Harangszó, 1917

1917-03-04 / 10. szám

1917. március 4.

den ?. . ., hogy a direkció tagságot , felajánljuk tanító urnák.

A tanító egy percig hallgat, de mozdulatlan arcán meglátszik, hogy nem habozik.

— Köszönöm az urak jóakaratát, | — mondja azután lassan, megfontoltan,- de az állást nem fogadhatom el.

Qrünhut csodálkozásra görbíti a két karját.- Nem fogadhatja el?... Na, és miért? . Talán nem gondolt tanító ur arra, hogy az állás fizetéssel jár. Finom fizetés, gazdag fizetés! . . A mi bankunk senkitől sem kíván ingyen munkát, de még csak el sem fogadja. Ugy-e, Iván ?. . .

— Még a tanítói staliumot is érdemes lenne ott hagyni, higyje el, paedagogus ur! — mondja szárazon a mérnök s tovább szívja szivarját, de a füst-karikákon át éles tekintettel vizsgálja a tanító a:cát.

— Sajnálom, nem lehet. Köztünk elvi eJlentét van !

iQrünhut felkacag s otromba ha- hotázással csapkodja a combját.

— Elvi ellentét!... Elvi ellentét!... Sehr gut! . . Ez igazán pompás!

Hát persze van elvi ellentét! Én kereskedő vagyok, ő mérnök és ön tanító! Én izraelita vallásu vagyok, ő katholikus és ön . . No nézze, nem is tudom, hogy milyen vallásu!... De hát mind ez úgy is mindegy! A pénz az mindig, mindenütt pénz; annál nincs elvi ellentét! Zsidó pénz, keresztyén pénz, oláh pénz. magyar pénz! . . Minden mindegy! A pénz, pénz! . .

Sárosyt boszantja a hitvány morál, beszéd közben hevesen rázza a fejét. Mikor Qrünhut elhallgat, kurtán, szárazon csak ennyit mond :

— Nem vitatkozom, pedig az én meggyőződésem egészen más, hanem azt mégsem hallgathatom el, hogy az urak takarékpénztára olyan munkálkodást fejt ki, melyet mi nemze tünkre károsnak tartunk. Az oláhokat elvonják a magyar kultúrától, a magyar földet, magyar lelket oláh tulajdonná teszik. Hogyan mehetnék közéjük, hogyan adhatnám el pénzért a ielkemet ?. .

Qrünhut ideges sietséggel szól közbe

— Dehogy is adja el a lelkét. Közénk jön s legalább személyesen meggyőződik arról, hogy amit rólunk gondolnak, mindaz csak agyrém és ráfogás. Nem vagyunk mi veszedelmes emberek! Nem áruljuk mi el hazánkat, nem akarunk Oláhországot teremteni, esak eppen , ,

HARANQSZÖ.

— Nézze csak, tanító ur, — szól közbe fölényesen a mérnök, — én éppen a magyarság érdekéből tartom fontosnak, hogy ajánlatunkat elfogadja s igazgatásunkba belépjen. Mert miképpen tehet ön nagyobb szolgálatot a nemzeti ügynek? Ha kívül áll az intézeten s nem tud semmit, avagy pedig ha benn van az intézetben s nemcsak ellenőrizheti mindazt, ami az intézetben történik, hanem egyszersmind irányitólag befolyhat annak működésére.

Sárosy László arcán nem enyhül' a kemény vonás. Minden érvre a fejét rázza:

— Sajnálom, nem lehet!. . .

Az urak felállnak s kalapjuk után nyúlnak.

— Csak azután meg ne bánja, tanító ur, — mondja Qrünhut.

— Qazdag ember lehet a tanító ur, mondja kissé gúnyos éllel a mérnök, hogy ilyen könnyen kidobja az ablakon a százasokat! . .

Sárosy csak annyit felel: — nem tehetek másképpen ! . .

Alig tevődött be az ajtó, benéz az édesanyja:

— Él mentek?...

— El, mind a hárman!. . .

— Hiszen csak ketten voltak ? . .

— Hárman, anyám, hárman. A harmadik volt főztük a legveszedelmesebb : a sátán.

Azután elmondta anyjának a történteket s boldog volt, mikor annak ajkáról is csak a saját lelkiismerete szavát hallotta:

— Jól tettél, édes fiam !

Vacsora után Annuska libbent a

szobába. Mostanában gyakori vendég a tanító lakon, mindig ott duruzsol Sárosyné oldala mellett. Olyan, mint a tavaszi napsugár, világosság és melegség támad, valahová odatéved. Kisétálnak a közeli domboldalra s onnan nézik a csillagos eget. Ott van a fiastyuk, ott a nagy göncöl, ott a . Nézze, az a fényes csillag lehullt! Milyen sötét marad utána az ég! Csak egy csillag, millió ragyog még rajta kívül, de annak a darabka égnek ő volt az egv, az egyetlen, a fény. a világosság, az ítélet! .

ügy elszomorodnak, pedig csak egy csillagnak a lehullását látták.

Folytatjuk.

A világháború eseményei.

Derék német szövetségeseink állják szavukat. A kérhetellen buvár- hajóharc, amely február 5-én vette

77,

kezdetét nap-nap után beváltja azokat a reményeket, amelyeket hozzá fűztünk. Egymásután érkeznek jelentések elsülyesztett hajóóriásokról, a használatba visszavett régi vitorlásokról és apró halászbárkákról, amelyek bemerészkedtek abba a zónába, ahol a német tengeralattjárók tartanak őrt, hogy Angliát elzárják forgalmától. Az éles buvárhajóharc eredményét azonban nem is az elsülyesztett hajók száma teszi ki, hanem a sikerét inkább jelzi az a sok megszűnt hajójárat, amely az angol csatornán és az Óceánon keresztezte egymást. Lloyd-George, Nagy- Britannia miniszterelnöke a minapi nagy beszédében, amelyben kifejtette hogy a vfz alatti harc a legsúlyosabb csapás, ami Angliát érhette, megemlítette, hogy a forgalom milyen korlátozásával kívánja az elsülyesztett hajókkal elvesztett tonnatártaimat pótolni. Az angol miniszterelnök beszédének az volt az első következménye, hogy a lakosság Londonban megrohanta az élelmiszerüzleteket s összevásárolta mindazt, amit éppen lehetett. Az éhség fegyveréhez Anglia nyillőt! először ennek a világháborúnak a folyamán is és most jutott olyan helyzetbe, hogy maga kénytelen a legszélsőségesebb eszközökhöz fordulni, hogy lakosságát élelmiszerrel ellássa. A német tengeralattjárók biztató tevékenysége most már az angol tengerészeti vezéreket arra bírja, hogy a közvélemény tájékozatlanságban való tartása céljából nem is közli az elsülyesztett hajók nevét és számát.

A háború uj szakaszát 'jelenti a tengereken a sok hajó elmaradása. Magából Amerikából február eleje óta nem indulnak hajók és az ottani kikötőkben kétszázötven kereskedelmi gőzösnek kell vesztegelnie, mert a legénység nem akarja életét kockáztatni. Amerika és Németország viszonyában a diplomáciai szakítás óla nem történt változás.

Harc a tengeren.

A tengeralattjárók harcában az elmúlt napokban hét gabonát szállító hollandi gőzös esett áldozatul. A hajók holland tulajdonosai a német kormányhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy tizennyolc gabonával megrakott, angol kikötőben veszteglő hajójukat engedje át sértetlenül az elzárt területen. A német kormánynak erre meg volt a