Harangszó, 1917

1917-04-06 / 15. szám

1917. május 6.

HARANQSZÓ.

117.

— Itt vagyok, édes anyám! — hangzott a felelet az eperfa tetejéről, ahol Qergő lakmározott.

— Qyere le, fiam, angyalom ! A biróné asszony jött érted, hogy menj a birő úrhoz. Egy német levelet kell megmagyaráznod neki, — hivta az édes anya a fiát szeretetteljes hangon.

— De én csak akkor tudok ám németül, ha az eszem kerekét előre megkenegetem valami jó édes musttal ! — kiáltott Qergő a fáról.

— No, abból nem lesz hiány, Qergő fiam, csak gyere azonnal! — biztatta Panna néni.

— Akkor hát megyek, — mondta Qergő legényke s lekuszott a fáról. Pár perc múlva már kezében volt a biró udvarán a német irás, de nem annyira az írásra, mint a pince ajtóra pislogott, hogy mikor jön Panna néni a jó musttal?

— No, Qergő öcsém, hadd halljuk hát, milyen huncutok a csehek? — biztatta Varga András Qergőt.

— Előbb hadd kóstoljuk meg, milyen édes a magyar biró mustja, — mondta Qergő ravaszul, látva, hogy Panna néni felbujt a kulaccsal a pincéből.

A kulacs tehát erre Qergő szájához vándorolt.

— Hej, nagyobb igazság van a teli csutorában, mint ebben az irkafirkában, — mondta Qergő nagyot nyújtózkodva s megvetően pislantott az Írásra.

— Nini 1 — kiáltott fel aztán. — Hisz ez nem is németül van, hanem franciául.

— Igazán ? — csodálkozott Varga biró, valamint Pánna néni is.

— Igaz biz’ a, ha én mondom! El kell hivni a Szűcs Jóskát. Eleget dicsekedik, hogy ért ő németül és franciául is. Mutassa meg most hát, hogy mit tud?

Panna néni erre elsietett az alszegre, a híres Szűcs Jóska csizmadia legényért, aki múlt tavaszon került haza széles a világ vándorlásából. Bejárta az egész Magyarországot, útba ejtette a nagy Németországot és a franciák fővárosát is. így mesélte ugyanis Szűcs Jóska, de akadtak többen a faluban, akik azt állították, hogy nem volt messzebb ő kelme a szomszéd vármegyénél. Hogy mi az igazság itt, azt én nem tudom, majd elválik a francia irás olvasásánál.

— Szerencsére otthon találta Panna néni s Jóska felugrott azonnal a háromlábú székéről, felgyürt ingujjban sietett a biró ur portájára.

Hol az a rongyos irka-firka? Elolvasom én, ha az ördögtől származik is!

— Én pedig nem sajnálok tőled egy pár korty jó mustot. Itt is már a csutorában, — biztatta Varga biró ur az elbizakodott legényt.

Szűcs Jóska a világlátott csizmadia legény, megvetően tekintett az írásra s a jelen voltak már azt hitték, hogy ez hát kivágja azornal a rezet, akarom mondani egy szuszra elolvassa az idegen írást.

— Hát izé, no, mi is ez ? — vitte most közel a szeméhez Jóska az irást.

— Polákul van az neked pajtás. Annyit sem értesz franciául, mint a kanász szamara. Annak az »iá« kiáltását legalább megérti a magyar is és a francia is, — jegyezte meg Qergő.

— Hát izé, nem is tudom, mi lehet ezzel az írással ? !. . . De hisz, mint látom, nem is franciául van az irás, hanem németül. Nesze, Qergő, olvasd el te, hisz cserébe voltál a németeknél, kapott észbe Szűcs Jóska.

— Ha németül van, akkor csak olvasd el, testvér, magad, hisz eleget dicsekedtél vele, hogy az egész Németországot bejártad s úgy beszélsz németül, akárcsak a vízfolyás, — hárította el Qergő magától a súlyos feladatot.

— Vagy igaz, még sem németül van, hanem ángliusul. Ángliusul pedig nem tudok. Átakartam ugyan a franciáktól az ánglusokhoz is menni, de nagy fogfájásom volt akkor, amiatt lemondtam a további útról, — fordított a szaván Szűcs Jóska s vissza adta az iratot a bírónak.

Varga András ismét nagyon csóválta a fejét. Jóllehet kételkedett már a tudós legények tudományában.

— Nohát majd magam járok a végére, hogy mi van ebben a né-j metből franciává, franciából ánglius- sá változott levélben ? — dörmögte bosszúsan s a kertekalja felé indult.

Hová megy, András bátyám ? — kérdezte tőle Gergő meghökkenve.

— Oda, aki ángliusul is tud. Azt hallottam, hogy a báró kisasszonynak most ánglius nevelőnője van.

— Ne fáradjon vele, András bátyám, elviszem én az ánglius kisasz- szonyhoz, — ajánlkozott Qergő s gyors léptekkel tűnt el az írással a kertekaljánál.

Ámde Qergőt nem a kastély felé vitte az útja, hanem csak az Izsák bácsi boltjáig.

— Botos ur, egy német irást hoztam, kiváncsi vagyok, hogy kend is

mit olvas ki belőle? — szólt az öreg boltoshoz.

— Tyü, ez egy parancs a község bírónak, a becirker úrtól, aki most a szolgabiró ur helyett uralkodik, hogy rögtön menjen elébe, jelentést tenni a községről, — magyarázta Izsák bácsi szörnyű ijedt ábrázattal.

— Csakugyan igaz, én is ugyan ezt értettem belőle. — helyeselt Qergő. Ment vissza azonnal a bíróhoz.

— No, mit olvasott ki az ánglus kisasszony az Írásból? — kérdezték tőle mindannyian.

— Színét se látta az ennek az Írásnak, mert ez sem nem ánglus, sem nem francia, hanem német irás, még pedig szigorú parancs az uj német szógabirótól, hogy András bátyám minél előbb megjelenjen előtte, — mondta Qergő nagy fontoskodó hangon.

— Hát ki olvasta el ? — kérdezte Varga biró.

— Az, aki tud németül, mint jó magam ! — ütött Qergő büszkén a mellére. — Előbb csak azért nem olvastam el, hogy megtudjam a való igazságot, melyikünk tud jobban németül? Én-e vagy a Józsi, aki bejárta az egész német és francia országot — álmában ?

Szűcs Jóska irult-pirult szégyenében.

— Hadd nézzem meg mégegyszer azt az irást! — mondta erősen ösz- szehuzott szemöldökkel.

Kezébe adták ismét az iratot, mire nagy igyekezettel olvasta magában, azaz mutatta, mintha olvasná, mert hát reperálni kellett valamit a nagy kudarcon.

— Igaza van Gergőnek. Csakugyan az van az Írásban, amit ö olvasott ki belőle. Előbb persze azért nem tudtam elolvasni, mert megforditva adták a kezembe, mondta Jóska bi- cegetve a fejével.

— Elhisszük, Józsi, el bizony, ha te mondód. Hanem majd a csutorát is lefelé fordítva adom a kezedbe, ha már én ugyanis kiolvastam belőle a magyar igazságot, — mondta Qergő mosolyra derült arccal kapva két kézre a kulacsot.

Pünkösdi üzenet.

Nap-nap után közeledünk az áldott pünkösdi ünnepek felé. Az a kívánságunk, hogy amidőn idehaza mindnyájan érezzük újból a fenséges ünnepek alkalmával az erőnek és a vigasztalás isteni lelkének szárnyalá