Harangszó, 1919
1919-10-26 / 42-43. szám
X. évfolyam. 1919. oktéber 26 42—43. szám. Felelő* szerkesztő és klaőő: SZALAY MIHÁLY. Társszerkesztő r NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovászpatonár* (Veszprémmé^*), előfizetési dijak, reklamáclék a HARANOSZÓ kiadóhivatalának 9zent(otthárdra (VasvármcKye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész ét tanító. / EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Szerkesztő * a kiadóhivatal vezetője: CZIPOTT GÉZA SZEMTOOTTHÁItO (Vaevórmegye.) A „Harangszó“ előfizetési ára : egész évre közvetlen küldéssel 10 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 8 borona. A „Harangszó“ terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Megjelenik minden vasárnap. A reformátor. Ide világít szálárd alakja, Mint a habokból kinyúló torony; Megáll a helyén bármi ostromon, A rácsapó ár megtörik rajta. hiába feszül ezerszer neki, Zuhogva tovább hiába futna: Itt megütődve kizökken tttja, Erősebb erő kétfelé veti. — Szava harangszó; messzire csendül Tüzesen, tisztán, lélekkel teli ; A kor fölérez s újulva lesi: Maga az Úr szól ezen keresztül! Maga az Úr szól, mikor igaz szól, túlélteién szót tűzzel ó hat át. Ö érte áll ki a békés barát S mivel ó küldi, nem fél a harctól. Magát egészen az Úrra bízza: Csak az Úr minden, ő maga semmi. Ezért tud szinte csodákat tenni, hatása ezért oly nagy és tiszta. A mienk volt ő 1 — kiáltja ajkunk; S díszítjük sírját, növeljük nevét, De félre vetjük hősi szellemét: Hol ó protestált, mi fejet hajtunk. Nem tehet máskép: köti a lelke! Az ily kicsiség nekünk semmi gát. Mi tudunk tenni 1 Ma más a világ, Legyünk másokká magunk is benne 1 ■%* tudunk alkudni az árulásig. Tudunk az útból simán kitérni; Tudunk ellökve nyugodtan élni, Tudunk aludni, ha kell, halálig. Eleven hatást, indítást adni, Irányt kiszabni volna szezepünk; De mindent sorra másnak engedünk: Könnyebb kitartón veszteg maradni. Már alig érzik, hogy mi is élünk ; Csak azért néznek felénk is néha, Mivel itt mindig készen a préda: hitet, utat, célt könnyen cserélünk. — Mégse londítsák ránk a harangot, Kik nagy örömest eltemetnének. Nélkülünk vesztes, csorba az élet, Nem boríthatnak hát el a hantok. Leszünk mi méltók még a vezérhez, Lesz ő nekünk még reformátorunk. Kigyógyul zsibbadt, elernyedt korunk S új szóra, tettre új kedvet érez. Lát a világ még fölkelni minket S állni szilárdan a dicső harcot; Kipótolunk még szégyent, kudarcot S nem ássuk földbe nagy kincseinket. Most elfeledtük s ez lett a vesztünk, Luther kitől várt küldetést, erőt. A hitnek útját nem követtük őt : Fövenyre álltunk, tehát elestünk. Csak hagyatkozzunk ismét az Úrra, Adjuk magunkat hatása alá, Menjünk, ha ő küld, híven bárhová: Láttat velünk is csodákat újra 1 Szalay Mihály. Gyertek építeni! Október harnaincegyedáke nekünk kétszeres emléknapunk. Emléknapja a reformációnak, de a múlt év óta emléknapja az egyik magyar forradalomnak is. A reformáció is forradalom volt, a lelkek forradalma. Az is rombolt, de a romok helyén új hitet, új erkölcsöt, új szabadságot, új haladást, új kultúrát, új nemzeti államokat épített. Benne az építés volt a fő, mert ép lelkű, nagy hitű, tiszta erkölcsű. komoly felelősségű emberek akartak Istennel együtt a lelkek javára építeni. A múlt őszi. majd az abból kihajtott tavaszi forradalom ellenben csak a rombolásban volt nagy, mert beteg lelkű, hitetlen, erkölcstelen, felelősségtelen emberek akartak Isten nélkül maguknak építeni. Mesterséges, csinált forradalmak játszódtak le előttünk, amelyek nem a nemzet leikéből forrtak ki, hanem egy hiúságtól, hatalomvágytól és az újság ingerétől megrészegedett kis csoportnak beteg agyában termeltek, akik csak azt vették észre, hogy a nép lelkében forr valami, de mint önző, hamis próféták a maguk lelkének vágyai mellett nem tudták megérezni a nép lelkének forrongó, vívódó vágyait. Ezért maradt utánuk annyi hazai rom s annyi idegen iszap. Romok közt, kifosztott, elutasított, világcsufjává tett koldusokként lézengünk itt gazdag, büszke apáknak szerencsétlen fiai. Réveteg, homályos szemmel nézünk körül: hazánk-e még a régi hazánk, otthonunk-e még a régi otthonunk, van-e még itt a szégyenen és bánaton kívül, ami igazán a mienk? Darabokra tépve hazánk, beszenyezve hitünk, pártokra szaggatva társadalmunk, tönkre téve gazdasági életünk, összetépve reménységünk. Igazán megsiratni valók vagyunk. De ne mondja senki, különösen ne mondjuk magunk, hogy elsiratni valók is vagyunk! Elestünk, de fel akarunk és fel fogunk kelni. Mélyre zuhantunk, de nem akarunk a halál pitvarában maradni, hanem fel akarunk és fel fogunk vergődni az új élet küszöbéig. Bukásunkat az okozta, hogy gonosz próféták szavára elvesztettük önmagunkat és Istenünket. Kiforgatlak bennünket önmagunkból és Istennel való összeköttetésünkből. Kiforgattak házasságunkból, nemzeti öntudatunkból, nemzeti kötelességérzetünkből, keresztyén hitünkből, tisztes erkölcseinkből, régi l>e- csületetességünkből és mindabból, amik voltunk. Ezért vesztettünk el mindent, amink volt. Meg kell tehát találnunk öniuaJelen reformációi ünnepi számunk 16 oldalra terjed
