Harangszó, 1919
1919-02-16 / 07. szám
52. HARANOSZÓ. 1919. február 16. vallási mozgalmat (Szét is oszlott a gyülekezet.) Igaz, hogy ez kommunista és nem szociálista volt. De hát a szociálisták hangoztatják, hogy a kommunistáktól őket csak taktikai és nem elvi különbségek választják el. Tehát amit azok gyorsan és erőszakkal akarnak keresztülvinni, azt ők szép lassan, fokozatosan akarják megvalósítani : előbb magánügy legyen a vallás, majd nemsokára senki ügye sem lesz! De azért mégsem olyan mumus ez a vallás magánügy volta, hogy szüntelen ijedezni kelljen tőle. Sőt! Nem is az a legnagyobb baj, hogy a szociálisták magánügynek jelentik ki a vallást, hanem az, hogy mi nem tartjuk magánügyünknek a vallást! Csak a házunkat, portánkat, földünket, örökölt és szerzett szegénységünket, családunkat, szóval földi kincseinket tartjuk magánügyünknek. Ha ezekre tör valaki, annak ellene állunk teljes erőnkkel. A vallás azonban csak közügy, Csáki szalmája, melyet ki-ki tetszése szerint lophat s tönkre tehet. Bezzeg magánügyének tekintette a vallást Károlyi Mihály, amikor teljes tekintélyével szembe helyezkedett azzal a törekvéssel, mely protestáns embert akart a vallás- és közoktatásügyi miniszteri székbe ültetni! Ez a példa is mutatja, hogy a vallásnak magánügyként való felfogása nem azt jelenti, hogy félénk Hamupipőkeként kuckóba húzódva némán tűrjük, hogy a vallásról becsmérlő hangon beszéljenek s ellene agitáljanak, hanem ép azt jelenti, hogy a saját vagyonúnkat féltő s őrző határozott bátorsággal lépjünk fel minden ily törekvéssel szemben. A vallásnak magánüggyé való degradálása ellen az orvosság áz, hogy mi avanzsiroztassuk elő magánüggyé vallásunkat. Aki a saját kincsének, magánügyének fogja tekinteni a vallást, az gondoskodni fog minden nehézség dacára is gyermekeinek vallásoktatásáról s önkéntes áldozat- készséggel fog segédkezet nyújtani egyházának a megnehezedett körülményekkel való sikeres megküzdéséhez. Most fog meglátszani, ki az igazán vallásos ember, kinek szívügye a vallás! A vallás magánügy ? Jól van. Mi nem engedjük a magunkét! T. Z. Munkabérek. A munkabérek egyre emelkednek. S el lehetünk rá készülve, hogy a munkások nem egykönnyen lesznek rávehetők arra, hogy olcsóbban dolgozzanak. Ellenkezőleg: mindig magasabb követelésekkel állanak elő. A következmény előre látható. Bekövetkezik az az idő, amikor a munkaadó a gazdaságára, gyárára, vagy üzletére ráfizet, vagyis belebukik a vállalkozásába. A munkások egyelőre mintha nem félnének ettől az időtől. Azt mondhatják, hogy majd akkor ők maguk veszik át az üzemet, a birtokot, a gyárat, a kereskedést. Nem alkalmazottak lesznek, hanem tulajdonosok. Jobb sorsuk lesz, mint volt. Teszem fel, eddig egy gyáros alkalmazott ezer munkást, vagy egy földbirtokos alkalmazott száz cselédet. Az ezer munkás annak ideién tulajdonosa lesz a gyárnak, a száz cseléd tulajdonosa lesz a földbirtoknak. Munkabér helyett a jövedelmen osztoznak. Ez a gondolat elég tetszetős. Különösen ha a jövedelmen való osz- tozást nézzük. Van azonban a gondolatnak egynéhány bökkenője. Arról nem is szólok, hogy a gyárat, vagy a földbirtokot az eddigi tulajdonostól meg kellene venni. Erről nem szólok, mert ezt a munkások nem tudják megtenni. Nincs annyi pénzük, se annyi hitelük. Mondom arról halgas- sunk. A munkások egyszerűen tulajdonukba veszik az üzemet. Ahogyan valamikor a királyok országot hódítottak. De ott van a másik bökkenő. Mit értsünk itt tulajdon alatt? Meddig lesz résztulajdonosa az eddigi munkás annak az üzemnek? Amig ott dolgozik, vagy akkor is, ha a munkából kiáll, elöregszik, megbetegszik, vagy máshová megy ? Ebben az utóbbi esetben a többi munkás dolgozik egy olyanért is, aki már nem dolgozik. Azután: vájjon csak az illetők résztulajdonosok-e, vagy pedig gyermekeik is öröklik a tulajdonjogot? Ha a gyermekek is öröklik, milyen arányban örökölnek? Akinek hat gyermeke van, azok hatan örökölnek annyit együttvéve, mint akinek csak egy gyermeke van ? Ha a gyermekek nem örökölnek, kik lesznek a tulajdonosok ha a munkások kihalnak? Ezer munkás között mindig van jó és rossz munkás. A jó munkás is csak annyiban részesedik, mint a rossz? A gyárban is, a mezőgazdaságban is vannak egyének, akik olyan munkát végeznek a gépeknél, vagy az irodákban, amelyre éveken keresztül | készülni kell, iskolába kell járni s az ' iskolaévek alatt semmit sem keresnek: ■ ezek is annyiban részesülnek a jövedelemből, mint azok akik tizenhárom éves koruktól fogva keresnek ? Ki fog akkor tanulni? K* lesz hajlandó életéből nyolc, vagy tizenkét esztendőt az iskolapadokban eltölteni? Az üzem meg is bukhatik. K» felel az adósságokért? Ha senki sem felelős, akkor az üzemnek nem lesz hitele. Ha nincsen hitele, akkor mindent készpénzzel kell fizetni. Lehet, hogy a gyár, vagy a gazdaság új p épületet kénytelen emelni. Az építés eltart egy évig, vagy két évig; ez alatt az építő munkásokat naponként, vagy hetenkint fizetni kell. Ezt C3ak úgy tudják megtenni, ha van a résztulajdonosoknak tőkepénzük. Kié ez a pénz ? Ha valamelyik résztulajdonos kilép, követelheti-e a reá eső részt? Ha követelheti, akkor megint csak lesznek tőkepénzesek, akik vállalatokba bocsátkoznak és meggazdagodnak ; ha nem követelheti ki, akkor elesett a keresményétől. És így felsorolhatnék még egymásután sok olyan dolgot, ami a tetszetős gondolat gyakorlati kivitelét eléggé megnehezíti. Tehát talán mégis jobb lesz a munkabért felhajtani. A munkabér azután egészen a munkásé, azt tehet, ahhoz foghat vele, amire kedve van. Igen, a munkabér felhajtása a leg- egyszerűbb. De ennek is megvan a bökkenője. A munkabéreket tudniillik csak addig lehet hajtani, ameddig h arányban maradnak a munkával. Rossz munkáért, kevés munkáért több bért követelni egyszerűen lehetetlen. Lehetetlen. Még olyanformán sem lehet okoskodni, hogy annyival drágábban adjuk el a búzát, vagy az ökröt, vagy a csizmát. Mert nem magunk vagyunk a világon. Rajtunk kiviil más népek, országok is vannak. S ha nálunk a munkások napi ötven koronáért csak hat órát dolgoznak, Ausztriában pe- dig ugyanannyi pénzért nyolc órát, akkor azok az osztrákok olcsóbban tudják adni a portékájukat. S ha ná- $*5 lünk húsz ügyetlen munkás tudja csak * megcsinálni azt, amit ott tizenöt ügyesebb ugyanannyi idő alatt elkészít, akkor is olcsóbban adhatják az osztrák árút. S ha nálunk rosszabb, silányabb cikket gyártanak, mint ott, akkor is inkább veszik meg az osztrák árut, mint a mienket. A munkaidőt lehet egységesen szabályozni. De a szorgalmat, a tudást, az ügyességet nem. Ha mibennünk hiányzik a szorgalom, a tudás, az ^ ügyesség, a munkakedv, akkor a
