Harangszó, 1919
1919-02-02 / 05. szám
VALLÁSOS NÉPLAP. Alapította: KAPI BÉLA 1910. Felelős szerkesztő, kiadó: SZALAY MIHÁLY. Társszerkesztő: NÉMETH KÁROLY. A kiadóhivatal vezetője : CZIPOTT GÉZA szerkesztő, Szentgotthárd (Vasvármegye) Flőfliatótl Ara 62 számra közvetlen küldéssel 10 korona, csoportos küldéssel 8 korona. Kéziratok Lovászpaton&ra (Vaszprémmegye), előfizetési dijak, reklamációk a HARANQ9ZÓ kiadóhivatalának Szentgotthárdra (VasvármegyeJ küldendők. Előfizetést elfogad miudea ev. lelkész és tanító. TARTALOM: f Madár Mátyás: Szenvedésben. (Vers.) — Szaluy Mihály: A demokrácia és egyházunk — C. G.: Protestánsok és katholikusok ölelkezése. — Ypszilon: Ha magánügy lesz a vallás. — A vallásügyi miniszter nagyfontosságu nyilatkozata. — Egy gondnok feljegyzéseiből. — A Harangszóért. — Kiss József: Fogsági temetés. — Csöndes percek. — Hirek. — A közönség köréből. Szenvedésben. fti a mennyben erek dicsőségben, UralRcdel ezer Dilág felett, Áldett Atyánk fenn a magasságban, Maradj Delünk kenny^ullalásunk közi. Nálad az ír, gyógyílsd sebeinkéi, Yígaszlald ktt földre Del a bánal. Megéld Dinni ránk méri kérésziünkéi $ úgy keresni mennyei hazánkat. $ ka majd leszáll az ulelsó alkeny, Osszccmlik lelkünk persálera: Maradj Delünk a régse nagy £arcen -i> fegadjen be az erek lét hona! f Madár Mátyás. A demokrácia és egyházunk. Irta: Szalay Mihály. A demokratikus átalakulást örömmel köszöntjük. -Benne egyházunk régi törekvésének megvalósulását látjuk. Négyszáz esztendő óta mi voltunk az evangéliomból fakadó népszabadságnak, népjogoknak, tesvéri egyenlőségnek zászlóvivői s a mi egyházaink szolgáltattak mintát az államok demokratikus berendezkedésére. A reformáció vívta ki a lelki szabadságot s ebből fakadt a külső szabadság után való törekvés. Ezért voltak a magyar szabadsághósök is többnyire protestánsok. A reformáció hangoztatta, hogy nincsen kiváltságos papi rend, nincsen kiváltságos társadalmi osztály, amely más osztályok rovására uralkodhatnék, hanem mind egyformán a királyi papság tagjai vagyunk és az embert nem születése, nem rangja, hanem egyéni értéke szerint kell megbecsülni. A reformáció hangoztatta, hogy az egyéni meggyőződést senkitől elvitatni és elvenni nem szabad. Ezzel magasra emelte a legegyszerűbb embert is és arra méltatta, hogy ve’e ne mint rabszolgával, ne mint jobbággyal, ne mint kiskorú gyermekkel, hanem mint öntudatos, szabad meggyőződésű emberrel bánjanak. Nálunk minden egyháztagnak megvan a joga, hogy az egyház ügyeibe beleszólhat, a maga vezetőit maga választhatja. Nálunk nen. a születés, nem a kinevezés, hanem a gyülekezetek bizalma emeli püspökeinket s világi legfőbb vezetőinket is magas állásukba, ahol nem azért elsők, mivel legnagyobb urak, hanem mivel legtöbbet és legtöbbeknek szolgálnak. Egyetemes egyházunk egész kiépítésében a demokratikus köztársaság példája, amelynek élén szintén a legérdemesebbek közül választott egyetemes felügyelő áll. Gyűléseinken nem az adja meg a felszólalások értékét, hogy ki mondta, hanem hogy mit mondott. Egyházunk régi törekvése a vallásfelekezetek egyenlősége s az államtól nyert nagy egyházi javak kisajátítása, mivel a kath. egyház ma csak csekély részét teljesíti azoknak a szolgálatoknak, amelyekre vagyonát kapta. Hivatásunk tehát az űj viszonyok között az, hogy az evangéliom alapján állva az evangéliom szellemével tisztítsuk, erősítsük, mélyítsük a nemes értelemben vett demokráciát, hogy a születési, társadalmi, vagyoni kiváltságok helyét a józan, munkás népuralom foglalja el, ki mennyit ér, 1919. február 2. X. évfolyam. 5. szám.
