Harangszó, 1918
1918-08-11 / 22. szám
172. HARANOSZÓ 1918. augusztus 11. A háború ötödik évének első napján Vilmos császár a német néphez, a hadsereghez és tengerészeihez kiáltványokban fordul A német néphez intézett kiáltványában legérdekesebb az a rész, amely a császár bék^- készségéről szól. Semmit sem mulasztottunk el — írja — hogy a békét az elpusztitott világba visszahozzuk. Az ellenséges táborban azonban még az emberiség hangja nem talált meghallgatásra. A francia munkásság egy izgalmakban nem szűkölködő kongresz- szusán elhatározta, hogy az antánt háborús céljainak revizióját követeli. Azokat a szociális vezéreket, kik a kormány erőszakos pilitikáját helyeslik, megbélyegzi s tiltakozik, hogy az antánt Oroszország belügyeibe beleavatkozzék. Kievben meggyilkolták a német katonai helytartót, Eichorn táborszernagyot. A gyilkosság politikai oka ugyancsak az, mint Mirbach gróf meggyilkolásánál. Az elfogott tettes beismerte, hogy egy moszkvai szervezet küldte, amelynek tagjai ugyanazok az emberek, akik Mirbach grófot is halálra Ítélték. Az antánt által fölbérelt és föllázitott baloldali szociális forradalmárok követték el az újabb merényleteket is, akik abban a balhitben élnek, hogy megállíthatják ke létén az események fejlődését, a breszti békeszerződést visszacsinálhatják. A magyar képviselőházban jelenleg a katonák ügyét tárgyalják. A főrendiház a választójogi törvényjavaslatot változatlanul elfogadta. Újabban a horvátok kellemetlenkednek. Még a honvédségnek magyar királyi jellege ellen is tiltakoznak. Szomorú tünetek . . Apád átkozódása, anyád sírása ostort fonhat nyakadra. Közmondás. az első evangélikus misszionárius élete. (1683—1719.) Irta: Br. Podmaniczky Pál. VI. Atyám, akiket nékem adtál, akorom, ahol én vagyok, azok is én velem legyenek. János 17. 24. Ziegenbalgot sokszor megvádolták, (hogy rajongó ember, ki kegyeskedő Érzelmeken légvárakat épit. A tran- kebári munka ép az ellenkezőjét bi- lonyitja. Ziegenbalg bölcs előrelátásul kezdettől fogva gondoskodott róla, hogy a tamul keresztyén egyházban minden ékesen és szép rendben folyjék. A tamul keresztyén gyülekezetnek határozott szervezetet adott, fokozatosan fejlesztette az iskolákat. 1716 okt. 25-én szemináriumot alapított, hogy abban tamul keresztyén tanitókat s később lelkészeket képezzen. Trankebárt lassankint a missziói munka középpontjává tette. Gondosan őrködött affölött, hogy a keresztségre jelentkezők igaz lelkiismeretes előkészítés után részesüljenek a szent ke- resztségben. Az előkészítési oktatás néha egy évnél is hosszabb ideig tartott. Nagy józansággal oldotta meg, legalább egyelőre, az indiai missziói munkának egyik legkényesebb kérdését: összeegyeztethető-e a keresz- tyénséggel, hogy az emberek, egy Isten teremtményei, egy megváltó megváltottai egymást maguk építette válaszfalakkal különítették el egymástól? Bizonyságot tett a kasztrendszer oktalan és kárhozatos voltáról, ostorozta benne azt, ami bűn, de ó- vatos kézzel nyúlt ahho\ ami benne nemzeti hagyomány. Nem rajta múlt. hogy a nagy kérdést véglegesen meg nem oldotta. Érezte, talán tudta is, hogy erre Indiában csak az a nemzeti újjászületés lesz képes, amelyet az evangélium megújító ereje fog végbevinni. Éppen ezért nem idegenkedett attól, hogy a trankebári templomban, legalább egyenlőre, külön üljenek a különböző kasztok képviselői. Világosan látta azt is, hogy a misszió akkor tekintheti majd befejezettnek munkáját, ha megalakul a tamul evangélikus nemzeti egyház. Ezért épített mindjárt az első megtérések után templomot a tamul gyülekezet számára. Itt tamuljai tamul módra rendezkedhettek be. Padok helyett földre terített gyékényeken ültek, mint otthon. Tiszteletüknek, áhítatuknak tamul módon ádtak kifejezést. Ziegenbalg tisztában volt vele, hogy a nyelvében, szokásaiban, szervezetében idegen tamul kereszténység nem teremtheti meg azt a tamul nemzeti egyházat, amely egyedül alkalmas arra, hogy az egész nemzetet áthassa az evangélium kovászává. 1717. február °-én nagy ünnepe volt az akkor már tekintélyes számú trankebári evangélikus gyülekezetnek. Uj templomának alapkövét tették le. Ziegenbalg I. Kor. 3. 11 alapján prédikált: Más fundamentomot senki sem vethet azon kivül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.« Másfél év múlva elkészült a templom, a melyet 1718, okt. 11-én fölavattak. Ziegenbalg Bertalan, A mikor Ziegenbalg a nagy napon hirdette az igét s a gyülekezet örömtől ragyogó szemekkel figyelt reá, senki sem sejtette, hogy az ur hűséges szolgája mily szomorú szivében. A 35 éves ember érezte, hogy már közel az a nap s az az óra, amely elhívja őt szeretett tamuljai köréből. 1719 elején ágynak esett. Testének lappangó betegségei előtörtek A sok sok munkától megviselt, az indiai nap hevétől elsorvasztott szervezete nem tudott megbirkózni a többféle kórral. Február 23-án ütött számára a halál órája A misszió vezetését átadta legkipróbáltabb munkatársának, Gründler Ernőnek. Utolsó perceiben az Ur Jézusnak ezekkel a szavaival erősítette lelkét: »Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek.« (János 17. 24.) Majd szeméhez kapott s igy szólt: »Micsoda fényességet látnak a szemeim, mintha csak az á'dott nap sütne belé». Még arra kérte környezetét, hogy énekeljék el a >Jézus én bizodalmám« kezdetű éneket. Az ének hangjai közben lelke elhagyta porsátorát 35 évet, 7 hónapot, 18 napot élt itt e földön. Másnap az uj templom oltára előtt helyeztek nyugalomra testét. Ott várja az élet Fejedelmének életre hivó szavát. Ziegenbalg ma is éí és bizonyságot tesz Istennek szentelt életével azt hirdeti, hogy Krisztus ereje nagy dolgot vihet végbe egy ember által, ha törékeny testben lakik is lelke, ha csak egy évtizedik munkálkodhatik is itt e földön. Hittérítői buzgósága beliünket is ébreszteni akar, hogy gondoljunk mi is a még sötétségben tévelygő lelkekre. Adjunk hálát az urnák, hogy olyan nagy ember, mint Ziegenbalg Bertalan volt a mi evangélikus egyházunknak első misszionáriusa! . Vége. Okszerű földművelés.*) Kedves Öcsém! Valahányszor találkoztunk mindig kértél, hogy foglaljam Írásba s tegyem hozzáférhetővé másoknak is azokat a tapasztalatokat, melyeket a gazdálkodás körül szereztem. Tanulhat belőle, montad, sok ember, különösen kik okszerűen, vagy mint tanult gazdatisztektől hallottam, intenziven akarnak gazdálkodni. Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy a jólétet Istenen kivül annak köszönhe*) Ez időszerű cikk nyomda technikai okokból legnagyobb sajnálatunkra lapunk múlt számából lemaradt.