Harangszó, 1916
1916-04-16 / 5. szám
36 HARANGSZÓ. 1916. április 16. A gonosztól oltalmazz, Hiszen te értem jöttél S érettem is vérzettéi. Gyógyítsd lelkem betegségét Véres verítékeddel, A halálnak édességét Újítsd drága véreddel. Mert csak az lelkem bére, Más érdem álljon félre. Oh vigasztaló Szentlélek I Jövel segítségemre, És míg itt mozgok, élek, Készíts idvességemre. Tartsd meg bennem a hitet, Kit kegyelmed készített. Oh Úr Jézus, én Jézusom ! Légy irgalmas lelkemnek, Oh vedd hozzád, egy orvosom, Míg megadod testemnek. Oh Uram, Uram, ne hagyj, Mert reményem csak te vagy! Dunántúli énekeskönyv 33. RÁDAY PÁL. A kötelesség* útja. Elbeszélés. Irta : Kapi Béla. Második fejezet. A szülői ház. Folyt. 5. A temetés. A bágyadt napsugár megtörik a kopasz hársfákon s a földgöröngy dübörögve zuhog a koporsóra. Először az egyházi emberek mennek, azután szétoszlik a gyászoló közönség. A sirásó már a halmot igazgatja s a letüzött fakeresztre rákötözi a fekete szalagos koszorút. Magukra maradnak. Még egy tekintet, azután tétovázó, lassú lépéssel megindulnak. De hogyan megváltoztat a halál mindent. Míg Sárosy Endre élt, minden rendben ment. Volt ugyan gondjuk, s szegény, jó asszony alig győzte a számítgatást, de azért mégis csak megvoltak. Hanem most egyszerre minden megváltozott. A nap ugyan most is olyan fényes csikókat rajzolt a falra, mint azelőtt, de az emberek egészen más arccal jöttek, mentek. Hangjuk is keményebben csengett, amint egyik a másik után haragosan tárgyalt velük. Mindannyi egyet mondott. — Nagyon sajnálom, de tovább nem várhatok. Szegény megboldogult iránt való tekintetből úgy is éveken át elnéző voltam, de beláthatja asz- szonyom... — Magam is szegény vagyok, hogyan kívánhatnák károsodásomat... Jöttek a kereskedők, mészárosok, nagy összegre rúgott a patika számla, a ruha kontó. A barátok pedig eltűntek, egészen eltűntek. Akár-mennyire megrázta is Sárosy Lacit az apja halála, néhány órára mégis felélénkült. Arra gondolt, hogy talán mégis el tudja kerülni a felajánlott állást. A temetés utáni este igyekezett számot adni önmagának saját magáról s a lelkében elrejtett érzésekről. Nem tagadta, hogy szeretne valami kényelmes munkájú hivatalba beülni, ahol reggel kilenctől délután kettőig vezetgeti a nagy könyveket, kitölti a rubrikákat, azután szabad idejében azt teszi, amit akar. De azért azt nem mondhatja, hogy a tanítói hivatástól idegenkedik. Szerette a hivatást, de csak mint szükséges kenyérkereseti eszközt. Az iskolán kívül aszfaltos utcát, fényes kirakatokat, nyüzsgő emberáradatot keresett. Élvezni akarta az életet, szórakozni akart. Ilyen volt a gondolkodása. De amint csöndes este mind ezt átgondolja, úgy érzi, hogy nem tud nyugodtan az apjára gondolni. Csöndes, megnyugtató érzelmet keres, mely a veszteség és fájdalom között megvigasztalja, de nem talál. Hiába mondogatja: beteg volt szegény, megváltás volt számára a halál 1 — Hiába ismételgette az énekverset: Mind jó, amit Isten tészen, szent az ő akaratja. Valami különös, benső remegés, rejtett lelki láz tartja hatalmában s felviharozza minden idegszálát. Nyitott szemekkel beletekint az éjszakai sötétségbe: maga előtt látja az apját, amint intőleg emeli kezét. Felkönyököl, lélegzet fojtva hallgatózik, mert tisztán hallja szavát: a kötelesség a legfontosabb, mindig a kötelességet keresd 1... Pedig nem az üres, csöndes szobában, csak lelkében zeng a szó. Mikor másnap kinyitja szemét, anyja már ott ül az asztalnál s papirosra hajolva, számitgat. Egymás alá írja a számokat, azután elgondolkodva simítja végig homlokát. Hosszan nézi az anyját. Mennyire megváltozott egy nap alatt 1 Micsoda kemény vonás húzódott szája mellé egy rövid éjszaka alatt! Gyorsan felkel, még a reggelijét sem issza meg, siet a postára. A levél egy kissé összegyűrődött ugyan a zsebében, de most nincs ideje újra leírni. Isten nevében! — súgja, azután beledobja a levelesládába. Út közben előveszi a nyirkutasiak levelét. Most veszi észre, hogy a hátulsó lapon is van néhány Írott sor: „Amennyiben eltetszik fogadni a megtiszteltetést, tessék sürgönyözn és az állást azonnal el lehet foglalni.“ Visszafut a postára s gyorsan feladja a sürgönyt; „Állást elfogadom, néhány nap múlva érkezem.“ Az édesanyja megindulva simogatja fejét. — Elmegyünk, el, édes fiam, új életet teremtünk. Majd meglátod: micsoda boldogság a munka, a kötelesség teljesítés 1 Miért aggaszt, hogy a falu kicsiny, sáros, elhagyatott ? Mindenki maga építi meg a saját lakóhelyét s a legrongyosabb községet is tündérszéppé varázsolja a hivatás, a lelkesedés 1. .. Laci helybenhagyólag int. Csöndes nyugalom borul lelkére s úgy érzi, hogy helyesen cselekedett. Az intézettől kapott özvegyi vég- kielégítésből éppen ki tudták fizetni az adósságokat. Egy kis pénzecske maradt is aprólékos beszerzésekre. Eljött az utolsó nap. Kora reggel indul a vonat. Bizonytalan szürke a levegő s esőt ígérőn felhős az égboltozat. Egymást átölelve, fejüket ösz- szesimítva, szótlanul állnak a vasúti kocsi ablakában s mozdulatlanul engedik, hogy egyik könycsepp a másikat siettese halovány arcukon. Amint hegynek kapaszkodik a vicinális, a felkelő nap átüti a felhőréteget s reggeli napfényben fürdik a völgymedencébe húzódó városka. Ott, ott valahol, ott áll a kis ház 1.. . Ott, ott valahol, ott húzódik a kicsiny sirhalom 1. .. A vonat pöfögve zakatol s a keleti égboltozat megszaggatott felhőtüremlésén átragyog a reggeli napsugár. Folytatjuk. Tábori posta. Édes fiam, imént jött rózsaszínű kártyád s ime, már megy is a válasz. Bárcsak ne a lassú járású postára, hanem a gyorsan szaladó villám szikrájával dolgozó sürgöny-huzalra bizhatnám üzenetemet, hogy fél napig se légy kételkedésben az iránt: helyeslem-e az eljárásodat. Hát igenis, én helyeslem 1 Gondolatban megszorítom kezedet s keblemre ölellek. Akár menynyire együtt érzek azokkal, akik családjuk után vágyakoznak s a nehéz fáradalmak után pihenésre áhitanak, mégis azt mondatja velem egy belső érzés: jól tetted fiam, hogy nem ke-
