Harangszó, 1917
1917-04-22 / 14. szám
HARANQSZÓ 109 Kis Varga János 9-es közhuszár külön példaszója, amit még egykori civil korában vallott, de aminek igazságát a zsinóros dolmány alatt se tagadta meg. Itt bizony ép ez idő- tájt úgyis kevésszer lakhatott iól a lováról leszállított nyalka huszár, hogy egy darab száraz kenyeret ráadásul jóízűen el ne fogyasztott volna. Azért érkezett rosszkor a ládika, mert épen akkor kapta a parancsot, hogy harmad magával járőrszolgálatra indul. Csak ép annyi ideje volt, hogy a ládika fedelét felfeszitette, a kolbászt egy darab fehér cipóval együtt belesülyesztette a kenyeres zsákba, azután indultak is. Feladatuk az volt, hogy az előttük elterülő berket felderítsék, mennyire vannak benne az oroszok. Amint a berekben jó távolságra előrement a kis csapat, a muszkák ottlétének világos nyomait látták, de muszka sehol nem volt látható. Közvetlen előttük egy kis magános házikó állott, tőlük balra meg egy különösen sürü bozóttal fedett magaslat. Mivel már nagyon is eltávolodtak csapatjuktól, az őrjáratot vezető káplár másodmagával a bozótos magaslat felé indult, Varga Jánost pedig utasította hogy a házikó környékét különösen alaposan kutassa át, azután várjon reájuk, ha pedig gyanús neszt hall, vigyen hirt a csapatnak. Néhány óráig mindenesetre ott maradjon, a házikó igen alkalmas a figyelésre. Varga János megfelelt a parancsnak. Átkutatta a házikó környékét, de nem talált semmi gyanúsat. Csend volt mindenütt, csak időközönként zavarta néhány madárfütty a berek csendjét. Mint, aki dolgát jól végezte betért a házikóba. Asztal is volt benne, székek is körűié, mintha -a gazdát minden pillanatban visszavárná. Elővette a kenyeres zsákját, asztalra rakta belőle a sok gyönyörűséges portékát. Feledett muszkát, berket, berek közepén levő házikót, csak a kolbászt látta, meg a drága fehér cipót, amit hii élete párja saját maga dagasztott, saját két kezével. Élesre fent őri bicskájával karikára vágta a kolbászt, szeletre a kenyeret, lélekben pedig otthon járt, ahol szinte őreá gondolnak. Még tovább is falatozott volna, mélázott volna, de a nyitott ajtóban hirtelen két szurony, két puska, majd két hatalmas muszka jelenik meg. Most az egyszer a 9-es huszárnak is torkán akadt a falat. Hejnye bi1917. április 22. zony mégsem otthon falatozott ő, hanem ellenséges országban! Már épen arra gondolt, hogy a lakoma megzavarásáért a két hívatlan, lapos sapkás vendégen hogy álljon boszut, kardot rántson-e, vagy csak a székkel üssön közéjük s vágjon utat magának. Nem sok pillanatig kellett tűnődnie a kettő után jött még vagy ötször kettő! Szegény 9-es huszár szűknek érezte a dolmányt, a sapkát, alacsonynak a házat, meg mindent. Kettő epen kapóra jött volna, de mit kezdjen eny- nyivel I Ezalatt falhoz támasztott puskáját amazok felvették és félreismerhetetlenül felszólították, hogy adja meg magát. Csak a káplár jönne legalább, hárman még rendet teremtenének, de egy maga tehetetlen. Odaadta hát a kardját is. Ugyan soha nem csatolta le a szíját olyan nehezen. A muszkák erre fegyvereiket ölükbe szedve, a magyar huszárt a fal mellé állítva letelepedtek az asztal mellé, amelyen még ott volt János kenyeres zsákja, kalbásza, cipója, őri bicskája. Ahol János elhagyta, ők ott szépen folytatták, szinte látszott rajtuk, hogy kapóra jött nekik ez a fogás, éhesek lehettek, mert se láttak, se hallottak úgy neki láttak a kolbász evésnek. Jánosnak az ökle remegett tehetetlen dühében. A neki szánt kolbászt ezek az éhenkórász rusziik merik elfogyasztani ! Mért hogy legalább egy kése nincsen ! De még csak egy üres széket se talált, amit odadobhatna hozzájuk. A legjobban talán mégis az a semmibbevevés bosszantotta, amit a muszkák részéről tapasztalt. Mintha kivülök senkise volna ott a szobában, mintha nem volna ott egy magyar 9-es huszár, aki előtt ezek már nem egyszer futottak. Mégcsak arra sem érdemesítik, hogy vigyázzanak reá. No várjatok ! Ezenközben alsóvégi Kis Varga János 9-es huszár mindig közelebb húzódott a nyitott ajtóhoz s egy alkalmas pillanatban uccu, vesd el magad! Futott, ahogy tudott csapata felé. Mire a muszkák felocsúdtak, fegyverre kaptak, a fák között futott bukva. Néhány golyó zizegést hallott csupán, egyéb baja nem esett. És minél közelebb jutott csapatához, annál lassabban ment. Kard nélkül, puska nélkül, sapka nélkül egy 9-es huszár! És mindez a füstölt kolbász miatt! De rosszkor is jött az a füstölt kolbász, de nagy szégyent hozott őreá. Egészen megállapodott már, hogy l talán nem is megy ilyen szégyennel vissza az övéihez, mikor bajtársai közül egy megerősített őrjárat közeledett feléje. Ezek már az ő keresésükre jöttek. Mi szégyen, mi tagadás elmondta nekik a szomorú esetet. A következő pillanatban már indultak is vissza. János egy kölcsön kapott karddal legelői a kunyhó felé. K> tudja, kardját, vagy kolbászát keresni sietett-e úgy ? Az irányt könnyen megtalálták. Puskaropogást hallottak. Ä káplár pajtásával harcban állott János muszkáival. Mikor a helyzet a mieinkre legválságosabb volt, akkor jelent meg j János huszár a társaival. A muszkák két tűz közé kerültek, megadták magukat, Megtalálta János kardját, puskáját, csak épen kolbászát nem. A cipónak is csak morzsái voltak az asztalon. Sajnálta a kolbászt, cipót, de legjobban mégis csak azt, hogy pajtásai tréfája szerint alsóvégi Kis Varga János 9-es huszár kardja helyett füstölt kolbásszal mentette meg az életét. Szelíd, régi zsoltár. Tavasz volt... A házunk fehér tornácáról Hivogatón csengett jó anyámnak hangja, Én meg leszállottam vesszőparipámról S amikor megkondult a falunk harangja, Boldogan borultam jó szülém keblére, Fürtös kis fejemet ölébe nyugtatám. — Szelíd, régi zsoltár volt altató dalom, Mikor imádkozni tanított az anyám. Azóta már olyan sok-sok idő telt el. . . Azt a szelíd zsoltárt még el nem feledtem, Megtanultam hittel buzgón imádkozni, Sok vészes fergeteg zúgott el felettem . . . . . . Amire jó anyám tanított egykoron, Az a zsoltár maradt a legdrágább kincsem; Hiszem, egy szép napon együtt zengjük újra: „Erős várunk s pajzsunk volt nekünk az [Isten!" Harctér. HORVÁTH IMRE. Olvassátok a bibliát. .Hol biblia a házban nincs, Hiányzik ott a legfőbb kincn Tanyát a sátán ütőit ott, De Isten nem lel hajlékot. Április 22. vasárnap, Ján. 12, 20—27. 23. hétfő, 12 28 .36. 24. kedd, „ ' 12, 37-43. 25. szerda, 12 V 1 44-50. 26. csütört., . Zsolt. 44, 1-9. 27. péntek, „ 44, 10-27. n 28. szombat, „ 49. „ 29. vasárnap. , Ján. 14, 1-6. n 30. hétfő, , 14, 7—14 Május 1. kedd, , 14, 15-24 2. szerda, * 14, 25-31. 3 csütört, „ 15, 1—8 4. péntek, » 15, 9—17. » 5. szombat, „ 15, 18—25.
