Harangszó, 1916
1916-05-28 / 11. szám
1916. május 28. HARANGSZÖ. 85 nélkül itt maradhatsz. Azért nem dűl fel az ország kultúrája I... A gyerekek ujjongva ordítanak egy strófát, azután boldogan hazamennek. Te pedig két szabad délutánon berendeled őket s pótolod az elmulasztottat. Ennyi az egész. Na öreg, mit gondolsz ?. .. Még egy kissé húzódott, azután kimondta azt, amit titokban már régen elhatározott. — Jól van, maradok. — Ez már derék I Meglátod milyen jó órákat töltünk együtt. Megjön a rendes asztaltársaságom is, legalább megismered azokat is. Jóravaló fiú mind ! így volt a határozat: holnap és nem ma 1 Vacsora után együtt maradt a társaság. Csupa fiatal ember. Pattogott az éle, sziporkázott a jókedv. A pohárban gyöngyözött a jó magyar bor s mintha a magyar föld minden tüzét egyesítené magában, piros rózsákat rajzolt az emberek arcára. Egy oldal asztalnál előkerült a kártya. Rövid ideig hangos marad a mulatozva beszélgetők asztala, de azután lassankint elfogy az emberek száma. A kártyázok mögé húzódnak s érdeklődve figyelik a kártya járását. Eleinte kicsinyben megy a játék, azután egyszerre magas tétek röp- dösnek. Az arcok pirulnak, avagy sápadnak, amint a szerencse napja verőfényesen süt, avagy felhők mögé húzódik. Elcsöndesedik a szó, magáról a játékról is csak ritkán beszélnek. Valami különös idegzsibbasztó csöndesség fekszik a dohányfüstös szobára, a lelkeket rabságba fogja a várakozás érzése. A vendéglős belép a szobába s halkan valamit mond az orvosnak, az egyik játszónak. A kártya már ki van osztva, de az orvos feláll. — Bocsánat 1 Egy pillanatot sem késhetem. Ki veszi át a kártyámat ? Senkise mozdul. A pincér már a felsőkabátját tartja s a többi játszó elrendezte kártyáját. — Na urak, ki veszi át? Sárosy László arcát pirosra festi egy vérhullám. Keze'megrándul, amint a kártya után nyúl s hangja kissé idegenül csendül. — Majd én átveszem. Tömböly Pista hirtelen a szájához kapja kezét. — Ne bántsd, Laci. Játszanak a doktor nélkül, vagy egyáltalán nem játszanak, az §,em olyan nagy szerencsétlenség 1 De egyszerre három oldalról csap rá a szó. — Ugyan mit gyámkodsz fölötte ? Van neki magához való esze! — Hát inkább átveszem én, — mondja Tömböly Pista s feláll. Sárosy Lászlót bosszantja a dolog. Rándít egyet a vállán s kurtán mondja: — Kezemben a kártya. Ki az első ? Eleinte kedvez a szerencse. Jó kártya jár, de meg tud is játszani. Óvatos, csak ritkán vág be merészen. Olyan igazi játékos, ki nemcsak a kártyát nézi, hanem kikémleli játszótársainak különös sajátosságait is. A pénz szépen halmozódik. De azután egyszerre megfordul a szerencse. Akármit próbál, minden bukással végződik. Talán még a kártya is meg van babonázva, sohase üt be az, amit vár. Sárosy Lászlót is utoléri a kártyázok állandó végzete. Merészséggel akarja pótolni a szerencsét. Lassanként elfogy az asztalról a pénz. Tömböly Pista vállára teszi a kezét. — Na most visszaadtad a pénzüket. Gyere, beszélgessünk még egy kicsit, hiszen nemsokára indul a vonatod. Máskor talán meghatotta volna ez a baráti gondoskodás, most kellemetlennek érezte. Miért avatkozik az ő dolgába ? Miért félti, mit törődik vele ? Miért akarja elutaztatni, holott abban állapodtak meg, hogy csak holnap indul ? — Egyszerre, — mondja kurtán s kivesz a pénztárcájából néhány bankót. Folyó a patakot, szélesen hömpölygő folyam a sebes vizű folyót, mérhetetlen viztömegü tenger a folyamokat szívja magába. Kis pénz is a nagy pénz tengerébe ömlik, s Sárosy Lászlő egyszerre csak azt veszi észre, hogy, az üres posztóhoz ütő- dik ujja. Még volt egy bankó a tárcájában, de visszahúzta kezét a ka- bátzsebjétől. Ment tovább a játék s papirosdarab helyettesítette a pénzt. Izzó volt a hangulat, a szerencse hol jobbra, hol balra szegődött, de Sárosy Lászlót következetesen elkerülte. Minden idegszála remeg, térde összeverődik, de arca nyugodt, legfeljebb sápadtság letörli róla a piros szint. Egyszerre feláll. Hangja darabos és rekedt, maga is olyan idegennek hallja, mintha nem is ő beszélne. Bocsánatot kérek, nekem indulnom kell. Kérem, számítsuk hamar össze a különbözeiét, az összeget majd elküldöm Pistának. Kétszáznyolcvan forint volt a tartozás. Elbúcsúztak. Tömböly Pista marasztalja, de látszik rajt, hogy szeretne mielőbb kikerülni abból az átkozott helyiségből. De alig tud lépést tartani Sárosy val. — Ne siess, Laci! Csak nem mégy el ? Gyere a lakásomra, ott megbeszéljük !. .. Mintha nem is hallaná, rohan előre. — Ne rohanj, már úgyis lekésed a vonatot, — kiáltja utána. — El kell érnem I Isten veled, Pista! Mikor a saroknál befordult s maga előtt látta a vasúthoz vezető egyenes útat, el kezdett szaladni. Süvített a szél, verte a hideg eső. Néha megbotlott, elcsúszott az ismeretlen kövezeten, kalapját lesodorta egy hirtelen szélroham. Meg sem állt, csak rohant tovább. Valami különös látása volt. Úgy érezte, hogy az anyját látja, amint asztalra borulva zokog, meg a Kovácsék Ferkóját, amint apjával együtt mozdulatlanul áll a síneken s biztosra várja a tanítót. Mellébe retteneteset szúrt a fájdalom, szive őrülten kalapált. Rászorította kezét s tovább rohant. Már hallja a mozdony egyforma, szakgatott töffögését, egyszerre ajtók csapódnak, kalauz sipok sípolnak, azután egy éles fütty, a vonat elindul. Éppen a vasúti átjárónál szalad s beleütődik a festékje hagyott sorompóba. Balról óriási, tüzes szemeivel rémesen világit s lomha lassúsággal kígyózik a vonat. Lassítva megy, mert görbén hajol a pálya. Amint a sorompóhoz érkezik, óvatosan előre lép, megfogja az egyik kocsi karvasát s ügyesen felugrik. — Azért is hazaérkezem!.. mondja magába. Örül az anyjának, a vasúti őrnek, a Kovács Ferkónak az iskolának s csak néha-néha szorul el a torka s szívét valami különös érzés borzongatja. Folytatjuk. Levelek a harctérről. Az alább közölt két érdekes levél közül az elsőt az uraiuj falui, a másodikat a kétyi lelkész kapta a harctérről. Orosz harotéről. Nagytiszteletü Úr! Bocsánatot kérek ha netalán megbántanám, de én- nagyon szeretném ha tudtára adhatnám Nagytiszteletü urnák azon lelki megemlékezését, hogy nem feledte ki elméjéből a harctéren szenvedő katonák számára a Krisztus urunk haláláról és feltámadásáról szóló szent igék, vagyis a nagy pénteki és húsvéti üzenet kis könyvecskét elküldetni hazulról.
