Harangszó, 1919
1919-07-10 / 30-31. szám
170. HARANQSZÖ. 1919. augusztus 10. minden második cső vessen. Ha szírre vetjük a hengerezés elmarad. Utána beboronáljuk a magot. Erre a célra könnyö fogast használjunk, hogy a mag 1 — 2 cm-nél mélyebbre ne kerüljön, mert különben nem kel ki. Utána lehengerezzük. Száraz földbe ne vessünk, mert az apró mag nem kel ki. Különben a mag csiraképes- ségétve'tés előtt próbáljuk ki. Jó mag le/'eljebb két éves s ha belőle 100 s/ mből 85 — 90 kikel jó csiraképes. f is téllel könnyen kifagy s ezért ha ak tehetjük a sorokat töltögessük 1 egy kissé. Vetési ideje aug. hó ásodik fele, vagy szept. első hete. ésőbbre ne halasszuk, mert akkor m erősödik meg, korábbra se terük, mert hosszú ősz esetén könnyen árba indul. Sok ellensége van s ezért ritkán kerül. Földi bolha, levéldarázs her- yója, honvédbogár ha nagyobb mér- kben lép fel, megsemmisítheti az rész termést. Néhány évre ilyen he- en tanácsos a repcetermelést abba- dgyni. Ha azonban nem lépnek fel agyobb mértékben ellenségei, gaz- agon jutalmazza a föld a reá for- tott munkát. Jó terméssel adhat egy íagyar hold 12 mm. magot, ami a iái árak mellett 2 -3 ezer koroná- '.ak felel meg s hozzá még világítóhoz is jutunk. Betakarításáról a maga idejében röviden majd megemlékezem. Egy öreg gazda. AÖzzié a HaranaszóTerjesztésére! hogy még a hótakaritáshoz sincs ereje — gondolja Avgyéjics. Ne melegítsem fel egy kis teával ? A tea- főzó-ké*zülék úgyis nemsokára kihűl. Leszúrja az árt, feláll, fölteszi a készüléket az asztalra, teát önt és megkopogtatja az ablakot. Sztepa- nycs megfordul és odamegy az ablakhoz. Avgyéjics beinti őt s megy neki ajtót nyitni. — Gyere be, melegedj föl egy kicsit. Bizonyosan megfáztál. — Az Isten áldjon meg érte; csak úgy hasogatja a csontomat — felel rá Sztepanycs. — Belépett Sztepanycs, lezárta a havat, megtörölte a lábát, hogy be ne sározza a padlót; maga meg csak úgy ingadozott. — Ne fáradj a lábad törlésével. Majd feltörülöm én, ha meglátszik, nem nagy baj. Gyere, ülj le, igyál egy csésze teát. Avgyéjics töltött két csésze teát, Selyem Julcsa. Selyem Julcsa omló haját két tekercsbe fonta, Divatja volt az új kontynak, abba szorította. Kiállott az uíc’ajtóba, vasárnap déltájon, Fényes gyűrű volt az ujján — piros kövei — három. Hadd lássák meg a legények, hogy gyászát letette, Hasztalan való bánatját már elfelejtette. — Nénémasszony — a felvégről — csudálkozva nézi, Pislogó, szúrós szemével majdhogy megigézi „Selyem Julcsa édes lelkem, de cifra vagy máma, Úgy állsz itt az utc’ajtóban, mint egy kényes páva. Tán jó hír jött a Jóskáról idegen országból, Azért tettél le a könnyről, fájó busulásról ? “ „Nem jött bizony hír én hözzám, édes asszonynéném, Bárcsak jönne, s hogyha jönne, örömmel venném én. Már négy éve, hogy siratom Jóskám, édes párom, Négy év óta éjjel-nappal csak hiába várom. Mondogatják — regélgctik, hogy tizen is látták Ifjú vére, piros vére gyászos elhullását. —* „Ha még élne, megjött volna, vagy hírt adott volna, — Azt mondja a Barna Peti, látta haldokolva. Halálomig nem sírhatok s én fiatal éltem Nem tölthetem koporsómig gyászban, könnyezésben. Férjhez mennek a menyecskék s engem lesajnálnak, Azért kellett véget vetnem gyásznak, búsulásnak.“ — Néném asszony csak felnéz rá s a fejét csóválja, az egyiket vendégének adta, a magáét pedig kiöntötte a csésze aljába s elkezdte fújni. Megitta Sztepanycs a maga teáját, felfordította a csészéjét, letette a cu- kordaraboí és megköszönte a meg- vendógelést. Pedig még szeretett volna inni. Meglátszott rajta. — Igyál még — biztatta Avgyéjics és új csészével töltött magának is, a vendégének is. Iszogatja Avgyéjics a teáját g aközben minduntalan kiteklntget az utcára. — Vársz valakit? — kérdezi a vendég. — Várok-e? Megmondani is restelem. hogy kit. Várok-e, nem várok-e: magam sem tudom, de egy szó esett a szívemre. Látomás volt-e, vagy sem: azt sem tudom. Tegnap az evangéliomot olvastam, Krisztus urunk földi életét, szenvedéseit. Hallottál te is róla, úgy-e? Hangot nem ad, csak motyorog fogatlan vén szája. Apró, bicegő lépéssel, ballag a felvégre, Selyem Juli tekintete hazáig kísérle. A szomszédék kis kutyája, hogy őt megugatta, Vállat vont és perdült egyet, — nagyot rúgott rajta! — Törvénybirák a tanukat sorra kihallgatják, Törvénylátó bölcseséggel írásba is adják: „Gedö Jóska a harctéren hősi küzdelemben Elesett a nagy rohamnál és meg is halt menten !“ — A pecsétes írást Juli kendőbe takarja, Úgy dobog a szíve tőle, hogy kívül is hallja. — Juliéknál az alvégen lakodalmat laknak, Dönög a ház és világos valamennyi ablak. Fiatalok mártogatnak s kényesen bokáznak, Selyem Juli, Pörge Dani mátkatáncot járnak. Az örömtől, boldogságtól ragyog az orcájuk, Nénémasszony a sarokból mélán néz reájuk. Csikorog a megfagyott hó, csikorog az ajtó, Ablakot ráz a hideg szél, a fellegszalajtó. Gedő Jóska csudálkozva lép a pitvarába, Tűnődve lép, — mért oly zajos az ő csendes háza? Nénémasszony az ajtóban egy sikoltást hallat, Selyem Juli szívéhez kap s halva földre roskad — Fürge lányok Selyem Julcsát hiába locsolják, A halálnak fehérsége lepi piros arcát. Elhallgat a víg muzsika, csak a szél sivít fel, Torrá lesz a lakodalom, — oszlik a nép széjjel. Kiterítik a nyoszolyán szegény Selyem Julcsát, — Gedő Jóska, Pörge Dani közösen siratják. Balogh István. Találó jellemzés. Egy ember pecsétnyomót készíttetett és megren— Hogyne, hogyne — felelt Sztepanycs — de én pallérozatlan ember vagyok, nem értem az irásolvasást. — Hát épen arról olvastam, mikor ő a földön járt. Olvasom, amint elmegy a farizeushoz, de az nem fogadja őt illendőképen. Mikor ezt olvastam tegnap este, hát, kedves barátom, ezt gondoltam magamban: ugyan hogy nem fogadta ő Krisztus urunkat tisztességgel. Már ha teszem, hozzám, vagy más valakihez jött volna el, alig találtuk volna a helyét. Míg erről gondolkoztam, egyszer csak elszunnyadtam és hallom, hogy a nevemen szólítanak. Fölébredtem s mintha valaki suttogva azt mondta volna: várj holnap — úgy mond — eljövök. És így kétszer. No hát hiszed-e, ezt annyira a fejembe vettem, hogy akármin! szidom érte magamat, mégis egyre várom Krisztus urunkat. Sztepanycs megcsóválta a fejét és semmit sem szólt, csak kiitta a teáját
