Harangszó, 1916

1916-09-17 / 27. szám

1916. szeptember 17.

HARANGSZÖ.

213.

vasúti vonalak hálózata szerint igazodjék. Necsak azok a városok vegyenek részt ebben a munkában, melynek pályaudvarán a szegény menekülők leszállnak, ne is csak azok a községek, melyekben elhelyezésre találnak, hanem vegyen részt abban minden város, minden község, minden ember. Legyen közös a részvét, közös a kötelesség!. .. így szeret-, ném egynek látni nemzetünket a megpróbáltatás nehéz napjaiban. Nem is irom tovább levelemet, hanem elindulok. Végigmegyek az utcán, végig az egész községen. Bezörgetek minden ablakon és benyitok minden ajtón : Emberek! Asszonyok, mit tettetek szegény hajléktalanná vált erdélyi véreinkért!. . . Én csak emberszóval kérdezem, de ha megszólal bennük a lelkiismeret, úgy annak szavában Isten ereje lesz. Jutalom, avagy kárhoztatás. Bárcsak előre meggondolnák ezt az emberek s a nemes szív gondolata szerint cselekednének.

Isten őrizzen, édes fiam, minden bajtól! .

Szeretettel ölel

édesapád.

A kötelesség1 útja.

Elbeszélés. Irta: Kapi Béla.

Tizedik fejezet.

Felhő a nap előtt.

Folyt. 25.

Junius vége felé jár az idő. A sziklás hegyek közt megszorul a nyári rekkenő, mozdulatlanul, izzón fekszik a levegő, szellő nem járja, csak saját hevétől rezdül meg néha néha. Hallgat az erdő, lomhán ter- keszkedő százados ágkarjai közt elvétve surran a madár. Csak néha hallatszik valami megszakított, de mindég ugyanazon nesz: favágók

fejsze csapkodása valahonnan a hegyekből, vagy egyenes csőrü harkály kopácsolása a szomszéd irtásból.

Sárosy László rendesen ezt a magános erdei utat választja. Kora reggel nekiindul, kivisz magával néhány könyvet, újságot, azután elhe- verget a csúszós fenyőtű-pázsiton. Azután lassan felkuszik a taposatlan hegyi ösvényen s megkeresi kedvenc helyét. Tenyérnyi fa-ritkuláson át belát a szabadon emelkedő hegyek közé s végignézheti a messze húzódó völgykatlant. Ha messzelátót emel szeméhez, még a völgyben kanyargó vonatot is meglátja, de még azt is

látja, a szomszéd hegyoldalon hogyan siklik alá a lekopaszitott szálfa a csusztatón.

Délután rendesen otthon van. Estefelé látogatóba megy, vagy sétálni, de nem egyedül.

Igazi vakációs időtöltés. Rég levetette a tanítás gondját, el is felejtette, mikor volt a vizsga.

Mintha mindég álmodnék, úgy jár- kel. Semmise történik vele, mégis meleg érzés fényesíti a szemét. Maga is csodálkozik rajta, hogy mennyire leköti szerelme minden gondolatát. Mintha valami erőszakos kéz felforgatta volna világnézetét, Ítéletét, elveit, meggyőződéseit, még az emberekhez való viszonya is megváltozott s szive királynéja mellett a felejtettség sötétségébe száműzetett az édesanyja. Nem veszi észre, hogy azt látják, nem érzi, hogy fájdalmat okoz. Ő egyszerűen várja az alkonyati órát.

— A Balogzsán megint itt volt!.. — mondja délben az anyja. Negyedszer volt itt, de hiába faggatom, nem mondja meg mit akar. Igazán már elmehetnél hozzá.

Sárosy László kedvetlenül von vállat. Mogorván maga elé bámul s látszik rajt, hogy most utólag keresgeti a mentegető magyarázatot.

— De hát tulajdonképpen mit is akar?.. Miért jár a nyakamra?.. Mit akar éppen én tőlem ? Menjen a jegyzőhöz, -a szolgabiróhoz, vagy tudom is én, kihez, csak engem hagyjon nyugodtan! .

Az édesanya tovább öltögeti a tűt s lassan mozgó szájjal számlálgatja az öltéseket. Égyszerre ölébe ejti a fehér vásznat, azután csendesen fed- dő hangon mondja:

— Azelőtt nem igy gondolkodtál, fiam. Balogzsán meg a többiek is azért jöttek hozzád, mert a lelked másik, melegebb részét fordítottad feléjük. Ha ilyen lettél volna, • mint a milyennek most mutatod magadat, egy se közeledett volna hozzád.

Elhallgat, de keze tétlenül nyugszik az ölében. Néhány pillanatig csend fekszik a szobára, csak a szabályosan járó óra ketyegése hallatszik. Végre megint megszólal.

— Megváltoztál, fiam Mintha nem is a régi volnál, annyira megváltoztál. Csak az arcvonásaid ugyanazok, a szived, lelked egészen idegen.

— Ne mondj ilyesmit, anyám, — szól közbe Sárosy s hangja remeg az ingerültségtől.

Az asszony megállás nélkül folytatja :

— Az életed is idegen.

— Veled szemben mindig ugyanaz, anyám. Te mindig az első, a legdrágább maradsz és te ezt jól tudod. De van-e értelme a szemrehányásnak csak azért, mert nem a te sziveddel gondolkodom. És van-e jogod kétségbevonni irántad való szeretetemet csak azért, mert valami neked az én életemben nem tetszik?...- — Téged féltlek 1... kiált közbe az anya.

— De anyai féltésed közt igazságtalan vagy !.. . feleli a fiú.

Az anya nem válaszol. Arcán lassan elsimulnak a felzaklatott vonások s tiszta fehér homloka újra derűsen emelkedik fel. Azután lassan felkel s megöleli fiát.

— Ifjak sokszor megcsalódnak, de az anyai szív ritkán. Ha igazságtalannak látszom is, higyj fiam azoknak, kik nemcsak szemükkel, hanem szivükkel is néznek s érted imádkoznak. Magam számára nincs kérni valóm, az élettől is nincsen várni valóm, hanem egyedül a te boldogságod.

Sárosy László, megindulva áll fel, azután forrón magához öleli az anyját.

— Tudom, anyám. Áldjon meg az Isten !

Néhány perc múlva megnézi óráját s zavarodottan mondja:

— Bocsáss meg, anyám. Egy kissé elmegyek.

Az asszony némán int fejével, azután becsukódik a fiú után az ajtó.

• (Folytatjuk.)

Tanítók árváiért!

Körülöttünk reng a világ. Régi ellenségek mellé egy áruló, uj ellenség sorakozott. Orvul támadott ránk, alattomos sompolygással csúszott közelünkbe, azt hitte, sok sebtől vérző vonagló testünkbe mártja tőrét. De egy élő, erős nemzetet talált. Menekülők árasztják el az országot, segélyre tárul száz és ezer kéz. És mégis jut érzés és fillér arra is, hogy virágot hullassunk hősi halált halt, vitéz tanítóink sírjára. A gyengéd lélek rágondol az árvákra-, kik hasztalanul várják haza az édesapjukat, az özvegyekre, kiknek sírba dőlt támaszuk. Legyen áldott a jőszivek áldozata! Az adakozók nevét hálával s köszönettel idejegyezzük:

N. N. Komárom .... 10-— K

Macher Kálmánné Győrrévfalu . IO— „ Kiss Imre ev. leik. Szentgotthárd 10-—• „ Múltkori számban kimutatott gyűjtésünk volt: . 8400-68 K

Mostani gyűjtésünk 30-— K

Eddig befolyt: . . . 8430-68 K