Harangszó, 1918
1918-05-05 / 15. szám
114. HARANQSZÖ. 1918. május 5. bennünk a Krisztus! A feltámadott Krisztus Jézussal pedig nem halunk meg soha! Igen mi partot érünk. Április 18-ig a felállítandó nyomdára 100 000 kor.-t gyűjtöttünk. Magában véve nem nagy összeg, még mindig kevés ahhoz, hogy célt érjünk, a katholikusok 8 milliónyi jegyzése mellett aránylag messze hátul vagyunk, de már ez a 100.000 kor. kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy öntudatra ébredtünk. S ez az öntudatra ébredés éppen elegendő ahhoz, hogy célunkat el is érjük. Biztat bennünket az a körülmény is, hogy ezt a 100 000 kor-t eddig nem talán egyházunknak anyagi javakkal bőségesen megáldott elöljárói jegyezték, hanem az élet terhétől, gyászától, szenvedésétől roskadozó szegény özvegy asszony fillérei azok jobbára. Azok tehát, akik eddig még mindig az egyház hajójának háló fülkéjében az első osztályban csendes álmukat alusszák de akikre feltétlenül számítunk, meg vagyunk róluk győződve, hogy most már ők sem késlekednek többé a hajó fedélzetén megjelenni és megteszik köteleségüket amikor ez most hosz- szabb vesztegelés után szelíd napsugártól kisérve elindult. A kik pedig az egyház hajójának a fedélzetén ott állnak az első sorban, az első hivó szóra megtették kötelességüket, a hajót útnak indítani segítették, legyenek áldottak. Áldja meg őket a magasságos Isten ! Érezzék egyenként és összesenként az élet mai sok sok gyásza, szenvedése, gyötrelme, félelme, erőtlensége között az Isten megsegítő erejének közelségét ama felemelő Ígéretben: »Ne félj, mert én veled vagyok, meg ne rettenj, mert én vagyok a te Istened, ki téged megerősitlek, annak felette megsegit- lek és az én igazságomnak jobb karjával támogatlak tégedet.« Czipott Géza. Tájékozásul. A felállítandó nyomdával kapcsolatban szükséges tudnivalókat röviden a következőkben közöljük : A dunántúli evangéliumi egyesület által kiküldött nyomda bizottság első rendes ülését Varga Gyula esperes, elnöklete alatt Szombathelyen április 18-án tartotta. Az ülésén megjelent Kapi Béla dunántúli püskök is. Az elnök jelentéséből a bizottság mig egyfelől örömmel vette tudomásul, hogy eddig 931 tag 100.0.0 koronát jegyzett, s hogy egyes gyülekezetek, (minő például Vas megyében Borostyánkő, hol 336 részvényt jegyeztek, Kőszeg, hol 258-t, Győr, hol 200-t,) tiszteletre méltó érdeklődést tanúsítanak az ev nyomda iránt: addig vannak fájdalom gyülekezetek (igaza van tehát Dunántúlinak) hol eddig egyetlenegy részvényt sem jegyeztek. Akarjuk hinni, ami késik, nem múlik. (Az idő azonban, ha ilyen lassú tempóban megyünk előre még is csak eljár.) A bizottság ezúttal is felszólítja mindazokat, akik részvényeket jegyeztek, hogy az általuk jegyzett összeget f é. julius 1-ég Zongor Béla ev. esperes, pénztáros címére Körmendre beküldeni szíveskedjenek, ki az összeg átvételét egy ideiglenes elismervénnyel fogja nyugtázni. A bizottság a közóhajnak engedve egy részvény árát 25 kor-ban állapította meg. Az eddig 50 koronájával jegyzett részvények tehát kettőt számítanák. A nyomda felállitásártak helyére vonatkozólag az a vélemény alakult ki, hogy evangélikus egyházi élet szempontjából is legcélszerűbb lesz a nyomdát Sopronban, esetleg Győrött felállítani Természetesen az nem zárja ki azt, hogyha közben valahol egy megfelelő nyomda kínálkozik megvételre, hogy a nyomdát akkor ideiglenesen előbb ott ne állitanók fel. A bizottság annak a reménnyének ád kifejezést, hogy egyházunknak minden egyes tagja befogja most már látni e kérdésnek evangélikus egyházunk közérdekének szempontjából a nagy horderejét: tehetségéhez képest azért ^Tárca. Sóhajtás. Itt van újra a szép tavasz, Rügyeznek a bokrok, fák, És alattuk nyiladoznak Az illatos ibolyák. Bárány felhős ég mosolyog Az ébredő táj fölött, S enyhe szellő suhan szerte A zöldülö lomb között. Kis pacsirták dalos nyelve Öröm dalt zeng, nem panaszt Ahhoz ki a zord tél után Visszahozta a tavaszt. Édes illat szállong szerte Az éltető langy légben, S a kis patak csevegve fut Füzes partu medrében. Patak partján, füzek alján, Tavaszi szép alkonyon, Álmodozva jár két leány . . . Bánat borong arcukon. Gondolatuk messze szálldos A bús harcterek felé . . . S rájuk ez oly kínosan hat, Hogy szivük sajog belé. Felsóhajt az egyik lányka: ,,Hősök mikor jöttök már? Rátok annyi hü leánysziv Virággal és dallal vári“ Osajbók Lidiké. Egy jó lecke. Elbeszélés Irta: Gyurátz Ferenc. Folytatás. A fiatal suhancnak a főbíró elől távozása óta 16 év telt el. Ezen idő alatt Gádory Mihály uram házában is több változás történt. Ó j maga már nem főbíró, hanem a közbizalom által megválasztott s érdemei elismeréséül kir. tanácsosi címmel kitüntetett alispán. A megye székhelyén, városban lakik. Fia az egyik járásban szolgabiró, kis leánya : Adél viruló szép hajadonná fejlődött. Az alispán uron s nején is meglátszik az előbbre haladt idő nyoma, de azért még mindig egyenes, magastartásu, erőteljes férfiú. A közügy szolgálatában most is szokott eréllyel végzi a ' munkát. Egy szép tavaszi reggel nejével s leányával kocsira ülnek. Győrbe szándékoznak, hogy onnét hajón induljanak Budapestre. Jé négy órai hajtás után egy kis I városba érve a kocsi bejár az »Orosz- ' lánhoz“ címzett vendégfogadóba. A kocsizörgésre a folyosóról egy 28 — 30 éves fiatal ur siet a leszállani készülőkhöz ily üdvözléssel: — Isten hozta kedves vendégeinket. Egyszersmind udvariasan segédkezett a nőknek a leszállásnál — Jó napot barátom — szól az alispán. Maga a vendéglős? Szolgálatára Nagyságos Alispán Urnák. — Úgy kérem intézkedjék huszárom s kocsisom ellátásáról. Reményiem a lovak számára is kerül abrak. — Mindenre lesz gondunk — válaszol megnyugtatóig a vendéglős. Ezután felvezette a vendégeket az emeletre s egymásba nyíló két szobát nyittatott fel előttük. A nők szolgála- j tára egy szobaleány jött, hogy az
