Harangszó, 1916
1916-07-23 / 19. szám
150. HARANGSZÓ. 1916. július 23. — Nem tudok én mesélni!... mondja húzódozva. — Ugyan mondd hát, — biztatja az anyja. Azután elhallgatnak mindnyájan. Folytatjuk. Tábori posta. Édes fiam, félreértetted azt a levelemet, melyben arról szóltam, hogy írjatok a saját sok-sok szenvedéstekről s ne leplezgessétek a sokféle megpróbáltatásokat, melyekben részetek van. Nem gondoltam arra, hogy itthon levő szegény családotokat keserítsétek. Jól tudom, hogy közülük a legtöbb úgyis nap-nap után remegve éldegél és sirva imádkozik, de azt is látom, hogy sokan belefásulnak a szenvedésbe s megszokják a mindennapi gyötrelmet. Csak szépitgetés, mikor azt mondják: elapadt a könnyünk! Nem, a szivük kérgesedett el. A hosszan tartó, egyforma erősségű megpróbáltatásba beletörődött az ember és akármilyen különösen hangzik is : megszokta a háborút. Még elgondolni is borzasztó, pedig bizony úgy van. Különösen közel sodródnak ezen veszedelemhez azok, akiknek a háború valami uton-módon kedvező dolgokat is hozott, például anyagi megerősödést, könnyű boldogulást, gondtalanabb életet. Hozzátartozójuk nincsen a harctéren, veszteség tehát ott nem vár rájuk, ellenben itthon nagy áron elkel a termésük s ha néhány lábas jószágot vásárra hajtanak, duzzadt pénztárcával mennek haza. Az élet is tovarohan örömével, bánatával, szennyével és tisztaságával. A gond mellett az élvezet és gyönyör is be- tekintget az ablakon s a kisértés és bűn eddig alig látott leplezetlen formában lép elénk. Valami különös könnyelmű hangulat ömlik el az emberek gondolkodásán: eh, miért ne tennénk, miért lennénk szőrszálhasogatók, ki tudja, mit hoz a jövendő ?!... Mikor a legrettenetesebb harcok dúlnak, az emberek akkor is olyan gondtalanul élnek, mintha az élet legcsöndesebb napjait élnék. Gondolj csak két esztendővel ez előttre. Az első nagy harcok idején visszafojtott lélegzettel, szivszakadva vártuk a híradást. Remegett a lélek, pattanásig feszült az idegszál, a hulla-hegyeknél, véres folyóknál öszpontosult minden gondolat. Nem mondták: nekünk nincs félteni valónk I... senkink sincs a háborúban!.., hanem remegtek, sírtak, imádkoztak!... Szemükön, arcukon, egész életmódjukon rajt borongott a mindent legázoló háború borzalmasságának árnyéka. És most?... Junius eleje óta rettenetes erővel tombol a harc. Sok ezer holttest fedi a véres harcmezőket sok-sok testvérünk elejtette a fegyvert, sok fogságba került, sok megsebesült. Az ellenség nagy darab földet hatalmába ejtett, mint valami feltartóztathatatlan áradat, aláhömpölygött a galíciai, bukovinai földekre s ott áll a Kárpátok tarajánál! De hát meglátjuk-e mind ezt az itthon levők arculatján ? Szemükből elővillanik-e a félelem, az iszonyat, az alázatosság, a megtérés, a bünbánat? Érzik-e, hogy ránk nehezedik az Ur ostorozó keze, hogy a megaláztatás utján magához vezet, magához hiv? Ezeknek a könnyen élőknek Írjátok meg, édes fiam, mit kell szenvednetek, írjátok meg, mit láttok, mit hallotok kinn a robbanó gránátoktól fényes, halál- hörgéstől hangos éjszakában — hadd tanuljanak komolyabb, tisztultabb, a nagy időhöz illőbb életet! Isten áldjon, édes fiam! Szeretettel ölel édesapád. Tanítók árváiért! A sok-sok babérlevél mellé, mit a szeretet és hála hullat hős tanítóink sírjára, ma egész babér koszorút helyezünk. A vasi közép evang. egyházmegye legutóbb tartott közgyűlésén kegyelettel emlékezett meg a harctéren hősi halált halt tanítókról s azok özvegyeiről, árváiról. Nem elégedett meg a szavakba foglalt megemlékezéssel, hanem kegyeletét segítő jócselekedetté tette s az árvák és özvegyek segítésére létesített alap javára négyszáz koronát szavazott meg. Egy koszorú hullott a hősök sírjára! A múlt héten a következő köszönettel nyugtázott'adományok érkeztek: A vasi közép evang. egyházmegye 400'— K Schrikker László Győr . . 20-— „ A szakonyi nőegylet . . . '20’— „ Győrffy István Kemenesmagasi . 3’— „ Juhász Sándorné Budapest . 2 40 „ Győrffy Gizella Kemenesmagasi 2-— „ Kocsis Dávid Ostffyasszonyfa . 140 „ Stiedl András Páta . . . P— „ Márvány Gyula Sobak . . P— „ Szabó Lenke Kemenesmagasi . P— „ Múlt számban kimutatott gyűjtésünk volt:............................... 773P18 K Mostani gyűjtésünk . 45P80 K Eddig befolyt: . . . 8182-98 K Adakozzunk a Harangszó terjesztésére I A világháború eseményei. Az a lelketlenséggel határos emberpazarlás s céltalan kapkodás, mely az antant mostani hadviselését jellemzi, azt mutatja, hogy elérkeztünk a világháború végének kezdetéhez. Ellenségeink most már könnyelmű hazárdjátékot folytatnak. Nagy összegeket raknak egy-egy lapra. Jelszavuk a kétségbeesett kártyás jelszava: most vagy soha! Vérfagyasztó emberirtásról s municó-pusztitásról számolnak be a hivatalos és nem hivatalos harctéri tudósítások. De ne ijedjünk meg a mostani francia, angol és orosz offenziva őrületes kitöréseitől! Hadvezetésünknek, mint eddig is láthattuk, gondja van rá, hogy az antant őrültsége sorainkban nagy kárt ne okozzon s le ne rontsa azt, amit hónapokkal ezelőtt építettünk. A balkáni háború diadalmas befejezése, az olaszok visszaverése, a gorlicei fényes győzelem, a németek belgiumi és franciaországi nagy sikerei után mit várhatunk ellenségeink kétségbeesett újabb támadásaitól ? Küzdelem az oroszok ellen. Csapataink, egyesülve a német csapatokkal, Linsingen vezérlete alatt visszaverték az ellenséget Volhiniában a Sztochod folyó közelében és Luck- tól nyugatra útját állották támadásainak, úgy hogy minden előretörése meghiúsult és hétszáz foglyot veszített. Nem használt semmit az orosz hadvezetőségnek azon embertelensége, hogy az elmaradozó orosz csapatokat kartáccsal hajtatta előre. Másnap a foglyok száma már kétezerre emelkedett. Véres vereség érte az oroszt a Prut völgyében Mikulicinnél és a Ceremosz mentén Zabienél is. Az 1478 m. magas Hordie-magaslaton hétszer verték vissza támadásait. Jul. 12-én Bucsácnál próbált nagy sereggel szerencsét az orosz. Első támadásával be is hatolt első állásainkba. Azonban Bothmer gróf a vezetése alatt álló német, magyar és osztrák csapatokkal csakhamar kiverte első állásainkból és négyszáz emberét elfogta. Másnap az orosz megismételte támadását Bucsácnál, de újabb vereséget szenvedtek. Ugyanakkor a Köveibe vivő vasúttól északra orosz csapatok megszállották a Sztochol bal partját. De örömük nem tartott sokáig. Késő este katonáink megtámadták s a Stochod vidékéről elűzték őket. Százhatvan emberüket pedig elfogták. Az oroszok eddigi veszteségét az uj offenziva óta több mint félmillió
