Harangszó, 1917
1917-02-11 / 7. szám
Vili. évfolyam. 1917. február II. 7. szám. Előfizetési ára 36 számra közvetlen küldéssel 3 K 60 r, csoportos küldéssel 3 K. Kéziratok QYÉKÉNYES-re (Somogy megye), előfizetési dijak a HARANQSZÓ kiadóhivatalának KÖRMEND-re, reklamációk SZENTGOTTHÁRD*ra küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanító. TARTALOM: szm. Keserű elszántság.— Gazdag kalászok. — S. Jaeger u. B. 1.: A nagy isten és a kicsiny ember. — Epedö vágyak, eSengő fohászok. — Fábián Imre: A kisharangozó meg a nagyharang. — Vándor: Mennek a honvédek. (Vers) Záb- rák Gyula: Az erdélyi betörés. — Kapi Béla: A kötelesség útja. (Elbeszélés.) — A világháború eseményei. — Ország-Világ Keserű elszántság. Ennek a hónapnak elsején buvárha- jóink kíméletlenebb és élesebb harcot kezdtek az ellenség ellen. A központi hatalmak elhatározták és a semleges államokkal tudatták, hogy Angolország, Franciaország és Olaszország körül, valamint Egyptom felé egyes tengerrészeken minden tengeri forgalmat megbénítanak és kíméletlenül elsülyesztenek minden semleges hajót is, amely a zár alá vett országokba akar menni. Erre a félelmesen komoly és nagy felelősségű lépésre ellenségeink gőgös konoksága kényszeritette a mieinket, mivel emberséges békeajánlatunkat ridegen visszautasították és másként tudni sem akarnak a békéről, még csak szóba sem akarnak állni velünk, ha csak ők nem diktálhatják kedvük szerint a békét és elvakultságukban most is azokat a föltételeket hangoztatják, amelyeknek elérésére még a háború előtt szövetkeztek és készülődtek. Szerintük meg kell törni Németország erejét, el kell tőle venni El- szász-Lotharingiát és a keleti tartományokat ; gyöngébbé kell tenni Bulgáriát ; fel kell osztani Ausztriát és Magyarországot az itt lakó nemzetiségek és a szomszédnépek között, Törökországot pedig Európából kiszorítva szintén fel kell darabolni. Ilyen föltételek mellett nem maradt más hátra, minthogy tovább folyjon a harc, mert ezeket a német birodalmi kancellár szavai szerint „csak egy fejbe sújtott nép fogathatná el. “ A mi államaink mérsékletével szemben, a kik a sok győzelem mellett is kijelentették, hogy nem akarnak egyetlen népet és országot sem megsemmisíteni, mert nem mások meghódítására, hanem a maguk életének biztosítására voltak kénytelenek fegyvert fogni : ellenségeink rablási szándéka és embertelensége olyan kíméletlen és a békét visszautasító eljárása akkora megátalkodottságra és elbizakodottságra vall, hogy a békére tárgyalások utján nem számíthatunk; csak fegyvereink további diadalai és az itthon levőknek minden lemondásra kész kitartása győzheti meg őket, hogy minket megsemmisíteni nem lehet. Külügyminisztériumunk jegyzéke, amelyet a semlegesekhez intézett azt. mondja; „Késétii elszántsággal, de egyúttal azzal a bizonyossággal lépnek Ausztria-Magyarország és a vele szövetséges hatalmak a háború e következő komoly időszakába, hogy az oly eredményekre fog vezetni, amelyik az évekig tartó küzdelmet végleg eldöntik. “ A német birodalmi kancellár ugyancsak keserű elszántsággal jelenti ki: „Kihívtak bennünket a végsőig való küzdelemre. Latba vetjük minden erőnket és győzni fogunk. “ A kíméletlenebb, keserű elszántsággal kezdődő harcnak célja az, hogy a győzelem s vele a béke eljövetelét gyorsabbá tegye. Mindenki érzi a harcban is, itthon is, hogy a szomorúságot már a keserűség váltja fel. Megkeserednek a szivek a hosszú szenvedés alatt és keserűséggel gondolnak azokra, akik még most sem teltek be a vérontással. A lelkesedés, vagy fásultság helyét végső elszántság foglalja el, mert mindenkinek éreznie kell, hogy ezer éves hazánk és nemzetünk életéről, vagy haláláról van szó. Ellenségeink közre fogott, halálra szánt vadnak tartanak bennünket. De még a leg- jámborabb vad is elszántan fordul
