Harangszó, 1918
1918-12-25 / 34-35. szám
HARANOSZÖ. 1918. december 25. 244. 246 maimat az ochlokrácia, vagyis a helelen tömegek uralma váltaná fel. Amilyen örömmel kell köszöntenünk és támogatnunk a demokráciát, mert hiszen a népjogok kivívásában a mi egyházunknak régi törekvése valósult meg, olyan fájdalommal látnánk, ha a demokrácia ochlokráciává sülyedne. Pedig a történelem tanúsága szerint a népjogok kivívását sokszor a féktelen tömegek garázdálkodása követte és tette tönkre s szabadság helyett a legelrettentőbb zsarnokságot léptette életbe. így van ez Oroszországban, ahol a bolysevizmus fenekestül felforgatott mindent és utoljára is a külföldnek kell a rendet fegyverrel helyre állítania. Ha ez az áramlat, amely ellen köztársaságunk vezetősége teljes erejével küzd, netán nagyobb erőre kapna nálunk is, alapjában támadná meg a mi egyházunkat is és mindazt, amit mi nagynak, szentnek és jónak tartunk. De ezzel hazánknak is a saját romjai alá kellene temetkeznie. Ezt figyelmen kívül hagyva is készen lehetünk arra, hogy a vallást igen erős támadások érik és sok hamis próféta támad, akik sokakat meg ingatnak és elszakítanak hitükkarácsonyi gyertyák jutottak Kemény Pál eszébe. Itt is Karácsony van hát csakhogy sokkal fényesebb. A trón körül beláthatatlan sereg énekelt lelkesen, boldogan, mindenki a maga nyelvén, mégis érthetően és összehangzóan. Kemény Pál is kény- zserítő, boldog vágyat érzett az éneklésre. De mit énekeljen ? Nem sokat tűnődik; magától felszakad szivéből legkedvesebb karácsonyi éneke: — Krisztus urunknak áldott születésen . . . Ámulva látja, hogy az ö hangja is épen bele illik a hatalmas kar énekbe. Egyszerre olyan otthonosan érzi magát, mintha mindig itt lakott volna s mindig ezt az éneket énekelte volna a többiekkel együtt. Most az angyal megérinti a vállát: — Új lakó jön. Siessünk fogadására. Amint a bejáratnál megállnak, csodás megnyilatkozást érez Kemény Pál a szemében. Egyik közelgő jövevényben a maga gyilkosát ismeri meg, akit most talált el a halálos golyó. Annak is épen a szivén szaladt keresztül. « Rá sem ér boszura gondolni. Valami meleg testvéri érzés járja át s tői. Vihar száguld keresztül a világon, a vihar pedig válogatás nélkül neki dől mindennek, amit útjában talál és megpróbálja hasznos, haszon- talán, fa erejét. Ami korhadt, ledől; ami életre való, megtépve is megáll és tovább gyümölcsözik, sőt a meg- rázkódás csak javára válik, mert élénkebbé teszi nedvkeringését. A keresztyénség fáját Krisztus ültette, tehát ez a vihar sem vehet rajta diadalt. Mivel pedig a mi egyházunk a tiszta keresztyénséget igyekszik megvalósítani és a haladás elől soha sem zárkózott el: megpróbálva, megrázva és megtépve is tovább él, sőt a vihar csak egészségesebbé és frissebbé teszi benne az életerő keringését. szm. Vagyonközösség. A szociáldemokrata párt lapja, a >Népszava< kifejti, hogy ők nem bíznak a velük együtt kományzó függetlenségi pártban és radikális pártban, hanem arra törekesznek, hogy egyedül vegyék kezükbe az ország kormányát és a maguk programját valósítsák meg. Szerintük a mai demegbocsátó szeretettel öleli a jövevényt szivére. Az is megismeri, megérti és együtt mennek, hogy hangjukat a hatalmas karénekbe vegyítsék. De meg nem állhatja, hogy az angyalhoz ne forduljon. Hogyan, hogy itt mindenki megérti egymást és még az ördög is angyallá kezd válni ? — Ne csodálkozz rajta. A szeretet testvérekké teszi az ellenségeket is; a testvérek pedig nemcsak a nyelvükkel, hanem a szívükkel beszélnek és a szívükkel szó nélkül is megértik egymást. De talán csak most van bennünk ez a megáradó szeretet, mivel Karácsony ünnepe van. Emlékszem, egy nap a földön is szeretetről és békességről szoktunk beszélni. — Nem. Itt mindig igy van. Itt az egész élet örökös Karácsony. — Hogyan lehet ez ? És mért nincs igy a földön is ? — Azért, mert itt, amint látod, mindig együtt vannak az emberek Istennel, a földön pedig mindig arra törekesznek, hogy mint a tékozló fiú, minél messzebb essenek atyai kezétől! Péci. I mokratikus köztársaság kivívása csak I az első lépés tulajdonképeni eléréséhez: a magánvagyon megszüntetéséhez és a vagyonközösség életbeléptetéséhez, a kommunizmushoz. Ezt a törekvést a többi párt, köztük a kisgazdák pártja határozottan visszautasítja és károsnak tartja. Minden politikától menten vizsgáljuk meg röviden ezt a kérdést. A szociáldemokrácia azt hirdeti, hogy a természet a maga javait együttesen, egyenlően adja az egész emberiségnek, tehát nincs joga abból senkinek a magáévá tenni semmit. Ez az elv ebben a mondásban nyert legélesebb kifejezést: »A magántulajdon : [Proudhon] lopás.« Ez azt jelenti, hogy aki magánvagyont szerez, azt az emeriség közös vagyonából lopja el. Tehát meg kell szüntetni a magánvagyont és vissza kell adni a közösségnek. A megoldást úgy gondolják, hogy minden föld, minden gyár, minden tőke s ezeknek minden gyümölcse az államé lenne s az állam osztaná szét egyenlően a fogyasztók között. A mai rekvirálások és fejadagok kiszabása mellett nem nehéz ezt elképzelni. Amolyan »közös hombár rendszer«-féle lenne. Aki mit aratna, bele öntené a közös hombárba és onnan kapná meg a rá eső részt, de munkája után félre nem tehetne semmit és gyermekeire örökségül nem hagyhatná. A vagyonközösség hívei szeretnek az első keresztyénekre hivatkozni, de jogtalanul és helytelenül, mert náluk a vagyonközösség nem volt kötelező, hanem a jobb módú hívek szerétéiből segítették szegényebb sorsú társaikat. Magán vagyonáról nem kellett senkinek sem lemondania. Ez Ananiás és Safira példájából világosan kitűnik. Péter világosan megmondja, hogy földjüket is, eladása után az árát is megtarthatták volna, maguknak mert a maguké volt. Az önkéntes kommumizmus is csak a jeruzsálemi gyülekezetben lépett életbe, másutt a keresztyének nem követték, sőt Jeruzsálemben is kénytelenek voltak beszüntetni, mert anyagi romlással fenyegette a híveket. A vagyonosabb hivek meggyöngültek, a szegényebbek pedig nem a maguk becsületes munkájára támaszkodtak, hanem a másoktól való alamizsna várásra és dologtalan henye életre szoktak, úgy hogy az elszegényült jeruzsálemi gyülekezet számára Pál apostol is kénytelen volt a többi
