Harangszó, 1919
1919-07-13 / 28-29. szám
X. évfolyam. 1919. július 13. 28—29. szám. Felelős szerkesztő és kiadó: SZALAY MIHÁLY. Társszerkesztő: NÉMETH KÁROLY. Kéziratok Lovászpatonára (Veszprémmegye), előfizetési díjak, reklamációk a HAKANOSZÓ kiadóhivatalának Szentgotthárdra (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. / EVANGÉLIKUS NÉPLAP. Szerkesztő a a kiadóhivatal vezetője: CZIPOTT GÉZA SZENTQOTTHÁRO (Vasvármegye.) A „Harangszó" előfizetés ára: egész évre közvetlen küldéssel 10 kor., csoportos küldéssel (legkevesebb 10 példány) 8 korona. A „Harangszó" terjesztésére befolyt adományokból szórványban lakó híveinknek Ingyenpéldányokat küldünk. Alapította: Kapi Béla 1910-ben. Megjelenik minden vasárnap. Luk. XVI. 19—31 Uram, segítségem Csak Te vagy énnékem, Téged kereslek I Mert Te megbocsátod Bűnömet, ha látod S szívem kesereg. Ellenem — szól életem, Mért ne bánjam meg előtted, S utáljam a vétket! Gyakran rögös pálya Vezet égi tájra, Míg a kárhozat A jólétnek útján — önfeledve futván — Reám várogat, Te reád — Tekintek hát, Hogy már itten elkerüljem Mi okozza vesztem. Inkább legyek Lázár — Földi sorsom ámbár Szánalmas, kemény; Mintsem itt dőzsölni S örökké sinlödni Kárhozat helyén. Ábrahám — vagy jó atyám, Ki már régen megirattad, A mi üdvöt adhat. Jézusom beszéde Lábam szövétneke, Éltem fáklyája! A ki néked nem hisz — Hirt más hasztalan visz, El nem fogadja Boldogok — tehát azok, Kik tanácsod meghallgatják És azt meg is tartják I KRING MIKLÓS. Hány arató gondol rá... Hány arató és nem arató gondol ! rá, míg az érett gabonát vágja, vagy í az új kenyeret várja, hogy az az [ áldás nem az övé, hanem az Istené? Az emberé ugyan a munka, de Istentől j van a munkára való erő és munkára j hívó alkalom Az ember töri ugyan ; a rögöt, de nem ő rakta tele termő erővel, nem ő hint rá meleg sugarat, nem ő áztatja termékenyítő esővel. Vagy ha öntözni tudná is, nem ő tette az esőt termékenyítővé, nem ő szabta meg a föld, a napfény, az eső, a levegő egymásra hatásának törvé- > nyét, hogy miként segítsék ezek elő ! együttesen a mag csírázását, szárba futását és kalászba szökkenését. Az ember szórja ugyan el a magot, de nem ő rejtette bele a csírázásra, J növekedésre és megérésre való erőt. i Az ember aratja, csépli, őrli és süti j kenyérré, de nem ő teremtette bele j az életünk fenntartásához szükséges • tápláló erőt. A tudomány szerint a mag meg- éréséhez az ember a maga munkájával csak tizenöt százalékkal járul hozzá, nyolcvanöt százalék a magba, főidbe, levegőbe, esőbe, napfénybe rejtett erőkre esik. De tulajdonkép azt a tizenöt százalékot is csak Istentől kapta az ember és úgy adhatja oda. Jól végig gondolva tehát: egyedül Istené az áldás, egyedül övé az érdem, egyedül övé a dicsőség I * Hány arató és nem arató gondol j rá, míg az érett gabonát vágja, vagy , az új kenyeret várja, hogy van más ! mező is, amely szintén munkásokra j vár? Hánynak jut eszébe, hogy ott > is munkába kellene állni? Pedig az csak a széles mező, azon j férne el sok munkás, azon kelne el | tömérdek kicsiny és nagy munka, : arra hivatott el, arra rendeltetett kivétel nélkül minden ember, azon jutalmazza a hú munkást soha nem várt, elképzelni sem tudott, gazdagon megáldott áldás. Mégis itt a munkásokban a legnagyobb hiány, itt: az Isten szántóföldjén, a lelki aratásban. A határ bőven lát munkást kora tavasztól késő őszig, kora reggeltől késő estig. Hétköznap munkálja a földjét, vasárnap megnézegeti a vetését a gondos gazda s amint megérik, aratásba áll és aratásba szólít másokat is, hogy az áldásból semmi kárba ne vesszen. Isten szántóföldjén kevés ember tart szemlét. Nem kiváncsi rá, nem ér rá, nem törődik vele. Azt hiszi, nem tartozik ő reá. Azt gondolja, messze van tőle. Nem veszi észre, hogy mindig az Isten szántóföldjén áll, mindenütt, minden foglalkozás mellett és minden munkájával ennek munkása lehet. Jézus szemlét tartott. Látta a hit nélkül, magasabb célok nélkül, szent vágyak nélkül tengődő, gondozatlanul széjjelszórt, hitetlenségtől, reménytelenségtől, bűnöktől meggyötört, alacsony életet élő sokaságot és szinte a sírásig megindult rajtuk, mert olyanok voltak mint az a nyáj, amelynek nincs gondviselő pásztora. Előtte állt a végeden mező, a sok aratni való és fájdalommal látta, hogy ahhoz képest a munkás milyen elenyészően kevés. De azért nem esett kétségbe; nem rettent vissza ezzel a kifogással: »úgyis hiába I« hanem felhívta rá a tanítványok figyelmét is. Azután maga is Imádkozott, őket is imádkozásra szólította fel: »Kérjétek az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.« Azután még nagyobb erővel látott maga is munkához s munkába állította a tanítványokat is kiküldvén őket egyelőre kettőnként, próbaképen I
