Harangszó, 1917
1917-04-22 / 14. szám
1917. április 22. HARANQSZO. 107. radék kölcsönkötvényről szóld pénz. tári elismervényben és 37 korona 50 fillér készpénzben a soproni evang. líceumi tanulók Belmisszidi egyesületének adták át azzal a megbízással, hogy a nevezett egyesület egy általa kiállítandó alapitó levéllel a reformáció négyszázados évfordulójának emlékezetére a dunántúli ev. egyház- kerületnél egy Sopronban létesítendő »Evangélikus líceumi Diákotthon« céljaira az átadó levél irányelveinek megfelelően létesítsen egy »Líceumi Diákotthon alapot«, s indítson tágabb körű mozgalmat a líceumi tanulókra annyira fontos ügy érdekében. Az alapítók szemei előtt ugyan végső cél gyanánt egy a vidéki tanulók számára bennlakást és teljes ellátást is biztositó családias jellegű »Diákotthon« képe lebeg, de addig is, mig a végső cél megvalósítható lesz, ki- vántosnak tartják, hogyha majd már egy-két napközi foglalkozásra alkalmas terem a megfelelő berendezéssel rendelkezésre áll. a nagyfontosságu intézmény alapja, ha szerény kezdettel is, minél előbb megvetessék. A reformáció jubileumi esztendejének ébresztő, áldásos hatását látjuk a fentebbi szép, nagyjelentőségű elhatározásban, ami nyilvánvaló jele annak, hogy a soproni evang. líceum mai ifjú nemzedéke sem akar elmaradni azok mögött, akik ebben az intézetben egy »Magyar Társaságot«, egy »Deákkuti Vármegyét«, egy »Evangélikus főgimnáziumi Gyorsírókért«, egy »Soproni Gyorsírót« alapítottak. Hisszük, hogy a soproni líceum volt növendékei s az intézet barátai örömmel vesznek tudomást eme nagy múltú alma mater tovább fejlődését bizonyára biztositó mustármagnak elvetéséről s a maguk részéről is megtesznek mindent, hogy az minél előbb terebélyes fává növekedjék és nem késnek adományaikkal e nagy és nemes cél elérését előmozdítani. Mindaddig, mig a soproni evang. líceumi tanulók Belmissziói egyesülete a dunántúli ev. egyházkerületnek a jelzett Diákotthon alapítványt át nem adja, illetve az egyházkerület azt át nem veszi, ami még a folyó évben előreláthatólag meg fog történni, addig az összes kívülről jövő adományokat is a »Soproni líceumi tanulók, Belmissziói egyesülete« vészi át, azokat a líceumi értesítőben a »Belmissziói egyesületről« szóló jelentésben nyugtázza A külső támogatás segítségével az egyesület reméli, hogy a »Diákotthon« céljára létesítendő alapot az egyházkerületnél már jelentékenyebb összeggel vetheti meg. Istennek gazdag áldása legyen az elvetett mustármagon ! Ezt az értesítést kaptam Hetvényi Lajos soproni ev. líceumi tanártól, a »Belmissziói Egyesület« vezetőjétől. Legelső gondolatom és óhajtásom az értesítés végső szavaival ez: legyen rajta Isten gazdag áldása 1 Nekem nagy örömet okozott soproni diákjaink nemes cselekedete, mert én is sokat gondolkodtam, hogyan lehetne iskoláink jövőjéért valami méltó dolgot tenni a reformáció jubileumi évében. Tervemet már a múlt tavasszal szóba hoztam egyházmegyei lelkészértekezletünkön, a kerületi evangéliumi egyesületnél indítványt is akartam tenni, de egyrészt a háború végét, másrészt azt vártam, hogy valaki más tesz hasonló indítványt s kész lettem volna azt legjobb szándékom és tehetségem szerint támogatni. Amint prot. őseink megvoltak győződve, hogy az iskoláktól függ nagyrészt egyházunk, és hazánk jóléte és fennmaradása s ez a meggyőződés indította őket nehéz időkben nagy áldozatokkal iskolák építésére és a tehetséges, de szegény tanulók támogatására: ez a meggyőződés nekem is véremmé vált és érzem, hogy nagy múltú iskoláinkat áldozatokkal is segíteni kell, hogy a jövőben is betölthessék fontos feladatukat. Mindig fájdalommal gondolok arra, hogy ősi soproni líceumunk és tanítóképző intézetünk fentartására állami segélyt kellett igénybe vennünk s ez a segély mindig nagyobb lesz és talán végül az állam kezébe kell iskoláinkat átengednünk A könnyebbségnek örülve nem látjuk a benne rejlő veszedelmet, nem gondoljuk meg, hogy mi mindig tudunk iskoláinkban az államnak derék, hasznos polgárokat nevelni, de az állam nem tud nekünk használható jó evangélikus vezetőket és híveket adni. Most itt a reformáció jubileuma. Jó alkalom, hogy megmutassuk a bennünk rejlő evangéliomi életet és buzgóságot. Ha most sem tudjuk megmutatni, akkor nincs is bennünk megmutatásra méltó élet és buzgóság. Sok szegény tanulót neveltek iskoláink kiváló ' emberré egyházunk és hazánk javára, sokan éreztük a régi jóltevők jótéteményének áldását, sok szülőnek megkönnyítették a taníttatás gondjait, sok egyházközség és család köszönheti nekik, hogy nem sülyedt le a tudatlanságba és hitetlenségbe: méltó, hogy mi meg az utánunk jövök érdekében tegyünk valamit. Ajánlatom ez: Csatlakozzunk a soproni diákok mozgalmához és tegyük minél előbb lehetővé a Diákotthon megalapítását. Akik ösztöndíjban, vagy más kedvezményben részesültek és anyagi erejük megengedi, tartsák erkölcsi _ kötelességüknek, hogy azt legalább részben visszafizessék, vagy ha többet nem, 100—200 kor. alapítványt tegyenek. Emlékezzenek meg az iskoláról azok a szülők is, akiknek ott tanult gyermeke elhunyt s ezt a kötelességét nem teljesítheti. Álljanak az adakozók közé azok a többi tanítványok is, akik ha anyagiakban nem is, de szellemiekben érezték az iskola áldását és jórészt annak köszönhetik emelkedettebb gondolkodásukat. Csatlakozzanak azok az egyházak és hivek is, akik feltudják fogni, milyen sokat köszönhet egyházunk, hazánk és minden hívünk az iskoláknak és milyen nagy kötelesség a szegény, de tehetséges gyermekeket a tudatlanságból és alacsony sorból kiemelni s belőlük az egyházak részére minél jobb vezetőket nevelni. Áldozzunk a szerint, hogy ki melyik iskolának tanulója volt, a soproni theologiára, a soproni tanítóképző- intézetre és a kőszegi leányiskolára is. Aki nem tudja az odaszánt összeget egyszerre lefizetni, ajánlja fel a békekötéstől számított 5 évi törlesztésre s ha időközben elhalna, vagy olyan súlyos baleset érné, hogy a törlesztést nem teljesíthetné, ajánlata sem magát, sem örököseit nem kötelezné. A magam részéről a békekötéstől számítva felajánlok a soproni líceumi diákotthonra: 500, a soproni theologiára : 500, s feleségem részéről a kőszegi leányiskolára: 200 koronát. Bizzunk, hogy a béke nem várat már évekig magára, bizzunk, hogy Isten jó szándékunkat megáldja. Ne emlegessük mindig szegénységünket, kicsinységünket. Tűzzünk magunk elé magasabb célt, törekedjünk arra kitartással: mindjárt gazdagabbaknak és nagyobbaknak érezzük magunkat. Ahol a hitetlenség és kishitűség haboz és tétlenül áll: a szilárd hit határoz és munkára indul. Ha dunántúli egyházkerületünk biztos alapot tud vetni a soproni diákotthonnak, jól megtudja oldani a kőszegi leányiskola folyamatban levő átalakítását és erősíteni tudja soproni tanítóképző intézetünket, akkor ne törjük fejünket valami uj jubileumi alkotáson; ennél szebben nem ünnepelhetjük a múltat és nem készülhetünk jobban a jövőre. Szalay Mihály.
