Harangszó, 1917

1917-11-18 / 30. szám

1917. november 18.

HARANGSZÓ.

245.

Koczó gazda levele.

Megjött, ugy-e, a mi fecskénk, Harmadszor is, Boldogasszony napjára?! Rágondol-e néha még a Kérges-kezű, nótás-kedvü gazdára?... Kérdi tán a gyerekektől?...

Meg ne mondják, hogy az apjuk hol Vigasztalni ideszáflna, [maradt!,,. 5 féltem azt a csicsergő kis madarat..,

S minden, ugy-e, be van vetve?!.,. Magyar asszony Így gondol az urára I Görnyed estig. Nem megy táncba,

Nem tékozol cifra, úri ruhára.

Nem kell annak pirosító:

Hisz’ a hajnal pírját arcán felejti; Hazája is tudja rója;

Nélküle a hős a puskát elejti,..

Hát a falu, árvaságra Otthon maradt, legkisebbik harangja, Ugy-e, hogy az ágyúba gyúrt, Káromkodó harangokat siratja?!... Vagy tán csak azt panaszofja Örökké az igazságos egeknek :

Valahol az idegenben

Megint szegény magyar bakát temetnek...

FERKE ÁGOST.

Jóska záloga.

Elbeszélés. Irta: Csite Károly.

Jóska a mezei tagút szélen kötélen vezetve legeltette üszőjét. Vasárnap volt az idő, s a nap már elrejtőzött a nyugati ég alján a felhők mögé, s káprázatos színváltozásokat hozott létre a felhősávokon. Ámde Jóskát nem ez érdekelte. Sürü lombos, gyümölcsfák közé rejtőzött faluja felé tekingetett minduntalan, sóvár szemekkel, honnét utcán játszó vidám leányok és legények játékdalát elhozta hozzá a szellő. Ez vonzotta őt is be a faluba a játszók közé, s már-már megindult volna, de a mint a szorgosan legelésző kis állatkájára tekintett, maradt tovább. Kis üszője, zsellér-kunyhójuk egyetlen kincse iránt való szeretete nagyobb volt minden más vágyakozásánál

Verejtékes munkája árán szerezte, mint kis borjut. Mily nagyot nőtt már azóta ! Két év múlva tán szaporít is. Tej is lesz a háznál, borjú is, s azt is felneveli: lesz akkor egy pár igavonó marhája Majd Isten segedelmével szekeret, ekét, boronát is szerez hozzá. Földet pedig bérbe vesz föl. Hej, mily boldogság is az, ha valaki a saját állatjaival szánthatja az édes termőföldet! És akkor minden bizonnyal a lányok is többre

becsülik s ő is jobban megnézheti, hogy kit válasszon élettársának.

Mig Jóska igy átkötözte képzeletét, szivét és szemét szép rózsaszínű pántlikával, Bimbó üsző kihúzta a kötelet kezéből, letért az útról s a dús buzavetést falta magába.

— Hohó, öcsém ! El ne aludj álló helyedben, mert megeszi ám a vetésem a kis tehenedet! — kiáltott reá egy dobásnyiról pipás Kis Mihály a szokottnál is jobb kedvvel. A szomszéd faluból jött, hová az idősebbik leányát férjhez vitték Annál volt látogatóban. Bizonyosan jócskán ivott a veje terméséből.

A pörge bajuszu, tömzsi legény ijedten kapott erre az üsző köteléhez s visszahúzta a lakmározót az útra s mentegetődzött, hogy épp abban a pillanatban, a mint félre tekintett, kapott állatja a vetésbe.

— No, sebaj, öcsém. Majd megszolgálod te ezt nekem. Ha másképp nem tudod, elveszed feleségül a lányomat ! — szólt hangosan, virágos kedvvel a falu legmódosabb gazdája.

— Hej, könnyen figurázik, Mihály bátyám, az ilyen szegény legénnyel!

— Már miért figuráznék veled, Józsi öcsém ! Hisz’u’ szeretlek, mintha fiam vóná.

— Figurázik ám. Tudom Istenem, bottal verne ki házából, ha meg met- ném kérni Juliska leái ya kezét.

— Ej, ej, öcsém, kinek nézel engem ?! — szólt méltatlankodva Mihály gazda. — Tudhatnád má’ hogy szívesen látok minden vendéget házamban. S ha én azt mondom, hogy odaadom neked Julcsámat feleségül, akkor úgy hihetsz szavamnak, akárcsak a papnak.

— Hogyne, úgy, a mikor az is vizet prédikál és bort iszik.

— No, no, igen hihetetlen vagy, öcsém I Pedig még nem adtam rá okot, hogy kételkedj szavaimban. Gyerünk hazafelé. Indítsd meg te is a gulyádat. Jóska az üsző szarvára tekerte a kötelet.

— Hajsz, hó, Bimbókám! - szólt szeretettel kis, jóllakott állatjára s megindította előttük a taguton.

— Hej, Mihály bátyám ! — sóhajtott egy kis reménytől megszálltán a legény — nem szeretem, mikor igy tréfál velem. Inkább szerezne egy hozzám való leányt, a kivel egy kis segítséget is kaphatnék

Pipás Kis Mihály ravaszul mosolygott kiviaszkozott vastag bajusza alatt, miközben hatalmas füstfelleget eresztett jól égő garasos szivarjából.

— Nem vagyok bolond, öcsém, hogy mást szerezzek, mikor nekem is van eladó lányom. Igaz, hogy kérő is van elég, de én annak adom Julcsát, a kit legjobban becsülök.

— Hát nem kergetne ki, Mihály bátyám, ha kérőbe mennék tisztességes házához ?

— Sőt, szívesen látlak, meg is vendégellek.

— Merné becsületszavát is adni rá ?

— Adom, öcsém adom I

— Isten áldja meg érte Mihály bátyámat! Meglátja, ha édes fia vóna, az sem becsülné meg jobban, mint én fogom.

— Majd meglátjuk. Végén pattan az ostor. Isten áldjon! Én erre, kertek- alja felé megyek haza, — búcsúzott a gazda. Jóska pedig ismét kézbe vette a marha kötélvégét s nagy boldogságában* oly gyors léptekkel indult meg kis kunyhójuk felé, hogy az üszőnek futnia kellett utána . . Sietségében nem is kötötte jászolhoz, épp hogy csak beeresztette az istállóajtón azaz tulajdonképp az istállóval szomszédos, pitvarra szolgáló konyhaajtón. Sötét is volt egy kicsit, de főleg az okozta a tévedést, hogy az esze nem járt egy utón a lábával.

Édesanyja az utcán, házelőtti sárból tapasztott pádon ülve tárgyalta a világ sorát a többi asszonynénémék- kel. Öt a szokott jeladásával, tudniillik erőltetett köhögéssel behívta a szobába.

— No, fiam, mi jót találtál ?

— A világ legnagyobb szerencséjét találtam meg, édesanyám ! De pszt! Nincs itthon a Kati néni ?

— Nem láttam elmenni hazulról. Itthon kell lennie valahol. Tán ittbent is van. Gyújts meg egy szál gyújtót, meg lehet annál is nézni. A lámpa- gyújtással még várhatunk egy kicsit.

Jóska édesanyja tanácsa szerint cselekedett s az a bizonyos Kati néni (árendás lakú társuk) csakugyan ott bent volt, az ágyára dűlve aludt, ha aludt Jóska épp a felől akart meggyőződni.

— Kati néni! Halja, Kati néni, alszik kend?

Kati néni azzal felelt, hogy hangos horkolásba fogott. Jóskát azonban nem tévesztette meg ezzel.

— Édesanyám, tulajdonképp nem engem kerülget a szerencse, hanem Kati nénit, (a horkolás már megszűnt.) Egy gazdag büki emberrel beszélgettem a mezőn, aki a vépi vásárra megy ökröket vásárolni. Azt mondta, hogy meghál a falunkban és tudakozódott Kati néniről, akit ő leányko-