Harangszó, 1918
1918-08-25 / 23. szám
1918. augusztus 25. tanító s a pénztárosnak, akit az értelmesebb és megbízhatóbb tagok közül választanak. Ezek két-két napibiztossal együtt vasárnap délután, a téli hónapokban akár hétköznap, szóval hetenként 2—3 óra hosszáig elfogadják a betéteket és teljesitik a kifizezeté- seket. Egyedül ők kapnak fáradságukért némi' tiszteletdijat, az igazgatóság és felügyelőbizottság tiszteletből végzi a szövetkezet vezetését, ami sok munkával nem jár. A számadásokat a Központi hitel- szövetkezet átvizsgálja, tehát a vezetésről minden tag nyugodt lehet s az első évben minden könyvet, nyomtatványt ő ád s a szükséges útbaigazítással a vezetőket mindenkor ellátja. A szövetkezet részvénytársasági alapon áll. Egy részvény: 50 K. Minél több a részvény, annál több kölcsönt ád a Központ a szövetkezet tagjainak. Ahol akarnak Hitelszövetkezetet alakítani, amit újból is melegen ajánlunk mindenkinek, forduljanak az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatóságához (Budapest, Baross- utca 13 ), az mindenre ad tájékoztatást s a megalakulásnál segédkezik. HOGYAN LETT KÁLVIN GENF REFORMÁTORÁVÁ? Kálvin, aki már „A keresztyén vallás alapvonalai“ cimü könyvével híressé tette a nevét, 1536-ban huszonhét éves korában átutazott Genfben, hogy elrejtve, ott kék láng csap fel a földből. És én már majdnem egy éve ott hátul a nagy fűzfa alatt, a réten éjjelenként fellobbanó lángot látok oly igazán, mint ahogy engem a Tekintetes Ur itt lát. Pénz van ott, uram, elrejtve, rengeteg pénz! Most — iejezte be bizonyos szemrehányással — elárultam titkomat, ami eddig í Vsak az enyém volt. De remélem a Tekintetes Űr nem csal meg engem, I ha megtalálja nagy ősi örökségét az > én szavaim nyomán. — Miska bácsi, hát mért nem I kereste már meg ott a sok pénzt? Mért álmodozik csak róla éjnek ide- i jén, ha olyan bizonyos a dolgában, kérdezte a gazda ? Még az utolsó jelet nem vettem észre — szólt titokzatosan Miska bécsi, — talán az ősi-i embertől is megkérdem, mikor vehető az észre, i Mert ha elhamarkodjuk a dolgot, i eltűnik örökre a kincs. Miska bácsit Bereghi hiába akarta j meggyőzni, hogy babonás tömegek ,[ járnak ősibe, babonás képzelődés rail bolja el az ő éjszakáit is. Láttam én, HARANQSZÖ. Straszburgban tovább tanuljon, Genfben csak egy napot kívánt tölteni és nem akart senkit meglátogatni. De váratlanul betoppant hozzá Faréi Vilmos genfi prédikátor, aki már bevitte Genfbe a rejormációt, de belefáradt a sok küzdelembe és érezte, hogy maga nem tudja az evangéliom ügyét teljes diadalra vezetni. Mikor megtudta, hogy az említett könyv szerzője Genfben van, egyszerre az ötlött eszébe, hogy ezt a férfiút Isten az ő segítségére küldte csak is ez viheti diadalra a megkezdett munkát. Kálvin azonban ifjú kora és félénk természete miatt nem akart a nehéz munkára vállalkozni. Inkább a csöndes, tudományos foglalkozást szerette volna tovább folytatni. Erre Faréi tüzbe gyulladt szemmel, kemény hangon kiáltotta : „ Te a tanulmányaiddal hozakodol elő, én pedig a mindenható Isten nevében mondom neked: Isten átka fog sújtani, ha az Isten müvétől megtagadod a segítségedet és inkább magadra gondolsz, mint Istenre!“ Kálvin megrendültén úgy érezte, mintha Isten hatalmas keze ragadta volna meg. Nem mert tovább vonakodni; beleegyezett Fárel kívánságába és a félénk ifjúból hajthatatlan bátorságu reformátor lett. A keresztyén egyház és a bíráskodás. Irtai Bohár László. A kezdetleges ősidőkben a bíráskodást maga a nép gyakorolta. Az egy törzshöz, egy nemzetséghez tartozók évenként legalább egyszer népgyülésre jöttek össze s ezen a népgyülésen, tehát az egész nép jelenlétében itél[ amit láttam, volt a megdönthetetlen válasz. A következő éjjel, mikor a házban minden csendes lett, Miska bácsi ismét kiment a ház végében levő őrhelyére s nézte-nézte a vigasztalan sötét éjszakát a nagy öregfüzfa irányában, hogy szinte a szeme is kidülledt belé. Váita a nagy és szent jelet, amit az elrejtett kincsnek szelleme egyszer majd csakugyan megad. És ime egyszer csak magas láng csap fel a földről, utána sötétség I Miska bácsinak szívverése is elállt s olyan szárazakat nyelt, hogy csakúgy zörgött nagy ádámcsutkája sovány nyakában. Űram Isten segíts! susogta. Megtörülte szemeit s izzadt homlokát, újra figyelt. Csakugyan, újabb láng csapott fel! Még nagyobb mint előbb! Ment volna, de lábai gyökeret vertek. Nincs kétség a jel, a nagy jel, amit a kincs szelleme adott. Most, vagy soha ! Most biztosan felszínre került régi fazekakban a nagy kincs! Mikor még egy lángot is látott, nagy erőlködéssel nekivetette magát j a sötétnek. Amint gyökeret vert lábai ! megindultak futott, vágtatott, rohant 179. keztek a vétkes felett. Nálunk magyaroknál az egész nép jelenlétében és nevében Ítélkező bírót karkász, horkáz, kádár néven nevezték, mig a mellette álló másik fóembert, a hadvezért vajdának, vezirnek, rabon- bánnak hívták. A horkáz papi jellegű ember volt; ami mutatja, hogy a papságnak már az ősidőkben döntő szerepe volt a bíráskodásnál. A birói hatalom később a nép kezéből fokozatosan a nép által választott vagy önerejéből felemelkedett fejedelemre szállt át, aki aztán a bíráskodást vagy maga végezte, vagy megbízottai, tisztviselői által végeztette. Így fejlődött ki a királyi bíróságok intézménye. Eme központi királyi bíróságok mellett azonban nagyon sokáig fenntartotta magát a családoknak, nemzetségeknek egy igen különös pogá- nyos, egymásközti bíráskodási joga, az úgynevezett magánharc. Ez azt jelentette, hogy ha a család, a nemzetség valamely tagját valaki megölte, akkor a család, a nemzetség többi tagjainak nemcsak joga, de szent kötelessége volt minden utat-módot kihasználni, hogy a megbántón boszut, elégtételt vegyenek, esetleg megöljék ót. Ez a magánharc sokszor apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre szállt és igen sok viszálynak, békétlenségnek és boldogtalanságnak lett a szülóa régi fa felé. Ott termett. Odavetette magát kitárt karokkal, hogy mind felölelje, amit ott talál. Mert még meleg a hely s ott érez remegő kezeivel nem ugyan kincses fazekakat, hanem valami erős vászonruhát. Épen arra gondol, hogy ezalatt van a kincs, mikor egy elgyujtott gyújtószál világosságot vet a földön kincset ölelő Miska bácsi lázas arcára és Bereghi két kamasz nagy fiának kacagó ar- I cára, mert ők is ott voltak. Ök voltak Miska bácsi szellemei. Szegény Miska bácsi menten világosan látott, látta, hogy kelepcébe csalták. A kamasz fiuk, kik hallották Miska bácsi elbeszélését, gyújtották a háromszor fellobbanó csóvát s ők fojtották el ismét ruhával, ők világítottak rá a földön kincset ölelő Miska bácsira. Miska bácsi ezt nem tudta elviselni. Most csakugyan kiment éjjel a kapun, de nem is lépett be azon többé. Világgá ment! Nem tudta elviselni, hogy a ragyogó fényre oly hamar eljött a ború ! Hirdessünk a „Harangszó"-bati!
