Harangszó, 1918
1918-04-07 / 13. szám
1918. április 7. HARANQSZÖ. 101. mellett arról fogunk meggyőződni, hogy amaz is, emez is az egyház kitartó küzdelmének lett nehezen beérett gyümölcse. Az emberiség életének alig van sötétebb intézménye a rabszolgaságnál. Az emberiség nem is nagyon régi múltjának nincs szánalmasabb teremtménye annál a lelkes állatnál, kinek neve: rabszolga. Mert valóban állat számba ment a rabszolga-ember, Úra azt tehette vele, amit akart Ha úgy tetszett, megverhette, eladhatta, lebunkózhatta. ; Nemcsak őt, de feleségét s gyerme- [ keit is Olyan korlátlan ura volt a 1 rabszolgájának, mint akár a csonton nevelt kutyájának. A rabszolga nem magának dolgozott, nem magának élt. Ha szerzett valamit, ha örökölt valamit, nem magának, nem is a gyermekeinek szerz'ett, vagy örökölt, hanem a rabtartó urának. Mint ahogy az ökör nem magának szánt-vet, hanem gazdájának. Szomorú, embertelen sors volt a rabszolga sorsa, akár élt, akár halt. Kötelessége volt ezernyi, joga pedig semmi. A kér. egyház volt az első szóvá- tevője ennek az embertelen állapotnak. A kér. egyház tanításának és kitartó küzdelmének lett az eredménye a rabszolgasors lássu könnyülése s végre a rabszolgaság teljes eltörlése. | előkerülnek, vet az ember rájuk egy- [ egy hálás pillantást s egy-egy hálás ; pillantást az ég felé.. Otromba, I súlyos, szögletes, piros festékes ólom golyók, semmi más. És mégis fölemelik a szivet Isten felé. . Ha megmutatom valakinek, csak ólmot lát benne, én gondviselést. Gondviselést, mint mindenki, aki a gyűrött papirosban őrzi szilánkjait. Az a dátum sem oly közönyös dátum, mint a többi. Valahogy belenyomódik a lélekbe, a mélybe, az emlékezetbe. És annyit tud a szív visszaérezni, ha ezek az ólom darabok előkerülnek. A legtöbb visszaérzés az öntudatlanság birodalmából való. Ha kérdeznéd, milyen érzés volt, azt felelnék egybehangzóan a gyűrött papirosok őrzői: nem tudom elmondani. Lelkemben van öntudatos rész, ha erről kérdezel valamit, azt el tudom mondani De lelkem másik fele bele nyúlik az öntudat alatti. életbe, a homályos valóságba, erről nem tudok számot adni. Erről csak azt tudom, hogy van, létét érezem, szenvedem, áttapasztalom, de nem tudok róla beszélni. Az öntudatom alatt van. Villámütésként érintette a rabszolgatartó büszke urakat a kér. vallás ama krisztusi tanítása, hogy mi mindnyájan egy Atyának vagyunk gyermekei, annak a mennyei Atyának, aki előtt görög és zsidó, szolga és szabados, férfi és nő között személyválogatás nincsen. Sokáig nem tudták a rabszolgatartó urak, hogy mitévők legyenek ezzel a tanítással. Elvben el kellett ismerniük a vallás tanításának feltétlen igazságát, de keserves nehezükre esett azt a gyakorlatban ! megvalósítani. Az egyház nem rohant ajtóstul a házba. Kimondotta a hatalmas evan- géliomi elvet, de annak gyakorlati megvalósítását nem erőltette minden áron. Az egyház mindenekelőtt nevelni kezdett. A rabszolgatartó embereket és államokat igyekezett előb odanevelni, hogy azok maguktól belássák az állapotok igaztalanságát s maguk, minden kényszer nélkül könnyítsenek rabszolgáik helyzetén. Az egyház jótékony hatása már a régi római birodalom életében szembe tűnik. A keresztyén római császárok törvényhozása már minden módon könnyíteni igyekszik a rabszolgák helyzetén; eltiltja a rabszolgák bántalmazását és megölését ; szerzett vagyonára nézve bizonyos jogokat ad neki; a római jogászok legszentebb emberi kötelességüknek Ebben a világban nem a világosság, az ész az ur, hanem az ösztönök, a homályos sejtések, vágyak. Az öntudat világosságába sohasem kerülnek, de vannak. Vannak épp úgy, mint amiről számot tudok adni. A halál közelségében eltöltött pillanat is olyan, mely a lélek öntudatlan, ösztönös részeit kavarja föl. A gyűrött papirosba takart golyók annak, aki nem élte át a vele járó lelki megrázkódtatást, csak ólom darabok. Aki átélte, annak gondviselés, mely hálára melengeti szivét. Gondviselést kellett volna látnom az ólom golyókban akkor is, ha nem mellettem csapódnak le, hanem bennem törnek utat maguknak. Ami ráviszi az otromba ólom darabokra a gondviselés verőfényét, az a mi hitünk. A hitetlen azt mondja, hogy nem gondviselés, hanem véletlen. Ám legyen véletlen ; — de a hit még a véletlent is körülaranyozza az élet iránti hála sugár fényével s ha a szívben megjelenik ez a csudaszép lelki virág, a hála, akkor már lefátyolozott hittel van dolgunk. Sokkal több hit van a világban, semmint kezdik ismerni azt, hogy a rabszolgának szabaddá léteiét megkönnyítsék ; kiemelik a rabszolgát a lelketlen tárgyak sorából s megadják néki a lelkes személyiség természetes jogait. Az egyház azután tovább megy. Lassanként szembe helyezkedik az államok hivatalos felfogásával. Amig ugyanis az államok még mindig hajlandók a rabszolgát lelketlen dologként kezelni, addig az egyház már kifejezetten emberként bánik vele. Megnyitja előtte a templomot, temetőt; házasságát ép olyan szabályok szerint bírálja el, mint a szabadokét; temetkezési helyét, sírját ép olyan védelemben részesíti, mint a földesurét. Sőt tovább is megy az egyház. A bűnbe esett rabszolgát védelmébe veszi a kegyetlen állami ítélkezéssel szemben s kivívja annak tételes jogi elismerését, hogy ha a halálra üldözött rabszolga az egyház területére (templomba, temetőbe vagy papiakba, asylumba) menekült, akkor őt halállal büntetni többé nem lehetett. Aki rabszolga szülőtől született, annak sorsa meg volt pecsételve; az rabszolga maradt, akármilyen kiváló tehetségekkel áldotta is meg a Gondviselés. A rabszolga-gyermek előtt zárva volt az érvényesülés, a feljebb emelkedés kapuja. Az egyház volt ezen a téren is az úttörő. Áz egyház volt az egészséges demokráciá előgondolnánk. Csakhogy lefátyolozott, rejtett, sokszor tagadott istenhitek. Más a nevük más a születésük, mégis hit a lényegük. A gondviselés és a véletlen nem oly ellentétek, melyek között áthidalás nem volna. A hit az áthidalás, mely még e véletlent is a jó Isten atyai kezébe teszi le. A véletlenből fakadó hála érzete az öntudatlan hithez, lefátyolozott hithez, mig a gondviselés iránti hála öntudatos istenhithez vezet. Az Ur Jézus Krisztus az élethalál harcban küzdő létben mindenhol fölismerte a gondviselést. Számára véletlen nem létezett, Még a keresztet sem tartotta a bűn vélet- lenségének, hanem Isten gondviselésének. Nekem is utána kell indulnom. A halál közelségben eltöltött perc után vágyom az Éiet közelségére. Istenben az élet, az örök Élet. A HARANGSZÓ perselyébe befolyó pénzen ingyen példányokat küldünk táborba. kórházakba. Adakozzunk néhány fillért erre a célra!
