Harangszó, 1919
1919-05-11 / 18-19. szám
118. HARANOSZÖ. 1919. május 11. ezért csak egyet—viszontszeretettínket kívánja. Nem mintha egyébbel nem volnánk adósai, hanem mert egyebet nem tudunk neki adni. Az ember ennek tudatában azt hinné, hogy Jézust még a megtestesült gyűlöletnek is könnyű szeretnie. Hiszen a sok méztől megédesül még az epe is s a nagy tűzön még a nyers fa is lángra lobban s a napfénytől még az éjszaka is nappallá változik. S némely lélek Jézusnak a napnál ragyogóbb szere- tete ellenére is nem szereti megváltóját. Azonban kívánt Jézus a szeretetnél egyebet is hiveitől. Azt, hogy: az ő beszédeit megtartsák. De valóban más-e az, mint a szeretet? Amint nap és világosság, felhő és eső, fa és gyümölcs, forrás és viz: úgy szeretet és engedelmesség is egy és ugyanaz. Egyik a másiknek természetes következménye. A szeretet és engedelmesség egymás nélkül nem lehetségesek, nem valódiak. Az engedelmesség szeretet nélkül száraz ágra aggatott gyümölcs, a szeretet pedig engedelmesség nélkül a fagy által letarolt virág, melyből nem lett gyümölcs. Azért nem is azt mondja Jézus: Aki engemet szeret, az az en beszédemet tartsa meg, hanem megtartja. A szeretetnek az engedelmességet nem kell parancsolnia ; az neki oly természetes munkája, mint szemnek a látás. Sőt az engedelmesség a szeretet nehezebbik részének sem mondható. Mert a jó cselekedet nehéz ugyanott, ahol szeretet nincs, sőt épp oly lehetetlen, mint fa nélkül a gyümölcs. De akiben van szeretet, annak szíve hasonlít az első zsoltárban megénekelt áldott fához, mely meghozza az ő gyümölcsét idejekorán, mert folyóviz mellé van ültetve. Az én beszédemet megtartja. Jézus sok beszédet mondott és mégis itt csak egyet említ. Azért beszél egyesben, mert valamennyi beszédje egy szerves egészet alkot; valamennyit egy szellem lengi át: a szeretet. Az északi testvérek között. Az elmúlt év őszén felhívást kaptunk az északi evangélikus testvérektől, hogy az evangélikus egyházak világszövetségéhez a magyar evangélikus egyház is csatlakozzék Az egyetemes egyház elnöksége szíves készséggel ragadta meg a felénk nyújtott jobbot. Ma a szövetkezések korát éljük s nehéz viszonyok közé jutott egyházunkra nézve nagy áldás lesz az eddig idegen testvérek együttérzése és lelki támogatása. Ezért utaztam ki személyesen az északi testvérek közé, hogy átadjam nekik a közeledésért köszönetünket és kérjem szíves további szeretetüket. Utamra dr. Pröhle Vilmos debreceni egyetemi tanár kisért el. Előbb a dán testvérekhez köszöntöttünk be, akik Kopenhágában mély szeretettel fogadtak, Ostenfeld püspök, de különösen Fenger prépost olyan együttérzéssel karolták fel ügyünket, amilyenre igazán nem is mertünk számítani. Maga az özvegy anyakirálynő is fogadott behnünket és egyházunk állapotáról a szerető testvérszív melegével érdeklődött. Jeles vezető egyházi férfiakkal is volt találkozásunk. Svédországban sajnos, Söderblom upsalai érseket nem találtuk otthon, Finnországban járt. Helyettesével, Widner lelkésszel azonban találkoztunk s átadtuk neki egyetemes egyházunk üzenetét. Stockholmban a király bátyja, Bernadotte Oszkár herceg egy óránál tovább beszélgetett velünk a magyar protestántizmus helyzetéről és a velük felveendő viszonyról. A svéd egyházi köröknek az a kívánságuk, hogy egyetemeikre küldjünk ki theológusokat s hogy a testvéri együttműködést kölcsönös megértéssel ápoljuk. Az ut fáratságos volt, mulasztás is vádol miatta, de híveink meg fogják bocsátani a mulasztást, mit itthon emiatt elkövettem. Az elért nagy morális eredmény és a messze jövőre is kiható viszony létesítése pedig megért minden fáradságot. Dr. Raffay Sándor. * Vallás és vallásoktatás.^, Faber Oszkár elvtárs nyilatkozata a papságról, a vallásoktatásról és az egyházi vagyonról. Faber Oszkár elvtárs, a Közoktatásügyi Népbiztosság vallásügyeket '* Tárca. Szomorú órán ... Azt hittem már, hogy túl vagyok viszályon, Qondterhes harcon, célon, mindenen S nem lesz, ki eztán már utamba álljon, S az útra gátló köveket dobáljon, Nem lesz már senkisem. Úgy véltem már, hogy gépmadárként [szállva, A felhők közt csak egyedül vagyok: — Enyém a fény, a győzelem, a pálma S szent régiókban büszke arccal járva, Enyémek fenn a csillagok I S az ábrándkép, mit szent valónak [tudtam, Lágy esti szélben semmivé törött, S ki mindig fenn a bolygók közt kutattam, Nagy mélységeknél mélyebbre zuhantam S köd szállt fölém a bús romok között! S reggelre, hogy a halvány köd eloszlott; Most látom csak mily bús parány [vagyok: — Elérhetetlen távolságra tőlem Rejtőznek, vagy tán futnak is előlem Ott fenn a csillagok !. . . Ligethy Béla. Ki mint vet, úgy arat. Elbeszélés. Irta: Csite Károly. Élt régesrég Dörgösön egy jámbor, együgyű ember, a szegény Döme bácsi. Az összes vagyona mindössze egy kis kunyhóból és egy köz földből •állott, amit kölcsönkért ekével, igavonó marhával szántogatott meg. Hanem gyermeke annál több volt, annyi, hogy a szegény együgyű ember meg sem tudta őket olvasni, miután csak háromig terjedt a számolási tudománya. A negyedik számnál már megzavarodott: hol ötöt mondott következő számnak, hol hetet, csak négyet nem. A három szám pedig igen távol esik a nyolctól. Annyi volt ugyanis a szegény, együgyű ember anyátlan árva gyermeke. Az elköltözött édesanyát az elsőszülött leányka, a tizenkettedik évében járó kis Ciliké helyettesítette, korához képest csodálatos szorgalommal, ügyességgel, szeretettel. Nélküle tán el is pusztultak volna a gyámoltalan apró testvérkék, mert lám olyan együgyű ember volt édesapjuk, hogy amint szántani ment a mezőre, a saját földjére sem talált rá, helyette a zsugori Vencel szomszédjáét szántota fel és vetette be búzával. Mások vették észre tévedését és figyelmeztették rá.
