Harangszó, 1917

1917-09-23 / 25. szám

1917. szeptember 23. HARANOSZÖ. 199. rositása csak megrendelésre történik, aján­latos az érdeklődőknek a megrendelést mielőbb megtenni. Megrendelések Baldauf Gusztáv ev. lelkész címére, Pécs (Baranya megye) küldendők. Reméljük egy evangéli­kus házból sem fog ezután hiányozni Lut­her mellszobra. Legszebb emlék. Vönöczkön Nagy Ká­roly (felső) elhalt szülei Nagy János és Farkas Terézia emlékére templomfentartási alapra 300 kor. adott. így marad fen áldás­ban, ércnél, kőnél értékesebben az igazak emléke. A „Bethánia“ nevű egyesület (Buda­pest Vili. Gyulai P.-utca 9.) a reformáció négyszázados jubileuma emlékére az apos­toli hitvallás második részének Luthertől való magyarázatát szép kivitelű fali mon­dásban adta ki, amely dísze lehet a szo­bának s az ott lakókat mindig figyelmezteti, hogy mit kell hinnünk Krisztusról. Ára 30 fillér, Tömeges rendelésnél 25°/o engedmény. Megrendelhető a Bethániánál. Itthonról. Véget ért a nyári időszámítás szept. 17-én ezen a napon ugyanis hajnali 3 órakor hivatalosan vissza igazították a vasúti ál­lomásokon is az előretolt órát és ezzel helyre áll a normális időszámítás. A gyufa ára legyközelebb ismét emel­kedik, a gyárosok ezt az anyag hiánya és a nyersanyag drágulásával indokolják. A must szállítása. A kereskedelemügyi miniszter utasította a vasutakat, hogy a szürethez szükséges hordókat gyorsan szál­lítsák és kíméletesen kezeljék. A must pedig becsesebb adománya egy jó feleség, akivel békességben élhetsz, akire rábízhatod minden vagyonodat, só't még testedet, lelkedet is. Igaz, hogy az én állásom meg is kívánja, hogy a feleségem házias, jámbor, vallásos és istenfélő legyen. De az is. S mondhatom, jobban szeretem, mint magamat és azt kívánom, hogy én haljak meg előbb, mint ő vagy a gyermekek.“ Ilyen szerető és ilyen kiváló női erényekkel ékeskedő feleség melett ki is ne találná fel a legnagyobb és legédesebb boldogságot! Hisz az a családi kör, melynek ilyen asszony az éltető lelke, már egy kész földi paradicsom. Nem csoda, ha Luther is vágyva vágyott e nyájas enyhelybe. Nem csoda, ha küzdelmeiben kifáradva ide tért csak megpiheni, felüdülni. Itt a gyöngéd hitves mellett, vig gyer­meksereg hangos zsivaja közben el­feledte a külvilág zaját, az élet ut­jain bőven termő szúró töviseket. Valahányszor csak e szentélybe lé­pett, mindig úgy érezte a költővel: „Itt enyelgő kis családom Közt van az én boldogságom; Künn borong bár a magasban, Itt örökké csillagos van.“ a soronkivül szállítandó küldemények sze­rint kezeltessék. Hadifoglyainknak Oroszországba ezentúl lehet olyan könyveket is küldeni, amik az 1913. év után jelentek meg, ha azok különben megfelelnek a cenzúra köve­telményeinek. — Itt említjük meg azt is, hogy a Hadifoglyokat Gyám. és Tud. Hivatal megbízásából nemrég utazott Pétervárra, Oroszországba, Huszár Andorine, vörös- keresztesnövér, alapítványi hölgy és ott fog maradni a dán követségnél a háború végéig, azért, hogy közreműködjék a leve­lezés megkönnyítése dolgában Oroszország­ban hadifogságban levő katonáinkkal, mivel általános a panasz, hogy onnét is nagyon lassan, vagy egyáltalán nem jönnek levelek s tőlünk sem oda. Az orosz kormány is hozzájárult Huszár Andoriné ott tartózko­dásához, mi pedig tevékenységétől jó ered­ményt várunk, mivel eddigi oroszországi utjai alkalmával is fáradhatatlan buzgalmat és ügyességet tanúsított ez a nemesszivü hölgy. Az ungmegyei faluk fölépítése. Ung- megyében nagyrészben elkészültek már az orosz betörés által földult községekben az uj lakóházak. Uzsokon 18 uj házat kaptak a rutén lakosok, Fenyvesvölgy, Határhegy, Kiesvölgy, Hajasd és Havasköz községben 36 lakóházat melléképületekkel kaptak a lakosak. Patakófalun 22, Patakujfalun pedig 18 lakóház fog e hó végére fölépülni. A burgonya rekvirálása. Hivatalosan elrendelték az idei burgonyatermés zár alá vételét. A termelő házi és gazdasági szük­ségletére, külön rendeletben meghatáro­zandó mennyiséget visszatarthat a többivel azonban nem rendelkezhetik szabadon, kivéve, ha olyan vevő jelentkezik, akinek a hatóság vásárlási jogot adott. A nem termelő a községi elöljáróság által kiállított igazolvánnyal bármely községben vásárol­hat annyi burgonyát, amennyire ki van állítva az engedélye. A burgonya maximális ára, étkezési burgonyánál, sár-és földmentes állapotban, legalább tyúktojás nagyságú métermázsánként 22 kor., a nem étkezési burgonyáé 20 kor, ebbe az összegbe bele van értve a termelőhelytől a rakodóállo­másig való szállítás és a vasúti kocsiba való berakás költsége is, ezen árak nov. 30-ig érvényesek. A burgonyakészletek fö­löslegét közszükségleti célokra igénybe veszi községekben a járási főszolgabíró, városokban a polgármester. Burgonyát csak szállítási igazolványai leltet szállítani. A re adelet megszegése 6 hónapi elzárással büntethető. A kit két évig halottnak hittek. Idősb Tremmel Gottlib városi börtönmestert még 1915-ben hivatalosan értesítették, hogy a 76. gyalogezredben szolgált hasonló nevű fia Sztari-Tuziczénél hősi halált, halt. Az ezredparancsnokságtól érkezett jelentést a Vöröskereszt is megerősitette. Ifjabb Trem­mel Gottlibot elsiratták és vagyonát köz­jegyzőileg testvérei nevére íratták. Most azután augusztus 24-iki kelettel id. Trem­mel a Vöröskereszttől azt az értesítést kapta, hogy fia Petropavlovszk Akmolinszk- ban van hadifogságban és egészséges. Az ország dolgáról. A képviselőház szept. 12-én tartott ülésén mutatkozott be a Wekerle kormány. Wekerle miniszterelnök programbeszédében kijelentette, hogy az uj kormány teljes egészében átvette az Eszterházy kormány programját és ennek a programnak főpontja a választójog, mely az egész kormány lét­alapja. Teljes igyekezettel fog munkálkodni a kormány az ország demokratikus átala­kításán. Az uralkodó eszme a demokrácia és mivel a demokrácia nem csupán a vá­lasztói jogban nyilatkozik meg, minden közintézményünket közelebb kell hoznunk a nép leikéhez. — Nagyon fontosnak tartja a kormány a rokkantak, özvegyek, árvák ellátását, a hadisegélyek rendezését, a köz- alkalmazottak háborús segélyének föleme­lését, az anya- és csecsemövédelem, a köz- egészségügy, betegsegélyezés, balesetbizto- sitás és munkásvédelem fölkarolását. — Különös súlyt helyez a kormány — mondja Wekerle — a népoktatás és birtokpolitika kérdésére. A birtokpolitika terén oda kell törekedni, hogy a föld saját kezünkön maradjon, mert akié a föld, azé az ország. — Pénzügyi helyzetünket olyan bevételi forrásokkal kell javítani, amelyek, ha a kiadásokat nem is, de a folyton emelkedő kamatterheket fedezik. — Kijelentette a miniszterelnök azt is, hogy magunk fogjuk egész szénszükségletünket fedezni, szén- termelésünk fokozásával. — Végül megem­líti Wekerle, hogy szövetségeseinkkel hü, megértő együttműködésben harcoljuk végig ezt a ránk kényszeritett háborút és egyek leszünk a tisztességes béke megkötésében is. A miniszterelnök után a harctérről haza­érkezett gróf Tisza István beszélt. Örömé­nek adott kifejezést, hogy külügyi kérdé­sekben a miniszterelnökkel egyetért. Béke akkor lesz — mondja gróf Tisza — ha ellenségeink belátják, hogy hiába való minden erőfeszítés. Áki ma békét akar, összeszoritott fogakkal verekedjék az utolsó csepp vérig és igyekezzék meggyőzni az ellenséget, hogy a magyarnemzetet legyőzni nem lehet Itt említjük még meg, hogy a hadise­gély, fölemelésének dolgában folynak az előkészítő munkálatok. A kormánynak az a szándéka, hogy a pénzügyminiszternek a hadisegélyre vonatkozó tervezetét szakfér- fiakbó! alakítandó bizottság elé terjeszti. A hadisegély fölemelésére vonatkozó intéz­kedés valószínűleg nem mint törvényjavas­lat, hanem mint kormányrendé et fog meg­jelenni. A nagyvilágból. Meghalt a bolgár királyné. A nemes szivéről világszerte nagy népszerűségnek örvendő bolgár király felesége hosszas be­tegség után meghalt. Az elhalt királyné Ferdinánd bolgár király második felesége volt. Népének szerető édes anyja. A németek Hindenburg tábornagynak 70. születésnapjára nagyösszegii adományt fog átnyújtani azzal, hogy ezen Hindenburg- alap kamatainak hovaforditása dolgát ő határozza meg. A német császár Rigába utazott leg­utóbb, ahol a katonaság és a lakosság örömujongással üdvözölte, a zászlókkal és virágokkal földiszitett utcákon. A csá­szár beszédett intézett a katonákhoz, ki­emelte érdemeiket, méltatta kiváló teljesít­ményeiket. — Riga város tanácsának a császár százezer márkát küldött a szegény lakosság fölsegité-ére. Vilmos császár unokája. Cecília, né­met trónörökösnének Potsdamban kisleánya született. Az újszülött hatodik gyermeke a trónörököspárnak. A király megkegyelmezett dr. Adler Frigyesnek, aki a múlt őszei gróf Stürgh osztrák miniszterelnököt Bécsben agyonlőtte.

Next

/
Thumbnails
Contents