Harangszó, 1919
1919-09-14 / 36-37. szám
1919. szeptember 14. HARANQSZÓ. 191 méiket s az djak ismét mások közt ismertették és terjesztették. Valamikor ilyenformán terjedt el a keresztyénség is. Jézus azt mondta a tanítványoknak: »Lesztek nekem tanuim Jeruzsálemben, az egész Júdeábán, Samáriában mind a földnek végső határáig.« És ők szavukkal, életükkel tanúságot tettek Jézus melett. De nem csak ők, hanem valamennyi keresztyén apostolává lett az evangéliomnak. Szavukból ^ kicsengett, életükön láthatóvá, olvashatóvá lett az idegenek számára is, hogy bennük új szellem ; az evangé- liom szelleme lakik és munkálkodik. így volt a reformáció idején is. A templomon és iskolán kívül gyűléstermekben, magánházakban, piacon, sőt — amint a soproni példából tudjuk — sörházakban is a reformációról szólt a beszéd. Ma is így kell tenni. Vissza kell hozni ismét a világba az elfeledett, eltemetett evangéliomot Nem szabad azt tovább is szégyenleni, mikor mások nyíltan merték az evangéliomot gyalázní és a maguk romboló eszméit terjeszteni. Ne resteljünk Isten dolgairól beszélgetni és egymást a jóban építeni erősíteni. Ismertessük az evangéliomot, beszéljük meg, amit abból és ^ arról hallottunk, vagy olvastunk. Ne hagyjuk vallásunk és egyházunk dolgait csak a lelkészekre és más vezetőkre, hanem tartsuk azt mind a magunk legszentebb és legfontosabb ügyének, amely a legnagyobb mértékben megérdemli érdeklődésünket. Legyen mindenki hitének tevékeny, bátor és kitartó agitátora, vagy ahogy mi mondjuk, apostola. De nemcsak szóval, mert épen a kommunisták példája mutatja, milyen rövid ideig tart a szó hatása, ha nem támogatja megfelelő élet. Igaz az «közmondás: »Többet ér egy példa száz leckénél.« Tehát példás élettel tegyük magunkon olvashatóvá, hogy az evangélioin jobbá, mtmkásabbá, hasznosabbá, boldogabbá tudja tenni azt, aki szivét állandóan az evangélioin hatása alá adja. Az ilyen példát megérti az is, aki nem hallja szavunkat s az ilyen példa megmozdítja és gondolkodóba ejti azt is, aki a szóra semmit sem ád. Jó szolgálatot teszünk másoknak és az evangéliom ügyének azzal is, ha a vallásos iratokra felhívjuk az emberek figyelmét és rámutatunk egy- egy Pál apostolnak, Luthernek, Kálvinnak, vagy ma élő olyan keresztyéneknek az életére, akiken valóban szemmel láthatóvá válik, mivé tudja az embert tenni az evangéliomból kiáradó isteni erő. Egyik közmondás azt mondja: »A jó tanácsot szolgádtól is fogadd el.< Bátran hozzátehetjük: még ellenségedtől is. A kommunizmus ellenségünk volt, de azért fogadjuk el azt a tanácsát, hogy elveinket, eszméinket csak széleskörű tevékeny agitációval ismertethetjük és terjeszthetjük. Szegődjék tehát mindenki az evan- géliomi eszmék agitátorává, hogy az eddigi közönyösséget, hitetlenséget, pogányos erkölcstelenséget meleg lelkesedés, elő hit és erkölcsös tiszta keresztyén élet váltsa fel I Ypszilon. A szülőkhöz szeptember havában. Egykor egy római hölgynek tett látogatását barátnői viszonozván, azoknak, midőn legbecsesebb ékszereit óhajtották látni, két szép, egészséges gyermekét mutatta meg, mondván: »Ezek az én legfőbb kincseim«. A hölgyek, kik aranyat, gyémántot vártak, elámultak a nyilatkozaton s pirulva ismerték el a mutatott ékszerek határtalan elsőbbségét öveik felett. Igen, arany, gyémánt a gyermek, de olyan, mely még mindenféle föld- és kőrészekkel van vegyülve. Ha sikerült a szülőknek ezen föld- és kőrésieket az aranytól elválasztani, akkor örülhetnek, mert csakugyan aranyat, tündöklő gyémántot nyertek. De minél becsesebb valami, annál értéktelenebbé válhat, így a gyermek is a ház legnagyobb átka lehet. Ez állítás igazolására felesleges példákat felhozni. De ha máskor is sok fáradságba került annak a szülőnek, annak a tanítónak, a papnak, az iskolának, a templomnak, hogy azokat a bizonyos mindenféle föld- és kőrészeket eltávolítsa a gyermek leikéről, hogy a gyermek így a háznak ne átka, hanem áldása legyen: ma, ezekben a szomorú napokban, amikor még minden romokban hever előttünk, kétszeresen nehéz munka vár reánk, mely sok kitartást, erőt, türelmet, hitet, szeretetet, lelkesedést, akaratot igényel. Sok kitartást, erőt lelkesedést mert az iskolák igen nagy része, a gyermekek lelke az egész vonalon meg van mételyezve. „Dögölj meg, apám“ . . . „Dögölj meg, anyám" . . . „Dögölj meg, első tanítóm“ . . . Ezek a »szép sorok«, akár hiszed nyájás olvasó, akár nem, egy költeményben voltak benne, amelyet a »proletárállám« nyomatott ki, súlyos papirinség idején, finom, drága papiroson s terjesztette a 200 koronás bankókkal jól megfizetett népnevelőkkel mindenfelé. Hogy ezek s ehhez hasonló piszkos dolgok napvilágot láthattak, ez a mi bününk is, sok szülőnek a bűne, a mely szentül megvolt győződve, hogy meglehet alkudni a tudománynyal, az elvekkel. Nevelni hagyta a gyermekét félig a Krisztus szerint, félig a világ szerint. Azt akarta, hogy legyen a gyermek, ha felnő, egy kicsit becsületes is és amellett »egészen világra való is«. Sok szülő meg egyenesen szakított az igével. Háladatlannak, sőt ijesztőnek találta Krisztus útját, szántszándékkal hagyta rávezetni gyermekét ellenkező útra, a világ útjára, mert abban a hitben élt, hogy igy munkálja igazán gyermeke javát, úgy nevel benne magának örömet, gyönyörűséget, áldást. Itt van újra szeptember hava, amikor az iskolák újból megnyíltak és megnyílnak. Szülők, evangélikusok, Krisztus nyája, ludjátok-e mi most a legszentebb feladatotok ? Ha azt akarjátok megérni, hogy gyermeketek a ház legnagyobb áldása legyen és nem a legnagyobb átka, úgy mostantól fogva éber szemmel kisérjétek figyelemmel, hogy vájjon magzataitokat csakugyan az ur beszédének intésében (Efez. VI. 4.) nevelik-e azok, akikre gyermekeitek lelkét bíztátok. Ne múljon el egyetlen egy nap sem, amikor ti elfelejtitek számon kérni a kisdedektől, hogy mit is hoztak el magukkal az nap haza az iskolából. És ha azt tapasztaljátok, hogy a ti lelketek jobb fele, a ti édes csepségtek, a ti véretek könnybe- lábadt szemekkel álmodik a magyar dicsőségről, kicsi imádkozó lelke keresve keresi újból az Istent, áldja apját, anyját: óh becsüljétek a fáradhatatlan tanítót körötökben, hogy annál több jó kedvvel, annál nagyobb kitartással és lelkesedéssel hintegesse gyermekeitek körében a jó magot. De ha itt-ott talán, még mindig egy- egy kótyagos fejti ember, az erkölcsöt, a jó érzést, a tisztességtudást, az egyház és haza iránti szeretetet meg akarja fojtani gyermekeitekben, elrabolni belőlük az Istennek lelkét, a »felvilágosítás« címe alatt, aljas
