Harangszó, 1916
1916-12-10 / 39. szám
VII. évfolyam. 1916. december 10. 39. szám. . VALLÁSOS néplap. A háború tartama alatt megjelenik minden vasárnap. Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész. Előfizetési ára 42 számra közvetlen küldéssel 3 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 3 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. TARTALOM: Madár Mátyás: Éjjeli vigasz. (Vers.) — Novák Rezső: Földi szenvedés — mennyei dicsőség. — A király temetése. — Tábor.i posta. Lábaink.szövétDeke..r- Kapi Béla ■ A kötelesség útja (Elbeszélés.) — Mesterház>' Sándor: Képek a somogyi evangélikus egyházmegye történetéből. — Karácsonyi üzenet. — A világháború eseményei. — Ország-Világ. Éjjeli vigasz. Zsolt. 121, 4. „Imé, nem szunnyad és nem alszik az Izraelnek őrizője.“ Félálomban szenderegve Dagadó párnán Hallgatom a patakcsergést Csöndes éjszakán. S a kis patak mintha szólna: Nyugodj csöndesen. Nem szunnyad az Ur két szeme Soha, sohasem. Nyugszik sötét szobájában A bágyadt világ, Sötétben is érzi kezét Kert, mező, virág. S amint nézek lágy párnámról Szomszédomba át, Háza felett látom az ég Fényes csillagát. Szelíd fénye úgy biztatgat: Aludj nyugodtan, Isten szemé a sötétben Mindenütt ott van. Fénylő égi seregei — Ha leszáll az éj — Tábort járnak körülötted Biztatva: ne félj I Patak csöndes csergésénél Csillagfény mellett, Békében elszenderedtem • S álmom édes lett. Geroek K. után németből: MADÁR MÁTYÁS. Földi szenvedés — mennyei dicsőség. Irta: Novák Rezső ev. segédlelkész. II. kor. 4, 17—18. „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.“ Csodálkozással teljes őszinte tisztelettel hajolhatunk meg a nagy Pál apostol alakja előtt, aki lankadatlan munkakedvvel és lelkesedéssel, csüg- gedést nem ismerő kitartással hirdeti Krisztusnak megismert evangéliumát, ki semmivel sem gondol, kinek még élete sem drága, csakhogy örömmel végezhesse el futását, és azt a szolgálatot, amelyet vett az Ur Jézustól, hogy bizonyságot tegyen Isten kegyel* mének evangéliumáról. (Csel. 20, 24.) Örömmel irja korinthusi híveinek, hogy ha külső embere: romlandó porsátora leomol is, lelkiekben annál jobban gyarapodik, mert a belső ember napról-napra ujul. (II. Kor- 4, 16.) Tengernyi szenvedését csak pillanatnyinak és könnyűnek mondja, pedig legtöbbet fáradott, nélkülözött, szenvedett az apostolok közül, amint maga mondja: »Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem . . . « (II. Kor. 11, 25—28.) Fáradhatatlan tetterejét nem a hiúság ösztöne sarkalta, szenvedéseiért nem emberi jutalmazásban keresett kárpótlást, hanem ama igenigen nagy örök dicsőség lebeg lelki szemei előtt, »Amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen,* amelyhez az ideig tartó földi szenvedés nem is hasonlithatő, (I. Péter 1, 5. Rom. 8, 18.)
