután ott állunk, hogy meg van mérgezve a ‘jövendő nemzedék lelke az egész országban. Városokban persze sokkal szembeötlőbbek a romlás jelei, de ki akarná letagadni, hogy erkölcsi tekintetben még a legkisebb falu képe is megváltozott és pedig a benne lakóknak nem előnyére, hanem mérhetetlen kárára. Az a körülmény, hogy a falu ifjúságának romlását nem vesz- szük észre olyan hamar, az csak annak a jele, hogy a mi erkölcsi Ítélőképességünk is megromlott, szemünk látása homályosabb lett, engedtünk abból a szigorúbb és helyesebb mértékből, amivel azelőtt le szoktuk mérni az emberek cselekedeteit, ma szemet hunyunk sok olyan jelenség előtt, amit azelőit nem hagyhattunk volna szó nélkül. De az az állítás, hogy az erkölcsi sűlyedés — bár különböző mértékben — városokra és falukra egyaránt kiterjed, azért is megáll, mert a romlást előidéző okok legnagyobb része egyetemesen kiterjed mindazon helyekre, ahol csak emberek laknak. Hiszen a magyar ifjúság romlásának előidézésében igen nagy szerepet játszott a felügyelet hiánya, ami falun és városon egyaránt megvolt. Az apa messze járt; az anya elfoglaltsága, gondja megnövekedett, s így nem került elég idő gyermekeinek nevelésére, szemmel- tartására. Az ifjúság előtt az erkölcsi romlás széles mezeje állott; a korlátok ledőltek, szinte szabadon jártak- keltek a kísértő alkalmak között. Keresetük egyre növekedett; önérzetük, büszkeségük meglombosodott, hiszen a 16 éves fiú már úgy szerepelt, mint a család fenntartója. Egyik ol-
