Harangszó, 1919
1919-04-20 / 16. szám
108. HARANOSZÓ. 1919. április 20. iszaposak: mérget és iszapot szivárogtatnak ki s összegyülemlésük helye, a társadalom sem lehet egyéb mérges mocsárnál. E mellett legyen gondjuk rá a szülőknek, hogy gyermekeik a vallás- oktatásra és istentiszteletre pontosan eljárjanak s ha az Iskola nem kötelezi őket a templombajárásra, sőt talán a templom ellen dolgozik, a gyermek magától megszokja a templomba járást és lelkének kényszerítésére induljon oda. Itt is legfőbb nevelési eszköz a példa. A szülő ne úgy küldje, hanem ügy vezesse gyermekét a templomba. Ha a gyermek látja, hogy apja, anyja örömmel megy, ö is örömmel csatlakozik hozzájuk. Ellenkező esetben fölmerül benne az a kérdés, ha olyan ajánlatos a templomba járás, mért ajánlják csak neki, mért nem maguknak is? És mivel a gyermekkorhoz tartozó tehernek tekinti, alig várja, hogy a gyermekkorból kinőve lerázhassa magáról. Nem szabad sajnálni bizonyos pénzbeli áldozatot sem. Ha az iskolákat elvesztjük, okvetlen gondoskodnépe< szavak sokszor jönnek a tolla alá. »Balsorsomnak hűséges társa« irta róla egyik művében. Kunigunda asszonynak, Luther és Cruciger közeli nőrokonának mi is hálával és kegyelettel adózunk, hogy egyik legnagyobb magyar tudósunkat a messze bujdosásban asztalához, házába, azután pedig hitvesi szere- tetébe is fogadta; hosszú viszontagságos utjain híven elkísérte, a munka és nélkülözés nehéz napjaiban neki édes órákat is szerzett. Perinari Kunigunda is, ki nálunk talált új hazát és sírhelyet, egyike volt azoknak az élő kapcsoknak, melyek magyarhoni egyházunkat a wittenbergi reformáció vezéralakjaihoz fűzik. Egyénisége azért érdekel bennünket. Küzdelmes, regényes, majdnem kalandos életsorsát megismerve pedig, miként jó Molnárunk, mi is Jeremiás prófétával vigasztalódunk: »Tudom, Uram, hogy az embernek uta ninGsen az ő tulajdon hatalmában, sem az utonjárónak, hogy a maga lépését igazgassa«. (10, 23.) Erre nézve pedig a zsoltáriró (34, 20.) nyugtat meg: »Sok nyomorusági vágynak az igaznak, de mindazokból megszabadítja őtet az Ür«. (Források: Sz Molnár naplója, Thoma A., Takáts S. és Dézsi L. müvei.) Vége. nunk kell alkalmas tanteremről, ahol a gyermekeket összegyűjthetjük. Ezt aztán a felnőtt ifjúság gyülekezési helyéül s vallásos összejövetelek, ünnepélyek helyiségéül is használ* hatjuk. Az idő majd megmutatja, hogyan mit kell tennünk és Isten támaszt olyan áldozatkész sziveket, akik lehetővé teszik a nehézségek leküzdését. Minden akadály ellenére is erős meggyőződésem, hogy a vallásoktatásnak az iskolából való kiküszöbölése nem árt, hanem inkább hasznára válik a vallásnak. Eddig az egyháznak kellett sürgetni a szülőket, hogy gyermekeikre fordítsanak gondot, most a szülők fogják kérni az egyházat, hogy legyen segítségükre gyermekeik nevelésében És az egyház nagyobb erővel, nagyobb buzgósággal siet a szülők segítségére. szm. Olvassuk a bibliát. Április 20. vasárnap, , 21. hétfő, „ 22. kedd, „ 23. szerda, . 24. csütörtök, „ 25 péntek, , 26 szombat, Nehem. 6. . 8. . 9, 1-20. . 9, 21-37. „ 10. 1, 29-40. . 12, 27-47. „ 13. Fel egészen a keresztig. Természeti szépségekben leggazdagabb országoknak egyike: Svájcz. És itt többek között az ember figyelmét különösen magára vonja Qenf városa, a nagy reformátornak, Kálvin működésének szintere, mely váaos a Rhone mindkét partján terül el. A nagy tó és jelentékeny folyó mellett a Mont-Blanckkal szemben elterülő város egyike a legszebb fekvésüeknek. Qenf azonban minden természeti szépsége, gyönyörű fekvése mellett is, főleg a téli hónapokban nagyon ködös. Mégis ha valaki ezekben a téli ködös napokban is Svájcban, Qenfben időzvén felhőtlen kék eget, napsugarat akar látni, azt akarja, hogy lelke a természet szépségeiben megfürödve gyönyörűséggel teljék meg, az: a várost környékező domboldalon esetleg Monte Salven felkapaszkodván a hegyre, egy bizonyos magasságban, hol vége a ködnek, egy kereszt tövében elérheti lelke legfőbb vágyát. Köszönti őt itt a felhőtlen ég, az arany napsugár, a természetnek minden bája, szépsége, amelyet oda lent kevéssel azelőtt még elzárt előle a köd, az a nehéz köd. Mert a kereszt tövében vége szakad a ködnek. Innen van, hogyha valaki Qenfben gyönyörködni óhajtván a természet szépségeiben, özöndus, tiszta levegőt kiván szívni tüdejébe, menekülni akar a ködből s megkérdi meddig kell felmásznia a hegyen, mig célt ér, azt felelik neki: »csak fel egészen a keresztig, ott vége szakad a ködnek«. A lelki élet világában is nem egyszer sürü, nehéz, egészségtelen köd vesz körül bennünket úgy, hogy látván nem látunk, hallván nem hallunk. Nem egyszer rejti el szemeink elől a melengető napsugárt, zárja el előlünk a világos, éles látást, teszi rideggé, hideggé, elviselhetetlenné az életet, kétkedővé, kishitüvé a lelket; szerencsétlenné, elhagyatottá az embert. S amikor így a nehéz köd állandóan reá nehezedik lelkünkre, romba dönti bennünk a hit oltárát, elhervasztja a remény virágát, mitévők legyünk ? Igyekezzük mi is felkapaszkodni az élet lejtőjén, fel egészen a keresztig, hol vége van a ködnek. És ennek a keresztnek a tövében, a Krisztus keresztjének árnyékában aztán mindjárt köszönt bennünket is az örök szeretet fényes napja, hol Isten végetlen kegyelmében megfürödvén lelkünk, megszabadulván a ködtől, békesség száll szívünkbe. Békesség, mely új erőt önt fáradt tagjainkba; megnyílnak szemeink a tiszta látásra, füleink a hallásra: nincsen senkiben másban üdvösség, és nem is adatott az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk, mint az ur Jézus neve; hol a kereszt árnyékában maga az élet fejedelme még mindig annyi szeretettel üdvözöl bennünket: Emberek, ti nem látván a ködtől gyűlöltök en- gemet, én még mindig szeretlek benneteket ; ti átkoztok engemet, én csak áldani tudlak titeket; ti nap-nap után megtagadtok, én annál szebben teszek majd mégis csak bizonyságot rólatok, óh jertek tehát menjünk fel a kereszthez, a Krisztus keresztjéhez, hol vége van a ködnek s az örök szeretetnek fényes napja oly lelket felüditőleg köszönti mindenkor a máskép boldogtalan embert. Igazságos megítélést! A világ újjászületésének napjait éljük s az események lavinája ellenállhatatlanul gördül tova. A nagyszerű eszmék forrongása idején, nem hiszem, hogy volna mélyen gondolkozó, humánusan érző
