Harangszó, 1919
1919-01-19 / 03. szám
1919. január 19. HARANQSZO. 19. Nagy rövidlátása és egyenesen szégyene egyházunknak, hogy ilyen fontos időben, mint a háború és a mai átalakulás egy-két csekély java- dalmű munkásától várja a híveknek lappal való ellátását, akik anyagi erőtlenségük miatt legjobb akarattal sem hozhatnak nagy áldozatot a lap fejlesztéséért és terjesztéséért. Folytonos kockázatnak kitéve s annyival sem rendelkezve, hogy a legszorgalmasabb, legjobb munkatársaknak legalább a postaköltséget megtéríthetnénk, +apot jól szerkeszteni és fejleszteni nem lehet. Sok helyen pedig még az erkölcsi támogatást, a lap ajánlását is hiába várjuk a vezetőktől. Nem a mi ügyünkről van szó, hanem az egyházéról. Mi bárkinek szívesen átengedjük a lapot, csak fejlesztését remélhessük és önzetlenül támogatjuk, hogy minél többet szolgálhasson egyházunknak és evang. népünknek. Ezt végre el kellett mondanunk, mert keserűség érezni, látni a teendőket s nem tehetni azokat a kellő támogatás hiánya miatt. Szalay Mihály. Egy jósnő a jövőről. V. A Budapesti Hírlap tudósítójának elbeszélése után közöljük a következőket : Az egész fővárosban elterjedt a hire mostanában egy uriasszony telepátiájának (távolba érzés) és meglepő jóslásainak. Akiknek alkalmuk volt bejutni hozzá, azok meg éppenséggel csak a bámulat őszinte hangján számoltak be tapasztalataikról. Mert a jósnö nemcsak a távoli jövőről beszélt, de múltjuk megtörtént eseményeit is kitalálta, megérezte és megdöbbentőpontossággal idézte föl nekik. Egyik-másik jóslata pedig már be is teljesedett. Megjövendölte például hónapokkal előbb Tisza István gróf megölését, sót magát Tiszát is figyelmeztette rá és kérve-kérte, hogy vonuljon félre, meneküljön. Tisza azonban rendíthetetlen volt. Előre tudtára adta a jósnő neki azt az ártalmatlan merényletet is, a melyet aztán csakugyan megkísérelt ellene a parlament előtt egy fiatalember. A forradalom délutánján pedig rendkívüli idegizgatottságában kabátot, kalapot kapott magára és anyjával együtt Tiszához sietett, hogy rábeszélje a rögtöni menekülésre. De már késő volt. A nagy tragédiák hősei menthetetlenek. Egy szavahihető ismerősöm mondta el, hogy a Csernoch hercegprímás családjában történő gyilkosságot is jóelőre megérezte. Bellaagh Lajos dr. felesége a sokat emlegetett jósnő Magyarországról s a politikai alakulásáról ezeket mondta : Nem szívesen nyilatkozom e nagyjelentőségű dolgokról, — mert egyrészt úgy sem adnak hitelt, másrészt pedig félek, hogy célzatos szándékosságot tulajdonítanak szavaimnak. A mint Tisza István nem fogadott szót nekem, úgy hiába óvok más vezéralakokat is sorsuktól... De engedek az ön unszolásának... A kommunista törekvések s az Oroszországból hazatérő bolysevikok anar- kiával veszélyeztetik az országot. A termés jövőre nagyon rossz lesz. Nagy fölfordulás lesz, de nem tart sokáig. A jövő évben nem szívesen élek. Az 1919-iki gyászév, de már az 1920 és 1921 esztendő sokkal nyugalmasabb lesz és sok öröm fogja érni a magyarságot. Biztosan merem | állítani, hogy ha egyelőre úgy látszik, is de Magyarországot nem fogják feldarabolni, nem lehet feldarabolni. Sok körülmény akadályozza meg | ezeket a törekvéseket. Nemsokára nagyon nagy lesz Magyarország és végellenül gazdag. Látok egy idegen herceget nagy szerepben... Semmi sem úgy lesz a politikában, mint most gondolják. Több politikus halálát látom; pedig még megmenekülhetnének. Nagy vallási egyenetlenkedések lesznek a közeljövőben. A római katolikus vallás teljesen átreformáló- dik, egy uj vallás keletkezik... Külföldön is nagy változások következnek be. Franciaországban kitör a nagy forradalom s ott is királyság lesz. Lengyelország hatalmas királysággá növekszik. Nagy lesz Törökország és Németország is és ismétlem Magyar- ország oly nagy, mint még nem volt soha... Olaszországban sok vulkánikus kitörés. Az Aetna s a Vezúv pusztításai borzalmasak lesznek, Róma szinte teljesen romba dől. A mi Gel- lért-hegyünk tűzhányó volt s még lesznek kitörései. Magyarországot nagy földrengés fenyegeti. Anglia és Amerika hamarosan Összeszólalkozik reája a kegyetlen járvány, s halál prédájának kórágya ledönti. Ott vergődik, kínlódik, láztól elgyötörtén s lelke most is ott jár, a véres mezőkön. »Nem hallod? Riadói Ütközet lesz máma I Hajrá, ne hagyd magad! Megverjük a taljánt!« Reám bízták, nálam van, a század pecsétje. Jaj, hova is rejtsem ?! Ide a keblembe. Hogy el ne veszítsem. 'Jó hadnagy urunknak hogy kézread- hassam! Jelen! Tűzmester úr! Egy-kettő, most csúsztasd! Jaj, nehéz, nem bírom. Segíts te is, pajtás!« Hi.lba siratják, hiába inarasztják, szegény, fáradt tüzér, nincs már maradása. Megjött már a parancs, fekete paripán halál-angyal hozta, be kell ma rukkolni, mire a nap fölkel, a nagy ármádiába, ahonnét szabadságra — soha míg a világ — nem jött haza senki! Fölbúg a gyász-ének, vigasztalást esdve, jaj! meghasad szíve az édesanyának ! Sírnak a harangok, hiába sírnak már, az erős kar, mely annyiszor Iendíté szólásra ércnyelvüket, nem mozdul már többet, soha, soha többet! Szomorodott szívvel katona-pajtások viszik a koporsót. Aranyos szegekkel van kiverve reája: 20 éves volt még csak ! Szép hajadon-leányok, virág a kezükben, kisérik két oldalt, utolsó útjára. Elment a jó legény. Senkit közületek vidám táncba nem hív, senkit kézenfogva be nem vezethet majd az Isten házába, boldog esküvőre, békés házasságba. Ne sajnáljátok hát tőle most a könnyet, ez minden, mit a halottnak adhatunk ! Befogadta már a föld dajkáló ölébe a virágos koporsót, s mint | védőtakaró, a hant reáborul. Minden mi fáj, rémit, gyötör, idefönn maradt, ottlenn már békesség van, és örök pihenés. Miért hát e gyász, e vigasztalan siralom? Nem boldogabb-e, aki már átlépett a nagy mesgyén, ifjan, diadalmasan, magával vive fiatal szivének minden kincsét, mint mi, akik sok hányattatás után, kifosztva, koldus-szegényen, elvégre is — ide jutunk I Mégis — szép kikelet, majd ha újra megjelen és ifjú híveid között nem találod őt, itt a szomorú fészek árnyékában keresd. Legzengőbb torkú dalosaidat a temető bokraiba rejtsd, telekézzel szórd sírjára a virágot, s keresztje tövében piros rózsát nevelj, hogy ne lássék a fölírás ami belé van róva: »Húsz éves volt még csak.« 4
