Harangszó, 1917
1917-08-26 / 23. szám
1917. augusztus 26. HARANGSZÓ. 179. Apróságok az életből és a történetből. Gyűjti s írja: Kiss Samu. Egy lelkész megkapó prédikációt tartott a mennyországról. A következő napon találkozik az utcán egy gazdag ismerősével, aki igy szólt beszélgetés közben hozzá : »Nagytiszteletü uram, tegnap igen szépen beszélt a mennyországról ; de azt nem mondta meg, hogy hol találhatni « »Igen örülök, válaszolt a lelkész, hogy a mulasztást most kipótolhatom. Épen egy vérszegénységben szenvedő özvegy-asszonytól jövök, aki itt és itt lakik. Lázas betegen fekszik, mellette a másik ágyban két beteg gyermeke; nincs szegényeknek semmi élelmiszerük. Ha oda megy ön s erősítő, tápláló eledelt visz nekik és azt mondja : kedves asszonyom, ezt a Jézus nevében hoztam; s azután elkéri a bibliáját s abból a 23. zsoltárt olvassa előtte: »Az Ur az én pásztorom; nem szűkölködöm...« s vele együtt imádkozik, akkor meg fogja látni a mennyországot. Vagy ha nem, megtérítem minden költségét.« Másnap, mikor újra találkozik a hívével, az mindjárt azzal kezdi: »Láttam ám a mennyországot s tizenöt percig benne is voltam.« * sőt a szentek koronájával. Április 16-án délelőtt érkezik Wormsba, kétezer főnyi tömeg tolong az utcán. Mikor leszál kocsijáról azt mondja : Velem lesz az Isten! Másnap délután a csődülettől tartva, kerülő utakon kisérik a császár szállására a püspöki palotába. Hosszú váratás után beeresztik a terembe. Közepén mennyezet alatt ült a császár, mellette testvére, a későbbi magyar király Ferdinánd és a pápai követ Ale- ander, választófejedelmek, érsekek, hercegek püspökök, mintegy 200 főből álló ragyogó, pompás gyülekezet, köztük a nagy magyar törvénytudós Verbőczy István. Luther zavartan mosolyogva lép be fekete barátcsuhájában, s alig lehet hallani szavát, mikor egynapi gondolkodási időt kér tanainak visszavonására. Április 18-án este 6 órakor, fáklyafénynél mondta el beszédjét, először latinul, azután németül. »Ha csak a szentirás vagy más világos érvek által meg nem győzétem, — mert én sem a pápának, sem zsinatoknak nem hiszek, mivel nyilván való dolog, hogy azok nem egyszer tévedtek s egymásnak Büchsel hires berlini prédikátor emlékezik meg több kiadást ért »Élményeiben« egy emberről, aki a háborúban gyógyulni nem akaró, nyitott lábsebet kapott. Miatta igen sokat kellett szenvednie. Szenvedése azonban az Istenhez való megtérést eredményezett nála. Egész váratlanul, hirtelen begyógyult aztán a sebje. Az ember ismét dolgozhatott, járhatott-kelhetett, mint mások. De az egészséges napok örömét nem birta meg: a vallás iránt közönyössé, majd könnyelművé kezdett lenni. Hosszabb idő múltán megint kiújult a seb. S amikor Büchsel egy Ízben találkozott vele, az derűs arccal, szinte boldogan újságolja neki: »A régi jó barát itt van újra, az Isten nem feledkezett meg rólam, nem engedte, hogy a bűnbe elmerüljek. Mert jobb béna lábbal a »keskeny utón« járni, mint egészséges lábakkal a »széles utón« futkosni.« * Egy orvos irta végrendeletében a következőket: »Életemben vallási téren semmi sem tett rám oly mély benyomást, mint a haldoklás percei. A hitetleneknél vigasztalhatatlanságot, félelmet és kétségbeesést tapasztaltam. Még aránylag erős lelkek is hideg, fájdalmas megadással halnak meg. Nyugodtan s az öröm bizonyos érzetével csak keresztyének tudnak meghalni.« ellentmondottak, — én pedig az általam felhozott Szentirás által vagyok meggyőzve s lelkiismeretemet Isten igéje tarja fogva. Semmit vissza nem vonhatok és nem is akarok, mivel nem jó, nem tanácsos dolog a lelkiismeret ellen cselekedni. Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen. Amen !« A császár még megkérdezte, hogy azt mondta-e, hogy a zsinatok tévedhetnek. Luther azt felelte, hogy nyilvánvaló, hogy zsinatok tévedtek. Erre a császár felállt azokkal a szavakkal: elég volt. Luther két katona kíséretében hagyta el a termet. Az Istenben gyökerező lelkiismeret megállott a császár és a pápa emberi tekintélyével szemben. Április 26-án Luther elhagyta Wormsot, május 8-án kiállították ellene, mint a pápától elátkozott eretnek ellen a birodalmi átokról szóló rendeletet, melyet a császár május 26-án aláirt. Luthert ekkor már akárki büntetlen megölhette. Azonban a rendeletet nem lehetett végrehajtani: Luther eltűnt. Haza felé útjában benézett rokonaihoz Mórába, Eisenach mellett, s mikor innen tovább akart * Wesley Jánosról, a methodista felekezet alapítójáról beszélik, hogy egyszer különös álmot látott. Azt álmodta ugyanis, mintha a pokol bejáratánál állana. Bekopogtat és tudakozódik, kik vannak ottbenn. »Vannak-e itt katholikusok ?« »Vannak, volt a válasz, még pedig sokan.« Tovább kérdezi: »Vannak-e lutheránusok?« »Vannak sokan.« »Reformátusok?« »Igen sokan.« »Hát metho- disták?« »Ázok is sokan.« Megdöbbenve különösen ez utolsó felelettől, hogy még a saját hivei közül is oly sokan vannak a pokolban, tovább megy utján ; s egyszer csak a mennyország bejáratához ér. Itt is bekopogtat s reménykedve kérdi: »Vannak-e itt methodisták ?« »Nincsenek«, volt a válasz. »Reformátusok?« »Nincsenek.« »Lutheránusok?« »Nincsenek.« «Katholikusok?« »Nincsenek.« »Hátakkor miféle emberek vannak itt?« »A felsorolt elnevezésekről, hangzik a felelet, mi itt semmit sem tudunk. Mert itt csak Krisztus követői vannak minden népből és nemzetségből nagy számmal.« * Egy keleti mese beszéli, hogy egy bukott angyal a mennyország ajtaján kopogtatva, visszafogadásáért könyör- gött. Á válasz az volt: hogyha valami becseset, a menny számára méltót utazni, május 4-én katonák támadták meg, elrabolták és Wartburg várába vitték, oda, ahol magyarországi szent Erzsébet ölében a legenda szerint rózsává változott a kenyér. Erről a menedékről Bölcs Frigyes gondoskodott számára. Tiz hónapot töltött itt Luther, György lovag néven. Nem vesztegette itt sem idejét. Egyéb iratokon kívül Wartburg várában készült el az Ujtestámentom német nyelvű fordításával, mely 1522 őszén jelent meg nyomtatásban; az ára másfél forint volt »egy lónak az ára«, s mégis minden példány elfogyott, ugyanabban az esztendőben még egy második kiadást is kellett belőle rendezni. (A teljes Luther-féle német bibliafordítás 1534-ben jelent meg). Wittenbergben ezalatt a tiz hónap alatt különösen kezdtek a dolgok alakulni. Az egyházi és birodalmi átok után Luther követői nehéz helyzetbe jutottak. Luther nem volt közöttük, s igy maguk cselekedtek, amit tudtak. Eltörölték a papnőtlenséget, amit Luther már régen követelt; Karlstadt Karácsonykor mindkét szin alatt kiszolgáltatta az úrvacsorát, de
