Harangszó, 1918

1918-01-01 / 1. szám

4. HARANQSZO 1918. január. 1. kíméletesebbek, mint az ókor keresz­tyén üldözései Áhítattal vonjuk fel a leplet az alább elmondandó már­tírok szenvedéseiről és haláláról. Ta­nuljuk meg példájukból azt, . hogy a vallásos megyőződésért is kell áldo­zatot hozni és a fölismert igazságtól akkor sem szabad eltántorodnunk, ha akár az egész világot találjuk magunkkal szemben, minden ő hatal­mával, erőszakával és durvaságával egyetemben. I. A reformáció vértanúinak soroza­tát egy ifjúval kezdjük. Neve Chapot Péter, foglalkozása könyvnyomdász. Korán megszerette az Ur Jézus Krisz­tust, hálából életét neki szentelte. 1546-ban Kálvin iskoláját látogatta, hogy szabad idejében mint biblia és iratterjesztő hasznosítsa magát. A »magas lelkészség« jól pénzelt kémei hamar a nyomára jöttek. Elfogták s az úgynevezett »égő kamara« elé állították. Ott hatalmasan védelmezte magát és bebizonyította, hogy amit ő szabad ideiében tesz a biblia és vallásos iratok terjesztésével, az nem eretnekség s amiatt üldözést nem ér­demel. Azt kívánta biráitól, hogy ad­janak neki alkalmat arra, hogy a »magas papság«-gal és a párisi egye­tem tanáraival vitatkozhassék. Bizto­sította őket, ha e vitát pártatlanul végighallgatják, őt nem eretneknek, A házak fel vannak lobogózva, az utcán piros-fehér-zöld zászlókat len­get a szél. Ünneplőbe öltözött férfiak és asszonyok varakoznak a hazak ajtajában. Innen is, onnan is iskolás gyermekek gyülekeznek. kezükben énekeskönyv, arcukon a lelki boldog­ság zavartalan teljessége. Az idősebb férfiak az ajtóban fél­körbe állnak. Mikor a tanító család­jával együtt kilép a házból, levett kalappal köszöntik. A legidősebb, Balog Ferenc (most már Balognak és nem Balogzsánnak nevezik), csen desen előlép s -nagyokat nyelve mondja: — A fölséges Isten derítette ránk e napot, tanitó ur! — Áldassék az ő szent neve! feleli a tanitó s ég felé fordítja az arcát. Azután megindulnak mindnyájan. Elől az iskolásleányok, azután szép sorjában a fiuk. Mögöttük a tanitó, a felesége, meg a gyerekeik. Azután a falu leányai, ifjai ünneplőben, utá­nuk a férfiak, tiszta ruhában, meg- illetődött arccal. Mikor kiérkeznek a községből, a dombtetőn meglátszik a mohos régi hanem igaz keresztyénnek fogják meg­ismerni. Tetszett e beszéd a bíráknak és három tudós barátot neveztek meg, hogy vitatkozzék velük. Péter az evan- gyeliomi tan alapján visszautasította a római egyház tévedéseit és ezt oly ügyességgel tette, hogy a barátocs- kák az ő balga érveikkel nem tud­ták őt meggyőzni. Szégyentől és düh­től tajtékozva minden további vitat­kozást visszautasítottak és kijelentet­ték, hogy a pápa az efajta eretnek tévelygéseket már régen kárhozat alá helyezte. Mikor Péter felelni akart nekik, oly pokoli lármát csaptak, hogy hangja nem hallott, azután — elmentek. Ekkor Péter bírái felé for­dulva azt mondotta, hogy e gyaláz­kodó szidalmaktól és fenyegető erő­szaktól meggyőzve nem érzi magát »mert ezek a doktorok csak megerő­sítették az én ügyemet, mert meg-' győzni nem tudtak arról, hogy-tévedek. sem a szentrrásból, sem más elfo­gadható okokkal, bármennyit fára­doztak felhozni ellene * Erre térdre esett, összekulcsolta kezeit, dicséretet és hálát mondott Istennek és arra kérte, hogy marad­jon meg kegyelmével továbbra is mel­lette, hogy birái szivét is Isten dicső­ségére fordíthassa. — Erre aztán Pé­tert elvezették. Az itelet róla igen különböző volt Egyesek föl akarták Bocskay templom. Most szólal meg a régi h >rang. Érces szava átrepül a völgvhajláson s ráömlik a völgyre. Sárosy László nem pápista ember, mégis a kalapjához nyúl s ahitatosau leveszi. Az emberek csodálkozva néznek rá, azután mindegyik a ka­lapjához emeli kezét s fedetlen fővel, szótlanul mennek a domboldalon felfelé A templomteret elözönli a soka­ság. Most érkezik az uj lelkész, ki a messze vidék lelki gondozását végzi s minden hónapban magyar szóval hirdeti nékik az Isten igéjét. A leá­nyok virágot hintenek a lépcsőre, úgy indul a menet harangzúgás közt a templomba. Sárosy László végig- simitja homlokát, azután csendesen megérinti a felesége kezét. Az oláh lány virágai kinyíltak a templom­küszöbön és soha többet el nem hervadnak. A régi templom harangzúgásban, orgonabúgásban úgy áll a messze vidék bércormán, mint egy imádságra összefogott kéz, melynek ujja intve emelkedik a mafgasbá- s biztatva mu- i tat az ég felé. Vége. menteni, mások elitélni. De ellenségei mégis győztek és tüzhalálra Ítélték, de mégis megadták neki azt a ke­gyelmet, fiogy előzetesen nem vágják ki a nyelvét, amint az rendesen tör­ténni szokott, ha megigéri, hogy nem beszél semmit a »szent anyaegy­ház ellen.« Kivégzése előtt mégis kin- padra vonták Ki akarták préselni azo nak neveit, akiknek bibliát és vallásos iratokat ajándékozott és el­adott, hogy azokat is megbüntethes­sék. Péter azonban állhatatossan hall­gatott. A máglyához vezető utón hozzá­szegődött az egyik barát hogy meg­akadályozza, hogy a néphez szólhas­son és ezáltal megnyerhesse a maga számára, mint a bírák egy részét. A kivégzés helyére megérkezve, Péter azt kérte, hogy a kocsiban kissé fel­ülhessen és szólhasson a néphez, hogy senki ne gondolja azt, hogy ugv hal meg, mint valami hitetlen, istentelen. A barát persze ellenezte, de két kísérője mégis segített neki fölülni. Feje ide-oda ingott, de szó *nem jött ki belőle, végre összeesett, mert tagjait a kinpadon teljesen össze­törték. Gyönge hangon, kissé felemelt arccal sóhajtozott és imádkozott Ekkor odalépett hozzá a barát és igy szólt hozzá: »Péter, itt vagyunk a helynél, hogy a nép előtt szűz Máriától bocsánatot Krz^ike. Karácsonyi történet. Irta: Csite Károly. A kis kerek arcú, mosolygós sze­mű, beszédes szájacskáju Erzsiké már a harmadik karácsonyt érte meg. — Oh, be jó a Jézuska, oh be jó, hogy ezt a sok szépet, jót küldte nekünk! — ujjongott sugárzó arccal a ragyogó karácsonyfa előtt, ölében szorongatva a Jézuska hozta aranyos hajú bábuját — Kit szeretsz most legjobban ? — kérdezte tőle az édesapa moso­lyogva. — Jézuskát szeretem legjobban! — felelte a kicsike, holott máskor mindig azt felelte, hogy édesanyát és édesapát szereti legjobban Bizony annyiba megszerette most Erzsiké Jézuskát, hogy, karácsony után, amikor ugyanis elfogyott már a Jézuska hozta cukorka teljesen, ezzel a kijelentéssel állt az édesapa elébe: — Édes apám, elmegyek Jézus- kához!

Next

/
Thumbnails
Contents