Harangszó, 1919
1919-10-12 / 40-41. szám
X. évfolyam. 1919. október 12. 40—41. szám. As ^ ' Felelős szerkesztő és kiadó: SZALAY MIHÁLY. Társszerkesztő: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovászpatonára (Veszprémm*g>e), előfizetési dijak, reklamációk a HARAN08ZÓ kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Szerkesztő s a kiadóhivatal vezetője: CZIPOTT GÉZA 8ZENTQOTTHÁRD (Vasvármegye.) A „Harangszó" előfizetés ára: egész évre közvetlen küldéssel 10 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 8 korona. A „Harangszó" terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Megjelenik minden vasárnap. Intés. Óh, sohse valid igaznak, Mit sok balga hirdet, Hogy a hit csak bölcsek álma, Csak egy lázas ihlet, Hogy nem egyéb, mint egy gyorsan Kialuvó szikra, Nem oromra épült vár, nem Ingathatlan szikla. Óh, sohase hallgass a sok Hamis prófétára! Hit az ember életének Ormon épült vára. * Az üldözött szív és lélek Csak ebben lei enyhet, S vigasztalást, ki az élet Harcai közt szenved. Hittel járj az élet útján, Hit legyen vezéred; Ha ez vezet s ezzel küzdesz, Üdvödet eléred. Hittel küzdve, élted terhét Könnyűnek találod ; Hittel várva, lágy álommá Válik majd halálod. ALMÁSY BRÚNÓ. ^ Effata! Az evangélisták feljegyzései szerint Üdvözítőnk nemcsak lelkiekben volt az emberiségnek legnagyobb orvosa, hanem testiekben Is. Gyógyítási módszerét az jellemezte, hogy előbb mindig imádkozott a mennyei Atyához segedelemért s azután parancsolt. Ezt az eljárást követte annál a nehezen beszélő süketnél is: ott is előbb fohászkodott, aztán pa- ^rancsolt, még pedig ezzel az erélyes szóval: effata, azaz nyilatkozzál meg! És amint parancsszavára az a terméketlen fügefa a fővárosba vivő utón azonnal elszáradt s a tengernek tajtékzó hullámai elcsendesedtek ; amint a naini ifjú felült koporsójában és Lázár kiszállt négynapos sírjából : hasonlóképen tűnt el egyszerre a betegség parancsszavára: megnyilatkoztak a süketnek fülei, megoldódtak nyelvének kötelékei és helyesen kezdett szólani Csoda volt ez talán ? Szemünkben annak látszhatik, a valóságban azonban nem volt, nem lehetett az. Mert ha jobban ki tudnánk emelkedni a földiségnek sokszor szennyes levegőjéből, tisztultabb légkört keresve magunknak ; ha az ima erősebben, bensőségteljesebben kapcsolna bennünket Istenünkhez; ha Ö volna reményünk, blzodalmunk, legfőbb és egyetlen igazi segélyforrásunk: akkor mi is képesek volnánk némákat beszélőkké, süketeket hallókká tenni. Hogy csak egy példát hozzunk fel: Luthernek erős hite, bátorsága, elszántsága nem tett-e beszélőkké százakat, kik eladdig némán hallgattak, nem nyitotta-e meg sok helyütt a süketnek vélt emberi füleket az isteni ige meghallására ? Egyházi életünkben is a némaságból, süketségből való nagy ébredésre van szükség. S ha ez másképpen nem megy, ezt az erélyes szót kell minden hívünk fülébe beledörögnünk: effata, nyilatkozzál meg I Múljék, el vagy legalább gyengüljön végre füleinknek süketsége, érzéketlensége az isteni igével szemben, szűnjék meg valahára a vasárnap nem vasárnap lenni annyi evangélikusra nézve, hogy igy az Úrnak házában az igehirdetés hallgatása, a közös ének és itna következtében összeroppanjon a nemtörődömség vastag kéregfala, megolvadjon vallási közönyösségünk kemény jégtáblája. Nyilatkozzál meg! A rossz, a gonosz, az aljasság, az elvetemedettség már rég utat törtek maguknak s amit még nem tudott kiváltani az ötödféléves szörnyű háború az emberi szívekből, kiváltódott, megnyilatkozott az teljességgel a kommunizmus véres napjaiban. Ha tehát nem kételkedünk abban, a mit tudósok állítanak, aminek igaz volta felöl én meg vagyok győződve, hogy t. i. minden emberi kebelben van egy jobb, nemesebb érzés, mely öntudatlanul az Istent keresi, az után vágyódik, akkor legyünk rajta, hogy ez a jobb, nemesebb vágy megnyilatkozhassék életünkben. Vagy talán már annyira jutottunk, annyira hitetlenekké lettünk, hogy erre képtelennek érezzük magunkat? Akkor nyissuk fel imára szívünket s így kiáltsunk az ég felé: Uram, segíts nekem az én hitetlenségemben! Fogadjuk meg, hogy rendes látogatói leszünk az Isten templomának, olvasói a bibliának s az ott hallottak és ebben olvasottak fölött húsz, vagy csak tiz percig is elgondolkodunk. Ha így cselekszünk, lehetetlennek tartom, hogy az Istenadta jobb, nemesebb indulat és törekvés meg ne mozdulna bennünk. Azért amivel e sorokat kezdtem, azzal szeretném befejezni is: effata, nyilatkozzál meg I Ha gonoszsággal rakva a mi bensőnk, hogy saját szemeinkkel is meglássuk és megutáljuk azokat, ha tiszta vágyak és érzések töltik el, hogy ezeknek ra- gyogtatásával is dicsőítsük Istent és fiát, a Krisztust, ki mindent jól cselekedett. Vájjon kinél-kinél közülünk melyik eset forog fenn ? Gondolkodjunk ezen ! Horváth Sándor. »Szenved-e valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-e valakinek? Dicséretet énekeljen.« Jak. G, 13.
