Harangszó, 1917

1917-01-28 / 5. szám

Vili. évfolyam.

1917. január 28.

5. szám.

VALLÁSOS NÉPLAP.

Felelős szerkesztő és kiadó Szalay Mihály gyékényesi ev. leik.

Társszerkesztök: Czipott Géza, Németh Károly és Zongor Béla ev. lelkészek.

Előfizetési ára 35 számra közvetlen küldéssel 3 K 60 f, csoportos küldéssel 3 K. Kéziratok OYÉKÉNYES-re (Somogy megye), előfizetési dijak a HARANQSZŐ kiadóhivatalának KÖRMEND-re, reklamációk SZENTQOTTHÁRD-ra küldendők. Előfizetést elfogad minden ev. lelkész és tanító.

TARTALOM: Szalay Mihály: Esti számadáskor. (Vers.) — Novák Rezső: Az édesanya és a gyermeknevelés. — Gazdag kalászok. — II. Vilmos. — Szalay Mihály: A tréfa. (Elbeszélés.) — Bibliai kérdések. — Tudnivalók a hadifoglyok hozzátartozóik

számára. — A világháború eseményei. — Ország-Világ. — Persely.

Esti számadáskor.

— És történik úgy is némelyik esteien: Nyugodt, mint a gyermek, lelkiismeretem, Mert napom órái nem vesztek el tőlem: Munkátlan nem talált egy sem heverőben: A bűnt nem kerestem, henyén nem is

[vártam,

ha jött, ha szóit, véle alkuba sem álltam. A nagyok kegyéért hitszegő nem voltam; De megláttam, aki kesergett a porban; 9olt szivem résztvevőn fölébe hajolni, Tudtam bús leikéhez vigasztalón szólni, Kenyeret osztottam, könnyet letörültem, Az örvendezővei örömest örültem.

Ha buzognom kellett a mások javáért, Az volt a sürgősebb, a magamé ráért. Kész voltam engedni, ha ki engem bántott: De védtem hiven a tiprott igazságot, Szépitém a földet: a bűnt, gyomot tépve 5 nemes, tiszta plántát ültetve helyébe.

így történik meg, hogy némelyik esteien Békével jutalmaz íelkiismeretem.

— S ilyenkor szivemben nagy imádság

[támad;

Megáldok valahol egy alacsony házat, Abban a kis házban két egyszerű embert: Mindig jóra intő apámat, anyámat!

SZALAY MIHÁLY.

Áz édesanya és a gyermeknevelés.

Irta: Novák Rezső.

Mindnyájan az édes családi otthon melegében nőttünk fel, onnét hoztuk első emlékeinket, tapasztalatainkat, ott tanultuk meg édesanyánk nyelvét, ott tanultunk meg Istenhez imádkozni, szüleinket, rokonainkat, embertársainkat ott tanultuk szeretni, tisztelni, megbecsülni. Természetes tehát, hogy felnőtt korunkban is hálás kegyelettel, gyengéd szeretettel gondolunk szüléinkre, akiknek Isten után legtöbbet köszönhetünk. Szeretetünk különös melegséggel az édesanya alakját öleli körül, aki életet adott, táplált, gondozott, védelmezett, még a széltől is óvott, nehogy betegség törjön reánk, aki mindig a pártunkra állott, ha a szigorú tekintetű édesapa elől őhozzá menekültünk. De nemcsak gyermekkori emlékeink vésik szivünkbe az édesanya nevét, hanem az az őszinte tisztelet és elismerés is, amellyel neki adózunk odaadó és önfeláldozó munkájáért. A szerető férjjel együtt küzd, fárad, lemond, nélkülöz, aggódik, sóhajtozik, imádkozik, csakhogy jóléttel vehesse körül családi tiizhelvét

s biztosítva lássa gyermekeinek jövőjét. Az ő feladata az otthont kellemessé, a megelégedés, a boldogság tanyájává varázsolni, az ő vállára nehezedik a gyermeknevelésnek legnehezebb része, az ő szivét járja át legelőször áz aggodalom, a rettegés, ha gyermeke megbetegszik, az ő fájdalma a legnagyobb, ha a becézett gyermeket, a család reménységét elragadja a halál.

Az édesanya fájdalma és szomorúsága a legnagyobb most is ezekben a nehéz megpróbáló napokban, amikor a férj messze szeretett családjától az otthonlevőkért küzd, szenved, vérzik, meghal, az édesanya, a hű hitvestárs pedig ezalatt kétszeres, sőt háromszoros munkának hordozza a terhét. Nem elég a mindennapi kenyérért folytatott nehéz harc, a folyton emelkedő drágasággal, uzsorával való küzködés, a gyermekekre való felügyelet, azoknak ruházása, — ehhez járul a folytonos kétség, aggodalom, reszketés a távolban levő férjért, gondos családapáért, aki mig az ellenséggel vív nehéz élet-halál harcot, talán nem is gondolja, hogy a hitvestársnak, a jő édesanyának a fel-