Harangszó, 1916
1916-05-14 / 9. szám
1916. május 14. HARANGSZÖ. 69 mint gyógyítanak. Hanem azért jól van 1 Hát tudja, tanító ur, nem irok orvosságot, hanem egy kis okos életrendet. Előírom, hogy mikor keljen, mikor feküdjék, mennyit dolgozzon, mit egyék a kedves édesanyja. A vizes ruhának, lemosásnak is adjunk dolgot. Talán használ, de semmiesetre sem árt, az bizonyos. — Azt gondolja, hogy valamit mégis szeretne haza vinni ?. .. Hát, hát, persze igaza van. Az eredményt csak későbbre várhatjuk s addig nem szenvedhet szegény asszony. Hát majd mégis irok valamit. Hanem máskor inkább ketten jöjjenek, vagy ha egyikük jön el, hát legalább a beteg jöjjön 1 No nem ?. . . Mikor meghallja, hogy hol tanitós- kodik, megigazítja orrán az arany- keretű szemüveget s hátrasimitja hófehérre őszült, dús haját. — Na, az egy nagyon érdekes feladat 1 Ismerem a népet. A közelben éltegy jóravaló, közeli rokonom. Eleget jártam a vidékükön, mondhatom furcsa emberek, furcsa szokások !. .. Néhány pillanatig hallgat, csak a fejét rázza. — Csupa tömeg-bűn és csupa rendellenes jelenség. Hát tudja kedves tanító ur, mindig olyan formán látom magam előtt Nyirkulast, mint azokat az orvosi képeket, melyek az emberi szervezet különböző kóros elváltozásait mutatják. Minden porci- kája beteg. Fej, gyomor, kéz, láb, no meg a szív, az meg éppen beteg I A jegyző derék jó ember, de az már letörött. Végre nem tudhat mindenki hatos fogatot hajtani. Szegény öregnek a gerincét ütötték le. Es mindenkinek a gerincét igyekeznek leütni! Vagy beadják derekukat, vagy belepusztulnak ! Ismerem őket, alattomos, ravasz nép! — A gyerekekkel nincs sok baj 1 veti közbe a tanító. — Szerencse, igazán szerencse 1 De, — teszi hozzá egy kis gondolkodás után, — ez még nem elég. Csak a nagy idealisták gondolják, hogy az iskola minden. Azt mondják, megmentjük a jövendő nemzedéket 1 Es nem veszik észre, hogy minden községben az iskolaépületen kívül is vannak iskolák, az utcán, szérűn, családi otthonban, ivóban. A kalapot félszemre vágó siheder, a pálinkázó asszony, a részeges ember tanítója a nagy tömegnek. Mit ér, lelkem, tanító uram, ha mindent mindent bölcs, módszeres feldolgozással feltálal a gyerekek elé, ha mindjárt a szivét osztogatja is szét nekik, jóra, igazra tanitgatja őket, mind addig hiábavalóságba vész munkája, mig a tömeget, a falut, az utcát meg nem hódítja. Azt a második iskolát, mit sem állam, sem egyház meg nem épit, hanem csak az élet, a maga bűnével és erényével, jó- és rossz szokásával, ezt kell meghódítania, tanító ur!. .. Az öreg doktor legyint a kezével s hirtelen etneveti. magát. — No, nem is mondom tovább, mert bizony még rám szól: kérem én orvosi tanácsot kértem, nem pedig neveléstani bölcselkedést. Hanem, ha nem veszi rossz néven, hiszen fiatal ember még.. . Hirtelen felkel s a könyvei közt turkál. — ... vigye magával ezt a könyvet, engem nagyon nagyon érdekelt. Talán tanító urat is!... Félóra múlva karonfogva sétálja végig az utcát a két jó barát. Folytatjuk. Tábori posta. Édes fiam, nagy örömmel olvastam leveledet, mert megint arról győződtem meg, hogy a nehéz időben ugyanaz az érzelem tölti el szívünket s ugyanazon lélekkel fogjuk fel kötelességünket. Büszke vagyok arra, hogy fiam olyan kiváló, hősies ezredben szolgál, de büszke vagyok arra is, hogy ez a derék honvéd-ezred nemcsak fegyverrel és halált megvető bátorsággal, hanem áldozatkészséggel és jó szívvel is szolgálja hazánkat. Isten áldása bizonyára megnyugszik azon a pénzen, mit az ezred özvegyei és árvái számára összegyűjtöttetek. A bajtársi hűségnek szép bizonysága a ti nemes elhatározástok. Együtt harcoltok, együtt hordozzátok nehéz ostromok, rettenetes támadások veszélyeit, s a mikor egy-egy sor kidől s acélos kemény kezek kiejtik a fegyvert, egy pillanatra megálltok, hogy megbiztassátok a felfelé költözködőt: szeretetünk őrt áll özvegyetek, gyermekeitek mellett I Annak is örültem, hogy az új hadikölcsön-jegyzésben részt vesztek. Igazad van, fiam, a győzelmet nem lehet csak fegyverrel kivívni I A leghősiesebb hadsereg minden erőfeszítéssel, vérontással, önfeláldozással kivívott győzedelme hiábavaló, ha a nemzet áldozatkészségének forrása elapad. De vájjon szabad-e áldozat készségről beszélni, mikor az állam < nem ajándékot, hanem kölcsönt kér ? Áldozatkészség-e az, ha az államnak, a legbiztosabb hitelezőnek, adjuk pénzünket, nagyobb kamatra, mint a mennyit egyébként elérhetnénk ? Nem áldozatkészség ez, hanem kötelességteljesítés, mely azt kívánja tőlünk, hogy az emberek eljárását a kötelesség mérővesszője mellé helyezzük. Immár nem az az igazi magyar, ki csengő szájjal énekli: „Isten áldd meg a magyart!“, nem az az igazi hazafi, ki ökölbe szorított kézzel fenyege- tődzik, hanem aki egész erejével teljesiíi a hazával szemben sokféle kötelességeit. Most a hadikölcsön- jegyzésről van szó. Most azt a kötelességet kell teljesíteni! A fukaroknak, lelketlen pénzhajszolóknak mondjuk meg egész férfias, határozott hangon : a ki pénzét a ládájában heverted s nem viszi a haza, a nemzet védelmére, a ki húzódozik mikor áldozni kellene, az ellenségeink táborába szegődött s hazánk romlására tör I Ellenségeink nem boldogulnak fegyverrel. Gazdaságilag akarnak tönkretenni. Kenyerünket akarják kivenni kezünkből s a nyers anyagok megvonásával akarják lehetetlenné tenni a háború folytatását. Remélik, hogy nem bírjuk pénzzel. Most itt az idő, hogy ezt a hiú álmot megsemísít- sük. Most kell megmutatnunk, hogy készek vagyunk mindenre hazánk és nemzetünk megmentéséért. Odaadtuk fiainkat, hitvesek férjüket, gyermekek apjukat. A legdrágább kincsek ezek. És most ne adnánk hitvány pénzt, csengő ezüstöt, hiszen azért adjuk, hogy ne adtuk volna hiába kedveseinket, hiszen ha ezt nem adjuk, úgy fegyver nélkül azok is elvesznének, kik számára az államnak adott pénz a védelem fegyverét jelenti ? Nem, édes fiam I Mi itthon lévők teljesítjük kötelességünket I Kézbe vesszük pénzecskéinket, odaadjuk az államnak s méltók leszünk hozzátok I Szeretettel ölel édesapád. Ki tud róla? Dömötörfy István 19. honvéd gya- log-ezredbeli tizedes, orosz fogságba került. Legutoljára 1915. július 5-én irt s azóta nem adott életjelt magáról ; címe: Paratski zavot Gur Kazán. Aki valamit róla tud, esetleg hozzátartozója szintén ott van fogságban, nagyon kérem legyen szíves értesítést küldeni Dömötörfy (balog) Istvánná, Nemespá'ró, u. p. Surd (Somogy m.) címre. 2—2
