Harangszó, 1918
1918-03-03 / 10. szám
74. HARANGSZÓ. 1918. március 3. Vilmos császár az ukrán békéről. Az Ukrániával való békekötés alkalmából Hamburg lakossága hódoló menetben vonult el Vilmos császár előtt, aki a polgármester üdvözlő szavaira válaszolva, köszönetét mondott az ünneplésért és a polgármester meleg üdvözlő szavaiért. Kifejtette, hogy a mai nehéz időkben mindenki kénytelen áldozatokat hozni és közös gond és gyász egyesit ma mindenkit, Emlékeztetett arra, hogy ugyanezen a helyen állott 1871- ben, amikor Hamburg lakossága a nagy győzelemről szóló hírek hatása alatt megboldogult anyjának mutatták be hódolatukat. Nem sejtettem, úgymond akkor, hogy küzdenem kell annak megtartásáért, amit akkoriban nagyatyám és atyám szereztek. Bizonyos, hogy az Istennek van valami célja német népünkkel. Ezért kerültünk a megpróbáltatások iskolájába és minden gondolkodó ember meg fogja engedni, hogy erre szükség volt. Helytelen utakon jártunk. A Mindenható a mai kemény megpróbáltatásokkal megmutatta, merre járjunk. Ugyanakkor azonban a világ többi népei sem jártak a helyes utón és Isten megkísérelte, hogy azokat is helyes útra terelje. A történelemből tudjuk, hogy elsülyedt a római birodalom, szét- í foszlott a frank birodalom és ugyanígy a német régi birodalom is, mert nem jártak helyes utón. Most feladatokat bízott reánk. Nekünk németeknek, akiknek még eszményeink vannak, jobb idők előidézésére kell törekednünk. Nekünk harcolnunk kell a jogért, a hűségért és az erkölcsért. A mi Istenünk a békét akarja, azonban olyan békét, amelyben a világ arra törekszik, hogy igazat és jót cselekedjék. Nekünk kell hoznunk a világnak a békét! Mi meg fogjuk ezt tenni minden módon. Az ellenség, melyet hadseregeink megvertek, belátja, hogy nem használ többé a küzdelem és aki nekünk a kezét nyújtja, megkapja a kezünket. Belecsapunk. Azt azonban, aki a békét nem akarja elfogadni, hanem ellenkezően, saját és népe véréi ontva, nem akarja a békét, azt kényszeríteni kell reá. Ez a mi feladatunk most. Ezért kell dolgoznunk valamennyiünknek férfiaknak és nőknek. A szomszédos népekkel barátságban akarunk élni. Előbb azonban el kell ismerni a német fegyverek győzelmét. Csapataink tovább is ki fogják ezt vívni a nagy Hindenburg alatt. Akkor el fog következni a béke, egy béke, úgy, amint arra szükség van. A német birodalom erős jövője nézőpontjából és a mely a világtörténelmet befolyásolni fogja. (Élénk éljen kiáltások ) Segítsenek ebben bennünket az Ég erős hatalmai, ezért mindenkinek az iskolásgyermektől az aggastyánig egy gondolatban kell élnie : Győzelem és béke ! A választótanok. 111 A baptisták. A baptisták, vagy mint magukat nevezik, »keresztelt keresztyének« felekezete Angliában keletkezett, ahonnan eljutott az Északamerikába és Németországba is. Németországban különösen Hamburg városában volt tekintélyes gyülekezete a baptistáknak. Hamburgban több magyar vándor- legény megismerkedett a baptista felekezet tanaival és ezek 1846-ban Magyarországon is kezdtek tanaiknak híveket toborozni, de buzgólkodá- suknak tartósabb sikere nem lett. 1873-ban azonban Mayer Henrik asztalos, az angol bibliatársaság ügynöke kezdett baptista módon prédikálni és keresztelni a fővárosban. Bejárta a vidéket is és lett is működésének annyi eredménye, hogy 1884-ben már &59 általa megkeresztelt baptista volt az országban. A felekezet központja a főváros maradt, onnan küldözget téritő tanitókat az ország különböző részeibe. Ma már több ezerre megy a baptista felekezet Tarca. Találkozás. A cserjés között egymásra bukkannak, Megdöbbentőn, bután, váratlanul; Egy pillanatig nem mozdul a lábuk, Összenéznek kérdőn, ártatlanul. De aztán ép oly meglepő készséggel, Lábhoz teszi mindkettő fegyverét; S csendes örömmel, szelíd mosolygással, Megszorítják hosszan egymás kezét. Rágyújtanak és ismét összenéznek, Át a cigaretták kékes füstjén . . . A gondolatuk, az ott jár valahol, Ott a Néva meg a Tisza mentén. Nem szólnak semmit, mégis értik egymást, A szőke orosz, meg a barna magyar. . . Mert a tengernyi sok kínszenvedés után, Mindkettő élni, csak élni akar! GYŐRIK GYÖRGY. A temető nélküli város. Elbeszélés. Irta: Fábián Imre. 2 A nyári \irág elhervadt, megfagyott a beköszöntő télen, de azért Leveli Józsefné akkor is megkereste a csontkeményre fagyott sirdombot, mikor virágot öntözni nem lehetett rajta többé. Gyermekeit nem vitte magával a rövid hideg téli napokon. Egyedül jobban kitölthette fájdalmát az esti félhomályban. Azalatt otthon a három gyermek, mint három anyátlan madárfióka fészekben, összebújva várták az édesanyát kicsi szobájukban. Nem soká járhatott Leveli Józsefné a fagyos sirhalomhoz. A sok bánat, az örökös munka, a családfenntartás fáradtsága megviselte amúgy is gyönge szervezetét. Amint a nyári virágok egymásután elszáradtak, megsárgultak, úgy száradt el az 6 arca, úgy fonnyadt el az ő egészsége is. Mikor az első hó leesett, szokott temetői útját fel nem adva, ott térdelt a bóban, meghütötte magát, ágynak esett. Az orvos azt is hamar megmondotta, hogy nem sokáig nyomja a betegágyat, mert a nagymérvű tüdőgyuladást, amibe esett, ez a gyenge szervezet ki nem birja, Erős láz gyötörte éjjel és nappal. Ha szomorú volt eddig a kis ház képe, most lett szomorú igazán Az apa betegségi ideje s a mostani idő között csak az volt a különbség, hogy a félénken összehuzódó gyermekek között az anya helyét a nagy- néne tölti be. Hullatta könnyeit, ha az ágyon vívódó betegre, vagy az apró gyermekekre tekintett. Mi lesz veletek, szegény apró árvák ? Kérdezte sokszor inkább csak önmagától. Mintha csak erre a kérdésre adott volna választ a beteg lázálmában : kicsikéim, nézzétek, jön édesapátok. Jön és hiv bennünket, készüljetek hamar! Menjünk vele, azt mondja, gyönyörű helyre vezet bennünket. Nála minden együtt lehetünk, készen vagytok-e ? Öltsétek fel ünneplő ruhácskátokat, nem leszünk többé egyedül ! A gyermekek még félénkebben húzódtak össze a nem értett beszéd hallatára. Csak kilenc nap kellett hozzá, a lázas ajkak elnémultak, meghidegedtek, a szenvedő tagok megpihentek. A kicsi udvar teljesen megtelt gyászolókkal. Nem maradt szem szárazon, mikor a koporsó mellett meglátták a három zokogó gyermeket. A temetőben »zengett a bucsu-ének«, megint >a kapa megcsillant«, mint egy évvel előbb. A
