Harangszó, 1920
1920-01-11 / 2. szám
1920. január 11. HARANOSZÓ 11 lógnak tartjuk, hágj két lap ugyanazzal a címmel megjelenhessen. Lehetetlennek annyival is inkább, mert a sajtóról sióló 1914. évi XIV. t.-c. 19. és 42. §-ai e tárgyban világosan rendelkeznek: >A bejelentés a 16 — 18. §-okban meghatározott feltételek fennforgása esetében sem tekintheti törvényszerűnek, ha a megindítani kívánt időszaki lap címe vagy alakja annyira hasonló egy már megjelenő lap címébtz vagy alakjához, hogy az a közönséget megtévesztené.« A szükséges lépéseket megtettük s reméljük, hogy a budapesti uj Harangszó lapja címének megváltoztatásával kérelmünknek e tárgyban készséggel eleget tesz. A »Harangszó« szerkesztősége és kiadóhivatala. A lipcsei „Evang. lutheri Misszió“ jelentéséből. A kilimandzsáriai misszió helyzete. Minthogy a misszió vezetőségének az afrikai munkatéren számolnia kellett azzal az eshetőséggel, hogy a misszió német munkásainak jelenleg 9 missziónáriusnak és két betegápolónőnek hamarosan távozniok kell, még idejében olyképen intézkedtek, hogy távozásuk eseten minden telepen egy benszülött tanító vegye át a misszió- nárius lelkészi teendőinek elvégzését, egyéb ügyekről meg a gyülekezet legöregebb s egyúttal legérdemesebb tagja gondoskodjék. A balti tartományokból való Blumer és Eisen- schmidt pedig, akiknek orosz államMegbocsásson, hogy így vannak az ágyaim, de nem tehetek róla ... A komámasszony vót itt, osztég no, az embergyereke nem tudja megtagadni, ha kérik .. . Hanem majd mindjárt haza kérem . . . A tisztelendő úr mosolyogva nyugtatta meg Kukiné asszonyt. Egy kicsit elbeszélgetett. Ment aztán egyenest Zsófi néniékhez. S alighogy betette lábát a szobába, Pisti gyerek berontott nagy lélekszakadva. — Idesanyám! Azt mondta a keresztanyám, hogy az ágy térítőit vigyem mindjárt haza!... polgárságuknál fogva biztosnak látszó/! munkájukban való megmarad- hatások, a felügyeletet gyakorolják a missziói telep felett. A vezetőség aggodalma nem valósult meg. A misz- sziónáriusok egész mostanig helyükön maradhattak, sőt mi több: a múlt év júliusának közepe óta a Mosi-kerületben teljes mozgási szabadságot élveznek, amely kedvezmény remelhetőleg a munkatér többi részére is -kiterjed. Az utolsó hírek 1919 augusztusából valók. Ezek szerint a gyülekezetek helyzete kedvező és reményteljes. Mindezek alapján hisszük, hogy ez a munkatér továbbra is a lipcsei Misszió kezében marad. A tamul-misszió helyzete. Erről az indiai munkáról az utolsó évben alig egy-két hir érkezett a lipcsei Misszióhoz. Csak a nemrég Indiából visszatért svéd missziónáriusnak, Sande- gren Károlynak, akinek annak idején német érzelme miatt távoznia kellett munkateréről s az általános lutheri konferenciára Lipcsébe jött, csak ennek bizalmas közleményei engednek közelebbi bepillantást az ottani helyzetbe. A munka rendes mederben folyik, a bennszülött lelkészek általában megfeleltek a hozzájuk fűzött várakozásnak. A Balti tartományokból való Hoffmann és Brutzer egészségi okokból elhagyták Indiát; az előbbi már Észtországban van, az utóbbit meg október végére várták Lipcsébe. Mivel a csekély munkaerő következtében a svédekre túlsók munka esett, a dán Missziótársulattól kértek segítséget, ezzel osztották meg a munkát. Az Indiában munkálkodó német Misz- sziótársaságok valamennyi vezetőjének véleménye szerint a német misz- szió-egyházak jobban kiálták a nehéz időket, mint az ember várhatta volna. Ez nagy jelentőséggel bir a további fejlődést illetőleg, minthogy egyelőre semmi kilátás sincs arra, hogy a munkát a németek újra átvehessék. A szász missziói munkának évszázados ünnepe folyt le múlt év szeptemberének 21—24-ik napjain Drezdában. Ez alkalommal egyesült a »Lipcsei Missziótársulat« a »Szász Főmissziótársulat«-tál, mely amannak legrégibb s legerősebb segítsége volt. Mint valami kis mustármag 1819 augusztus 16-ikán keletkezett Drezdában a kevéssel előbb életre kelt »Bázeli Missziótársulat« segítsége képen. A felekezeti öntudatnak szász baráti körökben való erősödése vezetett 1836-ban a Bázeltől való szakadásra és a drezdai Misszió megalapítására, amelynek székhelyét a nagytudásu dr. Qraul vezetése alatt 1848-ban Lipcsébe helyezték. Néhány Ausztráliában és Észak-Amerika vö- rösbőrü lakosai közt végzett kísérlet után kezdődött meg tartós munkája Kelet-India tamuljai között, mígnem a múlt szászad vége felé Kelet-Afrikára is kiterjesztette munkáját. A jubileumi ünnepély alkalmából nagy számmal gyűltek össze a misszió baiátai Németország minden részéből, akikhez még svédek s amerikaiak is csatlakoztak. Az ünnepély fénypontját alkotta dr. Dibelius udvari lelkész beszéde és dr. Paul missziói igazgatónak előadása, melynek keretében a szász ev. egyház száz éves misszió tevékenységének képét rajzolta meg; dr. Cordes esperes, dr. Imels theol. tanár meg arról értekeztek, hogy mit köszönhet az egyház a missziónak s mit vár a misszió az egyháztól. (Folyt, köv.) „Még nincs kipróbálva.“ Egy előkelő egyházi férfiútól azt kérdezték, hogy a keresztyénség meg tudná-e váltani a világot. Azt felelte rá: „ Még sohasem próbálták meg. “ Igaza volt. Jézus kora óta nem volt olyan időszak, melyben a nemzetek, vagy a nemzetek egy csoportja, vagy csak egy nemzet is feltétlenül és minden hátsó gondolat nélkül az evangéliomot tette volna viselkedésének mértékévé. Istennek útja, melyet Jézus evangéliumában mutatott meg, nincs kipróbálva. Nemzeteket, népeket keresztyéneknek nevezünk, — udvariasságból. A kimutatások szerint a föld lakosságából 564 millió a keresztyén, vagyis az egész emberiségnek körülbelül egyharmada. Ha ez az ötszáz millió ember elhatározná magában, hogy minden befolyását, hatalmát, vagyonát mától kezdve az evangéliom szolgálatára bocsátja, s minden cselekedetében az evangéliom elvei szerint jár el, akkor az emberiség történetében egy űi korszak kezdődnék. Azonban a nemzeti élet terén a keresztyénség megnyitó, megváltó és reformáld ereje »még nincs kipróbálva.« S amig ebben az irányban komoly kísérlet nem történik, addig a nemzetek életében uralkodik a bűn, s ezzel együttjár a nyomor és halál. N. K.
