Harangszó, 1916

1916-10-29 / 33. szám

1916. október 29.

íme, ott libeg az ablak előtt, hófehér, földön úszó lepedőben, ijesztő halálfejes lárva vigyorog feléje. A sötét éjszakában rémesen terjeszti szét csontos karjait s kénköves tűz füstölög ki szájából. Egy pillanatra visszahőköl. Hirtelen eszébe jut az a sok rémes mende-mon- da, ami szájról-szájra jár a faluba. Hogy a gonosz szellem mindent tud és mindenhol megjelenik. Elpusztítja a házat, megbabonázza a tehenet s elapasztja a tejet, ha csak ajándékokat nem raknak ki jósága elnyerésére. Lám, múltkor még a pörpatvarkodó sógorok vitájába is belelegyedett s nem hagyta nyugton a Petruék háza táját, mig csak el nem adták az egész istentelen hajlékot! Grünhut vette meg azt is. De hát őt nem rémiti meg a libegő szellem! Talán örül is neki, mert csönedesen azt mondja : No majd ellátom a dolgodat!...

Halkan kinyitja az ajtót s kemény marokra fogva erdei botját, kilép az udvarra. A szellem éppen a kocsiút túlsó végére libben, mikor hirtelen felszakítja az utcaajtót s rákiállt: Megállj!...

A szellem azonban úgy látszik nem szokta meg az engedelmességet, vagy pedig nagyon kiváncsi természetű s mindenáron megakarja nézni: mi mozog az utca túlsó oldalán, mert sebes léptekkel tovább lebeg. Sárosy László még egyet kiált, azután nagy ugrásokkal utána fut. De a szellem se rest. Felkapja fehér lepedőjét s olyan futást rendez, hogy csak úgy porzik utána az ut. Furcsa, gondolta magában ' Sárosy, úgy látszik erre felé csizmában járnak a szellemek, én legalább annak a kopogását hallom. De azért el nem futsz, te csizmába bujtatott gonosz lélek!... Megcsóválja botját s ahogy bírja, utána vágja. Most már meg azt is megtudta, hogyan beszélnek a szellemek, mert a hátba talált csizmás lélek elég érthető hangon felkiáltott : Au!. ..

Még másnap is mulatott az eseten. Kevésbé örült annak, amit másnap Grünhutéknál hallott. Grünhut bevezette az irodájába s komoly hangon igy szólt:

Nem akartam a hölgyek előtt mondani, hogy megint kellemetlenséget csinál tanító urnák az az ostoba Gazdakör. ..

— Nekem?... Ugyan miben?...

— Hát amit a babonaságról mondott!. . .

HARANGSZÓ.

— És nincs igazam ?•..

Grünhut papa magasra felhúzza

vállát, a lehetőség szerint mélyen behúzza a fejét, azután szétterjeszti meggörbített két karját.

— Sokszor kellemetlenebb, ha

valakinek igazsága van, mintha nincsen neki igazsága. És ha önnek van is igazsága, muszáj kiállni a piacra és torkaszakadtából kiabálni? Azt mondja: nincsenek gonosz

szellemek, nincs boszorkány, nincs Draku!. . . Jól van, hát legyen úgy, hogy nincsenek. De ha ők akarják, hogy nekik legyen, hát akkor minek akarja tőlük elvenni?. .. Hát muszáj nekik tudni, hogy nincsenek ?

Sárosy unta az ostoba beszédet, nem felelt semmit.

— Hát azután mi baj van velem?... kérdezte, mikor Grünhutból kifogyott a szupla.

— Itt volt a pópa. Bizony, itt volt.

— Hát azután ?

— Azután panaszkodott, hogy tanító ur hitetlenné teszi a népet. Háborgatja az ő vallási meggyőződésüket, nevetségessé teszi hitüket. Azt, amit ő prédikált!...

— Hát azután ?...

— Na hát, még most sem elég? Ja, még azt is mondta, hogy védelmet keres a szolgabirónál, igen, meg a vicispánnál.

— Mást nem?

— Hát mit is mondott volna még ?. . . Talán nem elég ?. ..

Sárosy Lászlóban remegett a lélek, de azért nyugalmat parancsolt magára.

— Ha találkozik a pópával, Grünhut ur, mondja meg kérem neki, hogy az ő kedvéért semmiféle «butaságra nem tanítom a népet, sőt azt sem engedem, hogy más tanítsa őket butaságra. A fenyegetését tudomásul veszem, de nem félek tőlük !. . .

Grünhut sértődötten üti fel fejét.

— Nem törődöm vele, egyáltalában semmit sem törődöm vele! Ha a tanító urnák jó, nekem még inkább jó!.. . Hanem tudja, azért velem ne izengessen a pópának!

Valami büszke gőg csillant meg szemében, amilyen a telt pénzesszekrény mellett fogja el néha a gazdagokat.

— Nem akartam megbántani, — feleli egyszerű szóval Sárosy. Magam is jobbnak tartom, ha semmit sem felelünk a pópának.

Mikor a tanító után becsukódott az ajtó, Grünhut ökölbe szorította

263

kezét s megrázta a távozó felé. Ha Sárosy látta volna ezt az arcot, s a szemekben égő gyűlöletet, talán nem ment volna olyan nyugodtan át az üzlet melletti szobába, a szép Lonci kisasszonyhoz beszélgetni.

Folytatjuk.

A világháború eseményei.

Küzdelem az oláhok ellen.

A román Erdély minden részéből a határhoz vagy azon túl román földre szorult. Ä hét elején üldöztetése közben még meg-megállt, megfordult és megkisérlette a védekezést. Ezt tette Hátszegnél, Petrozsény vidékén és a gyergyői hegyek között. Azonban a sűrűn egymást követő súlyos vereségek folytán csakhamar sorra került a legszégyenletesebb visszavonulás, a nagy garral megindult offenziva helyébe a csúfos menekülés hazafelé. Nem csoda, hogy az antant nagy hatalmasságai, melyek oly állhatatosan sürgették a nagyra- törő Románia beavatkozását a háborúba, mindannyian elképedve veszik tudomásul uj szövetségesük pusztulását s jajveszékelését. Segíteni rajta nem tudnak. Oroszország talán tudna, de boszankodik, hogy a szerénytelen uj szövetségesnek legfőbb gondja Erdély meghódítása. Anglia és Francia- ország, úgy látszik már beletörődtek abba a gondolatba, hogy Romániára is Belgium, Szerbia és Montenegro sorsa vár. És Románia veresége bizonyára végzetes hatásúvá lesz az orosz katonai helyzetre is. A menekülő román hadsereg keleten és északkeleten magával ragadja a bukovinai orosz csapatokat, úgy hogy nemcsak Erdély, hanem Bukovina újabb fölmentését is várhatjuk az itteni támadásoktól.

A Dobrudzsában hosszabb szünet után megélénkült a harctér. Október 20-án Mackensen elfoglalta Tuzlát. Macedóniában a Cserna folyónál a bolgár jelentés szerint heves tüzérharc és gyalogsági akció indult meg. A szerbek vereséget szenvedtek.

Harc az oroszok ellen.

Volhiniában hosszú pihenés után az oroszok uj harcot kezdtek. Okt. 14-én a hosszú arcvonalon egész napon át szóltak az ellenség ágyúi. Majd a gyalogság is megindult. De mint a jelentés megjegyzi, az ellenség sehol sem tudott akadályainkig eljutni. Terstyánszky vezérezredes, Linsingen és von der Marwitz bátor csapatai