Harangszó, 1920
1920-06-20 / 26-27. szám
ÖAKANUbZ 171. ivio. július 4 In nünk tóle. Úgy tetszik minekünk, in mintha az élet kapuja becsapódott ív volna előttünk, mintha börtönben ül- bn nénk, lábunkon békó, kezünkön bilincs g s csupán pókhálós ablakon szűrődik sd be hozzánk az elzárt napnak megöl tompított világossága. Akarva, nem >1» akarva sóhaj fakad hát keblünkben ü*s e sóhaj merevül: mi lesz velünk ?------Mi lesz velünk? nemcsak egyéni sikérdés ez, mert fölvetésénél nemcsak írnmagunkra gondolunk, hanem azokra .fctis, akikkel közösségben vagyunk. Itt íivviszont nemcsak a vérség kötelékei- avvel hozzánk csatoltak sorsa lebeg Mselőttünk, hanem ama nagyobb közös- (iíségé is, amelyről az előbb sokszor »nimegfeledkeztünk, sokszor semmibe s«e vettük, mivel létezését szükség- lé képemnek tekintettük s eszünkbe sem liöötlött, hogy valamikor másképen is rlslehetne. A nyugalmat jólét idején a ßrhaza, a nemzet eszménye meglehe- fcőtősen elhalványodott. Igen sok embert egyáltalában nem érdekelt ezeknek t fa sorsa és a jövője. Nem vették észre, jotaogy az egyéni élet ezer titkos szál- Ißlal fűződik a köznek életéhez és hogy iiaz egyéni boldogulás föltétele és biztos alapja a köznek jóléte és biztonsága. Most azonban tapasztaljuk, jonogy az egyén csak része az egész- bitek, tapasztaljuk, hogy a nemzet és : ii haza élő, szent valóság s egyben ry.igy magasztos Organismus is, amelybe természet, lelkűiét, érzésvilág sze- llirint bele vagyunk kapcsolva, amelyikei együtt virulunk és együtt sorva- luiiunk. Mi nekik fáj, nekünk is fáj, »(mert ha az egész szenved, együtt jLisrez vele minden kis tag. Épen ez a b»apasztalat késztet bennünket arra, íonogy a magunk, családunk, hazánk Í h;s nemzetünk sorsán aggódva, elborult tekintettel kémleljük a jövőt t:s sóhajtozva tudakoljunk: mi lesz Is-elünk, hova legyünk? Jóllehet azonban a kérdés érthető lg:s jogos, mégis jó lesz őrizkedni tőle. A kérdés ugyanis nemcsak céltalan, iiiianem veszedelmes is. Hogy csakugyan céltalan, az bizonyításra nem jszorul. Hiszen a jövőre vonatkozik, j i jövő pedig reánk nézve — ha nem i s épen hétpecsétes titok — de jórészt ^mégis csak sejtelem. A múltak törté-4 >;-j.ete és a jelen állapotok ismerete jBl.lapján lehet ugyan nagyjából következtetést vonni a jövőre, de ez a öövetkeztetés csak az általános körvonalakat sejtethet, tényeket, formádat kidomborítani nem tud. Külünö- psen lehetetlen ez mostanában. Hiszen sz a nagy hullámverés, amelyet a diilágháboru felkavart, korántsem simult még el. A forrongás, az alakulás, az erjedés, a vajúdás még egyre tart. Mivel pedig ennél a folyamatnál nemcsak Sok, hanem sokfele erő is működik, az eredmény .és fejlemény beláthatatlan. Ami tegnap még szilárdnak tetszett, az holnap már ledőlt bálvány lehet. Ami ma talárt még álomképnek látjuk, az holnapután már testet ölthet s úgy lehet, hogy a teljesedés felülmúlja és megcsufolja a legszinesebb álmokat is De epen úgy lehetséges az ellenkezője is. Nemcsak a boldogságnak vannak végtelen lehetőségei, hanem a nyomorúságnak is. A fényesnél van fényesebb és a sötétnél van sötétebb. Hogy sorsunk alakulása melyik irányban fog haladni, az a jövő titka, de épen mivel titok, ne is feszegessük. Annál kevésbbé tegyük ezt mert az ilyen tépelődés megbénit, álmodozóvá, aggodalmaskodóvá tesz, ennélfogva tehát veszedelmes. Nekünk mos erőkifejtésre, akarásokra, elhatározásokra van szükségük, nem pedig remegő tapogatózásokra és kishitű, vagy épen kétsé- geskedő tétovázásokra. Ahelyett tehát, hogy tépelődve tudakolnánk: mi lesz velünk, kérdezzük Inkább: mi kell nekünk, mire van szükségünk? Vén- asszonyos sopánkodás helyett legyen bennünk férfias akarás, szilárd célkitűzés, engedetlen előbbrehaladás a kitűzött cél felé. Épen e végből tűztem ki fejtegetéseim tárgyául a most fölvetett kérdést: mire van szükségünk? s az volna a kérésem, hogy ama másik helyett ezt hánytorgassuk lelkűnkben tfjra, meg újra, persze nem azért, hogy mindennap új, mindennap más feleletet adjunk reá, hanem inkább azért, hogy az egyszer megtalált helyes feleletet elménkbe bevéssük s tőle többé el ne térjünk. Minden újabb megfontolás csak az akaratot acélozza meg, csak a tekintetet élesítse és a kitartást, az elszántságot, a dacos elhatározást merevítse meg, hogy olyan megingathatatlanul haladjunk előre, mint ahogyan a végzet, a fatum megy a maga utján, amelyet nem tüntethet el sem könny, sem sóhaj, sem átok, sem erő. (Folyt, köv.) Ki tud róla? Balog György, a korneuburgi vasúti ezrednél szolgált. 1918. október havában küldött magáról utolszor értesítést Albániából. Szíves értesítést kér^özv. Balog Saraimé Hegyfalu (Vasmegye). 2—3 Védekezés a száj- és körömfájás ellen, A .földmíve'ésügvi miniszter legújabban rendeletet adott ki. melyben figyelmezteti a gazdaközönseget, hogy Moson-, Borsod- és Zalamegvében a hasított körmü állatok között a rosszindulatú száj- és körömfájás lépett fel, melyben sok állat elpusztult és soknál kényszervágást, kellett alkalmazni, megcsappant állatállományunk mellett minden égyes állat elhullása érzékeny károsodással jár s azért elsőrendű kötelessége az állattulajdonosoknak, hogy azonnal te gvenek jelentest a községi elöljáróságnál, ha ezen ragály fellépését észreveszi, vagy csak gyanítja is. Kellő időben megtett óvintézkede-ek áltai tetemes kártól lehet megmenekülni. A sopronmegyei gazdasági egyesület szaklapja, >A ga?da< legutóbbi száma közli azokat az eredményeket, melyeket a javas eljárással ei lehetett érni. Az eljárást is ismertető tudósítás így hangzik: A száj- és körömfájás elleni eredményes védekezés. A száj és körömfájás-járvány tömeges fellépése miatt ez évben Zicha járási állatorvos tanácsára itt a nagy- szombati járásban sósavoldattal kísérletezünk. A járvány a tótságban ez évben meglepett bennünket, amikor az igen kedvező időjárásra való tekintettel már február második felében a tavaszi munka vette kezdetét, faluról-falura, majorról-majorra terjedt a járvány. Sajál tapasztalataim alapján tehetem közzé a sósavoldattal elért eredményeket. A reám bizott major tőszomszédságában kitört a járvány és attól kellett tartani, hogy a legközelebbi napokban a mi állataink is meg fognak betegedni, miért is a járási állatorvosnak tanácsára sósavoldatta! próbálkoztam az ellen védekezni. Éjjel az istállóban rongyokat akasztottunk fel, melyeket előbb sósavoldatba áztattunk f20 liter vízre 1 liter sósav), az egész istálló éjjelen át lehetőleg légmentesen zárva maradt, úgy, hogy a savas gőzök el ne párologhassanak, hanem az állatok által beszivassanak. Annyi sósavoldatba áztatott roogy»t kell az istállóban felakasztani, hogy az istállóba lépéskor a levegő savtartalma azonnal 6s jól érezhető legyen. A takarmány fs
